Helmeczy Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Királyhelmec






Ünnepi gálaműsor





Június 26-án ünnepi gálaműsorral zártuk a 2014/2015-ös tanév utolsó hetét.

Délelőtt a második emeleti kisszínpadon iskolánk tanulói előtt mutatkoztak be a szereplők, majd délután 15.00 órától a Városi Művelődési Ház színháztermében a szülők, rokonok, ismerősök élvezhették az ünnepi műsort.

A Nagykaposon rendezett Mécs László Fesztiválon iskolánk is képviseltette magát. A versenyen Szálka Vivien V.B osztályos tanuló a versmondók közül a 2. kategória győztese lett, aki a tárgyi jutalmak mellett még egy háromnapos túra résztvevője is lehetett a Magas-Tátrában. Felkészítője Kovács Katalin tanító néni.

Utánuk a 0. osztály négy tanulója mutatkozott be, ők francia dalocskát (ezt a szakköri foglalkozásokon tanulták) és magyar népdalokat adtak elő. Felkészítőjük Szuperák Mária tanító néni volt.

A II.B osztály valamennyi tanulója lelkesen látogatta a tanév folyamán a dráma szakkört. Nagy hangsúlyt fektettek a ritmusérzék fejlesztésére, s ezt a Weöres Sándor verseiből összeállított „Állatosdi” című ritmusjátékban be is mutatták. Őket Illésné Popália Irén tanító néni készítette fel.

Az első évfolyam tanulói minden évben színes műsorral köszöntik az iskolánkba beiratkozó óvodásokat. Az ünnepi gálaműsoron újra előadták a verses – dalos összeállítást. Felkészítőjük Szentpétery Éva tanító néni volt.

Az alsó tagozatról két diák jutott el idén a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny megyei fordulójára. Kozsár Zsombor és Kiss Máté II.B osztályos tanulók a gálaműsor közönsége előtt is bemutatkoztak. Felkészítőjük Illésné Popália Irén volt.

Dako Fanni VI.B osztályos tanuló a kisvárdai Vári Emil Általános Iskola által rendezett Vári-hét elnevezésű versenysorozat angol nyelvi énekversenyén lett első helyezett. A gálaműsor második részének nyitószámaként a közönség az ő csodaszép énekhangját hallhatta. Christina Aguilera Something's Got a Hold On Me című dalát adta elő. Felkészítője Balla Viktória tanító néni.

A felső tagozatot szintén két tanuló képviselte a szavalóverseny megyei fordulóján. Ténai Krisztina IX.A és Kása Krisztina V.B osztályos tanulókat a gálaműsor közönsége is meghallgathatta. Felkészítőik Pandi Zsuzsanna és Icsó Edit tanító nénik voltak.

A Latorca Menti Tavasz elnevezésű színjátszó fesztiválon mutatkoztak be felső tagozatos színjátszóink, akik Leczo Kornélia tanító néni rendezésében A kis gyufaárus lány című Andersen mesét vitték színre. A gálaműsor színpadára ezzel az előadással most egy kicsit visszavarázsolták a telet és karácsonyi hangulatot.

Balla Viktória tanító néni kis csoportja a régi lakodalmi szokásokat elevenítette meg a színpadon.

Az ünnepi gálaműsor zárószáma már hagyományosan a nyolcadikos és kilencedikes első bálos tanulók táncbemutatója. Idén sem volt ez másként. Négy páros mutatta be a közönségnek a legnépszerűbb táncokat, melyet a tánciskola során elsajátítottak.

Köszönet minden szereplőnek, felkészítő tanárnak a műsor megszervezéséért, lebonyolításáért, a közönségnek pedig az elismerő tapsért.



Ballagás





Iskolánk június 25-én búcsúztatta végzős diákjait. Osztályfőnökeikkel (Pandi Zsuzsa, IX.A, Dako Henrietta, IX.B) végigjárták az alsó és felső tagozat osztályait, majd az étkezdében a tanulók bemutatása és az igazgatónő ünnepi beszéde után a ballagók nevébe Ténai Krisztina a IX.A osztály tanulója mondott búcsúbeszédet.

Néhány éve már hagyomány, hogy a kis elsősök is elbúcsúztatják a végzős diákokat. Most sem volt ez másként. Az I.A és I.B osztályosok Szentpétery Éva és Dobos Tímea tanító nénik vezényletével búcsúztak a ballagóktól.

A nyolcadik évfolyam tanulói feldíszítették a végzősök osztályait, és Vasko Ilonka tanító néni segítségével ünnepi műsort készítettek. Loksa Melinda VIII.B osztályos tanuló az itt maradók nevében köszönt el a kilencedikesektől. Ezt követte az oklevelek és a könyvjutalmak átadása.

Az igazgatóság és a tantestület munkáját a szülők nevében Hajdókné Kovács Anna köszönte meg. A délelőtti közös program az iskola előtti lufi eregetéssel ért véget, mely a ki nem mondott kívánságok teljesülését szimbolizálta.

Kívánjuk nekik, hogy ezek a kívánságok mind teljesüljenek.

Végzős diákjaink:

IX.A osztály, osztályfőnök Pandi Zsuzsa

1.Balla Ádám
2. Ballók Attila
3. Balog Dajana
4. Bányácski Alexandra
5.Bodzás Edina
6.Bojti László
7.Dócs Krisztián
8.Hajdók Virág
9. Jakab Zsófia
10.Kocsis Krisztina
11.Kovács Emese
12.Kulik Rebeka
13.Lakatos Anton
14.Mádi Norbert
15.Németh Dániel
16.Rácz László
17.Riczo Gábor
18.Tamás Ádám
19.Ténai Krisztina
20.Tóth Adrián
21.Tóth Christopher
22.Tóth Vivien
23.Trosko Zsófia
24.Végső Marián

IX.B osztály, osztályfőnök Dako Henrietta

1.Balogh Pamela
2.Géci Tibor
3.Kiss Viktória
4.Lakatos Mária
5.Oláh Roland
6.Petrik Márta
7.Tippan Beáta
8.Török Tamás
9.Zsíros Roland



Természeti iskola

Hatfa – június 1-5.





2015. június1-től iskolánk 25 tanulója tölthetett el felejthetetlen 5 napot a HATFAI ERDEI ISKOLÁBAN.

Annak ellenére, hogy az erdei iskolát már az évelején meghirdettük, sajnos elég kevés vállalkozó szellemű gyerkőcöt érdekelt a dolog. Sokan azért nem jelentkeztek, mert már voltak ott. Pedig az erdei iskola nem igazán kirándulás, a lényege inkább, mint a neve is mutatja, rendhagyó iskolai foglakozás a szabad levegőn. Azért rendhagyó, mert a tanítási órák nem úgy zajlanak, mint az iskolában, hanem a mozgásra, a természet megismerésére, a környezet adta lehetőségek kihasználására épül leginkább.

Idén 25 gyerek és 3 pedagógus (Máté Adrianna, Illésné Popália Irén, Szabó Nándor) vette birtokba június 1-jén a Hatfai Erdei Iskola két faházát. Mi, pedagógusok kissé tartottunk az összetételtől – 21 fiú és csupán 5 lány, de teljesen alaptalan volt a félelem, mert igazi „vagány” csapat jött össze. Meg persze sokat nyom a latban, ha adott egy focipálya, és sok-sok focilabda, aminek köszönhetően a fiúk máris elfelejtik az élet felesleges dolgait. Főleg a tanulást. Azért az is volt, csak kicsit másképp.

Hétfőn mindjárt ebéd után Zsuzsa néni (Tóth Zsuzsa) közösségfejlesztő és csapatjátékokkal tölti meg a délutánt. Kedden bevezet minket a Könyvmoly képzőbe – nyelvi játékok, vetélkedők. Aztán, csak hogy el ne felejtsük az iskolát, kicsit matekozunk és olvasunk. Mivel gyönyörű az idő, túrázunk egyet délután a közeli erdőben. Mire visszaérünk, Zsuzsa néni kenyérlángosai már a kemencében sülnek. El is fogyott mind szinte egy szempillantás alatt. Vacsora után kezdődik a focibajnokság. Négy csapat: az FC BULLDOG, a TÖKÖS ÖTÖS, az FC DEATH ANGELS és az FC KOBRA méri össze a következő négy napban focitudását. És hogy a lányok se maradjanak ki a jóból, ők alakítják a LEGSZEBB POM-POM LÁNYOKat. Szerdán a természetismereté a főszerep. Szaniszló János, vadász, természetvédő a vendégünk, aki egy érdekes előadás után bemutatja nekünk a HUBERTUS VADASPARKot, ahol megcsodáljuk az őzeket, szarvasokat és muflonokat. Csütörtökön túráztunk, kicsit tanultunk, majd kézműves foglalkozás és gyógynövénygyűjtés Zsuzsa nénivel.

Épphogy kezdtük magunkat jól érezni, már el is jött a péntek. Ebéd után sok-sok díj talált gazdára. A focitornát végül az FC BULLDOG nyerte, Gólkirály lett Dobos Gyuri, a Legjobb kapus Kresztyánko Dani, és Fair-play díjat kapott Wéber László Botond. De díjat kaptak a Legszebb Pom-Pom Lányok is, valamint a Legszebb szoba díja is gazdára talált, amit természetesen a Villámcsajok szobája nyert. Megnéztük még a Szabó tanító bácsi által készített képeket, majd pakoltunk, és fájó szívvel bár, de búcsúztunk a tábortól.

Ezúton szeretnék a magam és pedagógustársaim nevében is köszönetet mondani minden táborlakónak a kifogástalan viselkedésért és csapatmunkáért. Jó volt veletek!

Illésné Popália Irén



Mécs László Fesztivál és Emlékünnepély





A Mécs László Emlékév keretében május 29-én nagyszabású rendezvénnyel emlékeztek meg Mécs Lászlóról Nagykaposon.

A város egykori plébánosa előtt versmondó fesztivállal, rajz és esszéíró versennyel, illetve színvonalas emlékünnepséggel adóztak az Ung-vidék központjában. A versenybe az Ung-vidéki és a Bodrogközieken kívül távolabbi régiókból is bekapcsolódtak. A közel 50 versmondó között volt iskolánk 4 tanulója is. Dubík Sonja Antoinette (II.B) és Tóth Dávid János (III.B) az 1. kategóriában versenyeztek. Ők Pósa Lajos 1-1 versét szavalták el. Köztudott, hogy Mécs László is szeretettel olvasott Pósa Lajos verseket a gyerekeknek. Mindkét versenyző emléklappal és tárgyi jutalommal tért haza.

A 2. kategória győztese Szálka Vivien (V.B) lett, Demeter József (V.B) pedig a 3. helyen végzett. A versenyzőket Kovács Katalin készítette fel. A díjazottak nagyon szép tárgyi ajándékban részesültek. A kategória győztes Szálka Vivien részvételt nyert a Mécs László emléktúrára, amit a Magas-Tátrában tartanak Mécs László testvérének unokájával, Mécs László világhírű hegymászóval. Az európai hírű papköltő születésének 120. évfordulója alkalmából megrendezett fesztivál fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke volt.

Végezetül hálás köszönet a Dubík szülőknek, akik vállalták a gyerekek utaztatását, valamint a kísérő pedagógus mellett a felügyeletet is.

Kovács Katalin



A kis gyufaárus lány









Hans Christian Andersen, A kis gyufaárus lány c. mese színpadi feldolgozásával debütált iskolánk újonnan megalakult színjátszó csoportja. A kis csapat nagy szeretettel és odaadással készült az első színpadi fellépésre és sikeresen szerepelt a Latorca Menti Tavaszon, ahol a közönség elismeréssel és nagy tapssal fogadta őket. Az értékéből soha nem vesztő színdarab ezúttal is sokaknak csalt könnyeket a szemébe.

A színjátszók izgalommal várják, hogy mit hoz majd a jövő év, milyen darabbal állhatnak majd a nagyérdemű elé és milyen kihívásokat tartogat számukra az új iskolai év.

Leczo Kornélia



A „HAZA”járók csapata Kisvárdán járt





A „HAZA”járók lelkes csapata a tanév utolsó állomásaként Kisvárdára látogatott. Elsőként a város legnagyobb büszkeségét és egyben legszebb építészeti örökségét, a várat ostromoltuk meg, idegenvezetőnkkel, Szarvas Mónikával, akitől rengeteg érdekes információt megtudhattunk a vár és Rétköz történelméről. A kisvárdai vár hallatán ezentúl olyan híres és jeles történelmi személyiségek és családok jutnak majd eszünkbe, mint: Zsigmond magyar király, II. Rákóczi Ferenc, Balassi Bálint és Dobó Krisztina, valamint az Esterházy, Melith, Homonnai és Zichy családok.

A vár után Kisvárda egyik legfigyelemreméltóbb épülete, a volt zsinagóga felé vettük az irányt, amely ma a Rétközi Múzeumnak ad otthont. A bejárati előcsarnokban a Holocaust kisvárdai áldozatainak emléktáblái láthatók. A földszinten kizárólag néprajzi anyag található, amelynek gyűjtési helye a Rétköz, és amely jelenlegi elrendezésében ezt a – Múzeumnak is nevet adó – tájegységet szeretné reprezentálni. A gyerekek megtekintették az ajaki cifra pitvart, bepillantást nyertek a kovács- és takácsmesterségbe, kezükbe vették a régi szerszámokat és kellékeket. A „Kerek az én szoknyám alja…” címmel megrendezett néprajzi kiállítás mindenkit bámulatba ejtett, ugyanis egy terepasztalon berendezett hajdani falu kicsinyített mását tekinthettük meg, amely a paraszti életformát tükröző valósághű, mégis mesei hangulatot árasztó környezetet elevenít fel. A múzeum kicsik és nagyok számára egyaránt sok-sok érdekességet és látnivalót kínál. Gazdag és interaktív környezetben fedezhettük fel őseink kulturális- és néprajzi hagyatékának egy kicsiny, de annál érdekesebb és értékesebb szeletét.

A kultúra, a művelődés és a megannyi látnivaló után a kikapcsolódásra és az önfeledt szórakozásra is jutott idő, a napot a Várfürdőben, közös fürdőzéssel zártuk.

A „HAZA”járók című rendezvénysorozatunkat a következő tanévben folytatjuk, helyszínekből és lelkesedéből nem fogyunk ki. Addig is kellemes nyarat kívánunk mindenkinek és járjanak minél többet „HAZA”.

Dobos András.



AZ ISKOLATANÁCS ALAKULÓ ÜLÉSE



2015. május 19-én megtartotta alakuló ülését az újonnan megválasztott iskolatanács, melyen Bc. Bányácski Hajnalkát választották meg elnöknek. Az iskolatanács titkára Mgr. Máté Adrianna lett. Az iskolatanács következő ülésére június 11-én kerül sor, melyen a tagok az alapszabályzatot és a következő évre vonatkozó munkatervet fogják megvitatni, illetve elfogadni.

ISKOLATANÁCS

1. Mgr. Máté Adrianna – pedagógus
2. Ing. Pandy Csaba – pedagógus
3. Bodnár Anita – iskolai alkalmazott
4. Mudr. Gita Nagyová – önkormányzati képviselő
5. Mudr. Mátéová Alžbeta – önkormányzati képviselő
6. Mudr. Melinda Balogová – szülő
7. Tárczy Bodnár Teréz – szülő
8. Bányácskiová Hajnalka, Bc. – szülő
9. Liska Andrea – szülő
10. Apacs Zoltán – önkormányzati képviselő
11. Sačko Gejza – önkormányzati képviselő



Gyermeknap kicsit másképp…





A színvonalas oktatás és hagyományőrzés mellett a gyerekek szórakozása, kikapcsolódására is nagy hangsúlyt fektetünk. A tanév végéhez közeledve, amikor sűrűsödnek a tanévvégi tennivalók, kilencedikeseink gondolatban már ballagnak, a gyerekek a nyári szünetet tervezik és érzik a nyári szabadságuk semmihez sem hasonlítható, mámorító ízét, a királyhelmeci focipályát gyerekzsivaj árasztja el. Mindenhol gyerekek, hatalmas a tömeg, mint az 1925-ös genfi Gyermekjóléti Konferencián, amikor is első ízben tartották meg ezt a jeles ünnepet. Ők, akkor, ott, június elsejét választották, így Szent Iván havának első napján ünnepli a világ a gyermeknapot.

A miénk május 29-én volt, köszönet a városnak és városunk polgármesterének, hogy zöld környezetben kapott új otthont rendezvényünk, és Dj. Zse-lee-nek (képviselőúrnak), aki olyan hangulatot teremtett, hogy még most is attól hangos a facebook.  Volt ott minden, és mindenki, na jó, csak majdnem, de a hangulat, azt át kellett élni… Amikor babköpésben nyolc méter feletti távolságra csapódik az apró babszem a földbe, a gyerekek a szélnek is megállj parancsoltak, hogy minél magasabb „csavartorony” épülhessen, közben dolgoztak az agyak a matekfeladványokon és pörgött a nyelv a nyelvtörőktől. A csapattársak burkoltan toalettpapírba csomagolták diáktársaikat, gyorsan le is forgattuk a Múmia 4. részének mellékjeleneteit. Justin Bieber annyiszor jelent meg puzzle-ból kirakva az asztalon, hogy a kisebbek dervisként táncolták körbe egymást örömükben, már ha ezek után maradt energiájuk, mert a lekvároskenyér-evő verseny, amelybe a tanári kar „bevállalós” szekciója is becsatlakozott, azzal nem törődve, hogy miközben a fülükről is csöpög a lekvár, mindegyikkőjükön egy-egy osztály röhög, akkora mosolyt csalt mindenki arcára, hogy a térfigyelő kamerák is mosolyfunkcióra kapcsoltak azon a napon.

Dobos András



Színházi Kavalkád

A három kismalac


Május 26-án az alsó tagozat 100 tanulója tekinthette meg a Komáromi Jókai Színház előadásában A három kismalac című mesét. A bábelőadás a klasszikus mesére épült, de a körítés már ízig-vérig mai volt. A látványos fény- és hangeffektusokkal tarkított zenés előadásban csak a három kismalac és a farkas szerepelt az eredeti meséből. A klasszikus történet vadonatúj, a mai szlenggel gazdagon megspékelt előadásában minden benne volt, ami a mindennapokban körülvesz bennünket. A fergeteges előadás gyerekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató volt.


A negyedikesek szintfelmérő tesztelése

(Pilotné testovanie)


2015. május 25-én szintfelmérő tesztet írtak negyedikes tanulóink magyar nyelvből és matematikából. A felmérés lényege, hogy képet kapjunk arról, mennyire felkészültek a tanulók, hol vannak hiányosságok. Ezek mellett pedig megszokják azt is, hogy bizonyos időközönként felméréseken kell részt venniük, szokják a vizsgahelyzetet.

A IV.A osztályból 11 tanuló (osztályfőnök Bosznay Izabella), a IV.B osztályból pedig 23 tanuló (osztályfőnök Rigó Katalin) vett részt a felmérésben.

A 30 matematikai feladat a gyerekek elmondása szerint nehéz volt. Magyar nyelvből szintén 30 feladatot kaptak, ezek már jobban alkalmazkodtak a tanulók tudásszintjéhez.

A feladatok úgy matematikából, mint magyar nyelvből főleg a gyerekek szövegértési képességeit célozták meg.



Próbabál





Iskolánkon már hagyománnyá vált, hogy kétévente a nyolcadikos és kilencedikes diákok a Próbabál keretén belül megmutatják a tánctudásukat. Most pedig rajtunk volt a sor. Február óta minden hétfő délután iskolánk tornatermében 37-en gyűltünk össze, arra várva, hogy Štofan tanár úr melyik táncot fogja nekünk megtanítani. Első találkozásunk alkalmával rögtön 3 tánc alapjait sajátítottuk el: az angol keringőét, a bluesét és a cha-cha-cha-át. A táncok mellett illemtant és viselkedéskultúrát is tanultunk. Ettől a naptól kezdve fő témánk a tánciskola volt. Mi, lányok, azon törtük a fejünket, hogy milyen ruhánk és frizuránk legyen, meg persze ki legyen a táncpartnerünk. Szerencsére voltak kisegítőink is, szám szerint nyolcan. Így 22 pár jutott el a május 22-én megrendezésre került Próbabálig. Péntek délután fél öt előtt már mindannyian izgatottan álltunk a gimnázium aulájában, és vártuk a főpróbánk kezdetét, majd az ezt követő fényképezkedést. Hét órakor a bevonulásunkkal és az igazgatónő beszédével kezdetét vette a nagybetűs BÀL. Kezdődhetett a táncok bemutatása. Két körben mutattuk be a 16 megtanult kötelező táncot. Ezek közül a legutolsó, a discotwist volt az, amin mindenki nevetett, és meglepődött az odavarázsolt disco hangulattól. Ezután következett a szülői- és tanári tánc. Ezen táncok után eljött a vacsora és a versenytáncok (alma-, szék-, bokréta- és szívtánc) ideje is. Jócskàn éjfél után voltunk, mire a kötelező rész végéhez értünk. Ekkor kezdődött az igazi, felhőtlen szórakozás. Az igazán nagy partyarcok négy óráig buliztak, ugyanis ekkor ért véget a Próbabálunk, ami egy felejthetetlen emlékként fog élni bennünk. Köszönettel tartozunk Štofan tanár úrnak, hogy bevezetett minket a tánc káprázatos világába, és hogy megtanított minket hölgyekként és urakként viselkedni. Köszönjük a szülőknek, hogy időt és pénzt nem sajnálva támogattak minket. Külön köszönet illeti az igazgatóságot a lehetőségért, hogy az iskola falain belül nem csak oktatásban részesülhettünk, hanem a tánctanfolyam idején kellemes nevelésben is. Ma már mindannyiunk polcán ott áll a tánciskolás oklevél, és a párunktól kapott bokréta is. Ezekre rápillantva számtalan próbabáli emlék jut az eszünkbe, melyek mosolyra fakasztanak minket. Én mindenkinek, ajánlani tudom a tánciskolát, mert ez egy olyan alkalom, ami csak egyszer adódik az életben. Utólag visszatekintve pedig örülni fogunk, hogy részesei lehettünk ennek a csodának.

Loksa Melinda (8.B)



„Hit és hűség“

száz évünk történelmi tablója





A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás a Királyhelmeci Művelődési Esték című programsorozat keretében, a Királyhelmeci Gimnázium nagytermében mutatta be a HIT ÉS HŰSÉG című színpadi játékot, amely Csáky Pál politikus, író a „Pacsirta éneke“ c. kisregénye alapján készült történelmi visszapillantás az 1889-1989 évekre.

A színpadi játékot Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész vitte színre.

Május 21-én iskolánk felső tagozatos diákjai is részt vettek az író-olvasó találkozóval egybekötött bemutatón.

Ez az előadás egy család életén keresztül láttatta az 1867 és 1989 közötti években zajló életet. A színpadon 3 színész mutatta be a szlovákiai magyarok életét kép- és hanganyagok segítségével. Az előadás keretén belül szó volt az osztrák-magyar kiegyezésről (1867), az 1. és 2. világháborúról, a zsidótörvényekről, a lakosságcseréről, a deportálásról, a munkatáborokról és a rendszerváltásról. Megtudhattuk, hogy milyen következményei voltak a trianoni békekötésnek, a zsidótörvényeknek, és szembesülhettünk azzal, hogy őseink élete mennyire nehéz volt. Hátrányt jelentett magyarnak lenni, sőt próbálták is őket "átszlovákosítani".

Aki odafigyelt, az megérthette az egyes dolgok közti összefüggéseket és akár új dolgokat is megtanulhatott. Szerintem ez egy hasznos és sokszínű előadás volt. Köszönjük szépen!

Loksa Melinda VIII.B



ANYÁK NAPJA

a III.B, a II.B és a O. osztályokban



Magyar nyelvünk egyik legszebb szava az ÉDESANYA – egyszerre jelzi azt, hogy szülő és azt, hogy szeretjük, édesnek tartjuk. Édes, szerető, és gondoskodó. Gyengéd irányítása befolyásol mindent, amit teszünk, példája vezérel, szép szava vigasztal, és aggódó tekintete elkísér.

Az anyai szeretetet sem megköszönni, sem meghálálni nem lehet, csak viszonozni az év 365 napján.

III.B osztály (osztályfőnök Máté Adrianna)

Egy együtt eltöltött délután többet elmond minden megvásárolható ajándéknál, ezért a III.B osztály tanulói műsorral köszöntötték az édesanyákat, nagymamákat május 18-án. Az anyukák, nagymamák, vendégek örömmel fogadták a verseket, dalokat.

II.B osztály (osztályfőnök Illés Irén)

A II.B osztály tanuló számára már hetek óta azzal teltek a délutáni dráma szakköri foglalkozások, hogy az édesanyák, nagymamák számára meglepetés műsort készítettek. A versekkel, dalokkal, mozgással tarkított kis műsor, mellyel május 19-én lepték meg az édesanyákat, bizony előcsalogatta a könnycseppeket a szemekből.

O. osztály (osztályfőnök Szuperák Mária)

Anyák napján a O. osztály tanulói is versben, dalban és táncban fejezték ki szeretetüket az édesanyjuk iránt. A kis nulladikosok izgatottan készültek a fellépésre. Szorgalmasan gyakoroltak, melynek meg is lett az eredménye, hisz az anyukák szemei a meghatottságtól könnybe borultak. A versek és dalok mellett meglepetésként a francia tudásukból is ízelítőt kaphattak a szülők. Az odaadás, az irántuk érzett hála és tisztelet jeléül a gyerekek ajándékkal is meglepték édesanyjukat és természetesen a nagymamákat is.



Úszótanfolyam



2015. május 4-7. között a harmadik és negyedik évfolyam 36 diákja úszótanfolyamon vett részt.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a nagymihályi Gránit Hotel uszodájában zajlott a tanfolyam.

A diákok két pedagógus, Trosko Zita és Géczi Aranka - akik úszásoktatói vizsgával rendelkeznek - valamint Vargovčík Róbert asszisztens kíséretében vettek úszásleckéket. A hotel uszodájában naponta 2 órás úszásoktatást tartottak, melynek keretén belül háromfajta úszástechnikát : mell-, hát- és gyorsúszást tanulhattak a gyerekek. A tanfolyam sikerességét bizonyítja, hogy az úszás alapjait mindenki elsajátította, a már úszni tudó gyerekek pedig tökéletesítették úszástechnikájukat.

Az utolsó nap a szokásos versenyekkel zárult, melynek eredményeként minden résztvevő oklevelet és édességet kapott. A versenyek 1., 2. és 3. helyezettjei egy-egy éremmel lettek gazdagabbak.



„ISMERD MEG A SZLOVÁK NYELVET”

„POZNAJ SLOVENSKÚ REČ“



A nagykaposi Szabadidőközpont szervezésében került megrendezésre 2015.március 10-én az „Ismerd meg a szlovák nyelvet“ elnevezésű verseny járási fordulója, ahol Bodrogköz és Ung-vidék magyar tanítási nyelvű iskoláinak negyedik évfolyamos tanulói mérték össze tudásukat.

A feladatsorok igényesek voltak:

- versek, kiolvasók előadása
- kifejező, hangsúlyos olvasás
- adott témára történő szövegolvasás és annak előadása
- felolvasott prózai szemelvény visszamondása

Tóth Krisztina IV.B osztályos
tanuló a megmérettetésen derekasan helytállt, és a versenyzők körében elért legmagasabb pontszámmal továbbjutott a kerületi fordulóba. A versenyre Kovács Katalin tanító néni készítette fel.

Nagyon sajnálatos, hogy tisztázatlan technikai okok miatt a kerületi versenyről lemaradtunk, és így Krisztina nem bizonyíthatta tudását, felkészültségét.

Március 11-én a II. kategória, azaz a felső tagozatosok részvételével folytatódott a verseny. A helyszín itt is a nagykaposi Szabadidőközpont volt.

Iskolánkat ebben a kategóriában Semjan Csenge VIII.B osztályos tanuló képviselte ugyancsak nagyon sikeresen, hiszen a dobogós III. helyezést szerezte meg, elnyerve ezzel a továbbjutás lehetőségét a kerületi versenyre. Felkészítő tanító nénije Vasko Ilona.

Sajnos a fentebb említett okok miatt ő sem vett részt a kerületi versenyen.



Vancák kupa





Május 7-én a szomotori Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola adott otthont a Vancák István pedagógus emlékére immár 12. alkalommal megrendezett hagyományos röplabdatornának.

Iskolánkat a Géczi Aranka, Dako Henrietta, Szacsko Éva, Fazekas Lívia, Dobos András, Berta István, Szabó Ferdinánd, Vargovčík Róbert alkotta csapat képviselte.

A tornán résztvevő 6 csapat közül a 3. helyet sikerült megszerezni.



ANYÁK NAPJA

Ünnepi műsor a Városi Művelődési

Központban





Május 7-én ismét a Városi Művelődési Központ adott otthont a már évek óta hagyományosan megrendezett Anyák napi ünnepségnek. Iskolánkat a IV.A és IV.B osztályos tanulók képviselték Bosznay Izabella és Rigó Katalin tanító nénik felkészítésével. Szebbnél-szebb anyák napi versekkel, dalokkal köszöntötték a nézőtéren helyet foglaló édesanyákat és nagymamákat. A közönség a színvonalas műsor közben a színpadi kivetítőn keresztül pillanatképeket láthatott iskolánk életéből is. A prezentáció Berta István és Dobos András tanító bácsik munkáját dicséri.

Köszönjük a gyerekek, a felkészítő és a prezentációt készítő pedagógusok lelkes munkáját, hiszen tartalomban és látványban egyaránt színvonalas műsorral képviselték iskolánkat a városi ünnepségen.



Majális





Ha május, akkor Majális! Ha Majális, akkor pedig májusfa! Idén iskolánkon minden évfolyam, külön-külön saját májusfát állított. Amíg mi díszeket készítettünk és a fákat csinosítottuk, addig a konyhán főzték nekünk a gulyáslevest. Mivel az időjárás sajnos nem kedvezett számunkra az éven, a kinti bográcsozás elmaradt , viszont a leves így is nagyon finomra sikeredett! Nagyszünetben összegyűlt iskolánk apraja-nagyja és közösen megcsodáltuk a fákat,majd minden osztály oklevéllel lett jutalmazva. Közben elkészült a gulyás is, amiből mindenki bőven és kedvére falatozhatott. Másnap a fákat az iskolánk elé állították, így bárki megtekintheti őket. Köszönjük ezt a kellemes és élménydús napot! Reméljük,hogy a majális iskolánk hagyományává fog válni! Loksa Melinda (8.B)


A KIS REPCSI MESÉI

Író-olvasó találkozó Szunyog Zsuzsával





Április 30-án vendégünk volt Szunyog Zsuzsa írónő, aki a Kis repcsi meséi című könyvét mutatta be az alsó tagozatos gyerekeknek.

Zsuzsát kicsit családtagként is köszönthettük, hiszen Királyhelmecen született, alapiskolába is itt járt, majd Pozsonyba kerülve kezdett meséket, novellákat, regényeket írni.

Az író-olvasó találkozó A kis repcsi meséi című öt kis mesét tartalmazó könyvére épült. A történetek főszereplője a kis repülő, amely napközben a gyerekszoba plafonján függ, éjszaka pedig izgalmas kalandokba keveredik. A történetek bemutatása közben Zsuzsa a gyerekeket is bevonta a játékba, énekléssel, tánccal színesítették a kis repcsi kalandjait.



Író-olvasó találkozó





Az irodalom – és verskedvelők számára mindig nagy öröm, ha régiónkba is ellátogatnak a kortárs magyar irodalom képviselői.

Ilyen jeles alkalom volt iskolánkon 2015. április 23-a, amikor Szászi Zoltán - költő, író, publicista, Hodossy Gyula - költő, könyvkiadó és Vida Gergő – költő – valamennyien a felvidéki irodalmi élet jeles képviselői – látogattak el hozzánk egy rendhagyó irodalmi órára.

Szászi Zoltán a VII.B, Hodossy Gyula a VIII.B, Vida Gergő pedig a IX. A osztály tanulóival beszélgetett.

Bevezetőként a költők ismertették életük főbb állomásait, bemutatták legújabb kötetüket, s egy-egy versüket is felolvasták belőle, majd készségesen válaszoltak a tanulók kérdéseire. Ezt követően kötetlen beszélgetés alakult ki versekről, irodalomról, könyvekről, magyarságról, példaképről.

Ez a rendhagyó irodalmi óra igazi élményt jelentett tanárnak, diáknak egyaránt.



Jutalomkiránduláson a IX.A tanulói



2015. április 29-én iskolánk végzősei a Sátoraljaújhelyi Esze Tamás Általános Iskola tanulóival közös kiránduláson vehettek részt.

Mindkét intézmény részéről jutalom volt ez azon tanulók számára, akik versenyeken vettek részt, illetve jó tanulmányi előmenetellel büszkélkedhetnek. A kirándulás gazdag programot kínált, az úti cél Kassa volt. Az Állatkert, a Dino Park, a Rákóczi-féle rodostói ház és a Szent Erzsébet – dóm rengeteg érdekes látnivalót kínált.

Az Állatkertben a hideg ellenére sok állat egész a ketrec széléig merészkedett, egyik- másik majomfajta még az ujjunkat is megnyalogatta. A Dino- park az őskorban élt állatokat mutatta be szinte valósághűen, némelyikük még mozgott, sőt morgott is. Moziztunk is, a tenger élővilágát csodáltuk meg. Ezt követően magyar idegenvezető kíséretében a Rákóczi – házat néztük meg, miközben nagyon sok érdekességet tudtunk meg a nagy fejedelem életéről, a szabadságharcról, a fejedelem hamvainak hazaszállításáról. Belvárosi sétánk közben megcsodáltuk a gótikus építészet remekét, a dómot.

A napot ki-ki ízlése, étvágya szerint az Aida cukrászdában vagy a Big Pizzában fejezte be. Élménydús kirándulás volt ez számunkra.

Pandi Zsuzsanna



Gasztroangyalok





Munkára nevelés órán a 0.osztály beköltözött az iskola oktató – nevelői konyhájába. Ugyanis főzni támadt kedvük, és az otthonról hozott ételrecept egyikét készítették el: tojásos sült krumplit. A kis gazdasszonyok Szuperák Mária tanító néni vezetésével otthonosan sürögtek- forogtak a konyhában. Ki a krumplit sütötte, ki a tojást kavarta, ki az asztalt terítette meg, és volt, aki tálalt. Végül az étel olyan finomra sikeredett, hogy a gyerekek úgy döntöttek, visznek egy kis kóstolót az igazgatóságnak és a portás Zsuzsika néninek is. A főzés és ebéd után, ahogy ilyenkor szokás, elmosták az edényeket és kitakarították a konyhát. Közben tervezték a legközelebbi menüt.


Redhagyó honismereti óra - Az EU





Rendhagyó honismereti óra keretén belül ismerkedhettek meg iskolánk 3. évfolyamos tanulói az Európai Unió szerepével, valamint az Európai Parlament munkájával. Az órát Szuperák Mária tanító néni vezette, aki 5 évet dolgozott az EP-ben képviselői asszisztensként, így személyes tapasztalatát oszthatta meg a gyerekekkel. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást és vetítés keretén belül megismerkedhettek a tagállamokkal, az EU intézményeivel és az EP képviselők munkájával. Különböző kérdéseket tettek fel, pl.: Hogyan értik meg egymást az emberek, ha többnyire más nyelven beszélnek? Az óra végén akadtak olyanok is, akik eldöntötték, hogy szorgalmasan fogják tanulni az angol nyelvet, hogy a későbbiekben tolmácsként dolgozhassanak az EP-ben.


Rendhagyó irodalomóra a

Thália Színház művészeivel





Ha tavasz, akkor egy rendhagyó irodalomóra a Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Mondhatjuk ugyanis, lassan már hagyománnyá vált, hogy minden év áprilisában, a költészet napja alkalmából, a kassai Thália Színház két érdemes művésze, Kövesdi Szabó Mária és Pólos Árpád híres magyar költőink életrajzából és azok verseiből, munkásságából hoznak egy csokorra valót és mutatják azt be tanulóinknak. Idén Juhász Gyulára esett választásuk, és kitűnő előadásuknak köszönhetően diákjaink megismerkedhettek a költő verseivel és írásaival, illetve publicisztikájával.

A duó impulzív, hatalmas belső erőről és átélésről tanúskodó előadásmódja azonnal megfogta a gyerekeket, akik érezhették, hogy verset mondani lehet úgy, hogy (ha tapasztalat híján az értelmezés hiányzott vagy hiányos is volt ilyen korú közönség esetében) hangulatokat, benyomásokat, érzéseket asszociáljon bennünk, hallgatókban.

Az emlékezetes előadásnak köszönhetően a gyerekek ismét sok - sok élménnyel és felemelő érzésekkel gazdagabban távozhattak.

Leczo Kornélia



„Teremtő anyanyelv“





Iskolánk tanulói már második alkalommal vettek részt a Széphalmon megrendezett „TEREMTŐ ANYANYELV” című szavalóversenyen, április 20-án. A Magyar Nyelv Múzeuma 7. születésnapját ünnepelte idén, s a nívós eseményre ismét meghívták a környékbeli, illetve a határon túli iskolák diákjait is. Egyetlen kitétele volt a megmérettetésnek, mely szerint csak 20. és 21. századi magyar költők verseivel léphettek színre a versenyzők.

Iskolánkat Balla Fanni, 7.B osztályos tanuló, Tomori Viktória, 5.B és Demeter József, 5.B osztályos tanulók képviselték és nagy örömünkre , Józsikának sikerült elhoznia a 3. helyezést a 2. kategórián belül!

Másik két diákunk sem távozott üres kézzel, oklevelet és képeskönyvet kaptak emlékbe a jó szereplésükért.

Leczo Kornélia



Matematikaversenyek összegzése





Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2015. február 20. Kassa, Márai Gimnázium

Felkészítők: Máté Adrianna, Majer Tímea, Berta István

Legeredményesebb versenyzők:

Tarcali Sándor Domonkos III.B 2.hely

Loksa Melinda VIII.B 3. hely


Matematika olimpia, 2015. január 21., Tőketerebes


Felkészítők: Majer Tímea, Berta István

Legeredményesebb versenyzők:

Ténai Lucia VI.B 3. hely

Tóth Antónia VI.B 5. hely


Pytagoriáda, 2015. március 16-17., Tőketerebes


Felkészítők: Máté Adrianna, Rigó Katalin, Majer Tímea, Berta István

Legeredményesebb versenyzők:

Tarcali Sándor Domonkos III.B 1. hely

Nagy Evelin VI.B 3. hely

Tóth Antónia VI.B 4. hely



Matematika olimpia

Tőketerebes



A matematikai olimpia legeredményesebb versenyzője Ténai Lúcia VI.B osztályos tanuló, aki 3. helyezett lett.


2015.január 21., 5. évfolyam

Felkészítő tanár: Majer Tímea
Résztvevők száma: 24

Tóth Balázs V.B - 7. hely

Szálka Vivien V.B - 15. hely



2015. április 8, 6. évfolyam

Felkészítő tanár: Majer Tímea

Résztvevők száma: 15

Ténai Lucia VI.B - 3. hely

Tóth Antónia VI.B - 5. hely



2015. április 8, 8. évfolyam

Felkészítő tanár: Berta István

Loksa Melinda VIII.B - 8. hely


A matematikai olimpia legeredményesebb versenyzője Ténai Lúcia VI.B osztályos tanuló, aki 3. helyezett lett.



„HAZA”járók

Nyíregyházi Állatpark





„HAZA”járók nevet kapta hétvégi programsorozatunk, amely során iskolánk kicsinyei és nagyjai útnak indulnak, hogy felfedezzék őseink hagyatékát a Kárpát-medence közelebbi és távolabbi szegleteit bebarangolva. Célkitűzésünk, hogy a gyerekek az iskolapadokon kívül is, szórakozva, kikapcsolódva új ismeretekre tegyenek szert, tudásuk és látókörük bővüljön, valamint új élményekkel gazdagodjanak.

Április 18-án újabb cél felé vettük az irányt, a Nyíregyházi Állatpark került a GPS keresőjébe. A korai indulás és a borongós idő senkinek nem szegte kedvét, a buszon nem maradt szabad ülőhely, a lelkesedés kézzel tapintható volt. Azt az érzést ugye ismerjük, hogy ha valahová nagyon vágyunk, az idő is gyorsabban telik, amit utazással töltünk. Most sem történt ez másképp, 2 szempillantás és Királyhelmecről már is Nyíregyházán találtuk magunkat, kezdődhet a fókashow, gyönyörű napsütéses idő, Gino és Leon, a két oroszlánfóka kitesz magáért, a gyerekek szájtátva figyelik az akrobatikus elemekkel tarkított mutatványokat. A bemutató után kisebb csoportokban indulunk el felfedezni a 32 hektáron elterülő állatkertet. Aki gyorsabban szeretett volna körbejárni a látnivalók között, felszállhatott a kis Zoobuszra, 500ft ellenében parádés idegenvezetéssel összekötött túrával gazdagodott. A gyerekek betekintést nyertek a sarkvidéki-, az afrikai panorámába, megnézték a Trópusi Házat, az Ócenáriumot, a Madárházat, l átogatást tettek egy tipikus, régi magyar parasztudvarban, ahol lehetőségük nyílt az állatok simogatására is, A Viktória házban megcsodálhatták Dél-Amerika állat- és növényvilágát. A Viktória ház abból a szempontból is érdekes, hogy itt találjuk kifelé jövet Párniczky József több száz egyedből álló rovargyűjteményét, amely igazi kuriózum, csakúgy, mint a vele szemben bemutatott kagyló és csiga gyűjtemény. Mindeközben a kisebbeket a Gombóc együttes szórakoztatta vidám, zenés műsorával, az idősebbek pedig Rákóczi Ferenccel szórakozhattak élő rádióadásban.

A nap végét közös mozizással zártuk. A hazaúton a közös élménybeszámolóktól zengett a busz. Mindenki arcán mosoly és öröm, és egy kis fáradtság persze, de megérte, jó nap volt.

Köszönjük támogatóinknak és polgármesterünknek Ing. Pataky Károlynak, akiknek szívügye, hogy a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai az iskolán kívül is részesei, tanúi, művelői és továbbvivői legyenek a magyar kultúrának és történelmünknek egyaránt. (ÉS, akik nélkül a „HAZA”járók társasága nagy valószínűséggel „otthonülők” társasága maradna.)

Dobos András



Rákóczi verseny



Iskolánk tanulói rendszeresen részt vesznek a II.Rákóczi Ferenc életéről és szabadságharcáról szóló vetélkedőn, melyet idén immár 23. alkalommal rendezett meg a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesület és az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola.

Erre a versenyre 2015. március 27-én, a nagy fejedelem születésének 339. évfordulóján került sor a Városháza dísztermében. A benevezett csapatok közül csak Borsi, Nagytárkány és Királyhelmec képviselte a Felvidéket.

A 3 fős csapatok tesztek, villámkérdések, képfelismerés, topográfia, activity kategóriákban mérték össze felkészültségüket, tudásukat.

Iskolánkat Loksa Melinda VIII.B, Németh Dániel és Tamás Ádám IX.A osztályos tanulók képviselték. Versenyzőink - a győztes magyarországi csapatok után – az előkelő 3. helyezést érték el. Felkészítőjük Pandi Zsuzsa tanító néni volt.

A tanító néninek és a csapatnak is gratulálunk ehhez a kiváló eredményhez!



Húsvéti virágkötészeti verseny



2015. március 24-én a tőketerebesi Szabadidőközpontban került sor a húsvét jegyében megrendezett Virágkötészeti versenyre. A versenyt a Kiskertészek Szövetsége hirdette meg az alapiskolák 5-9. évfolyamos tanulói részére. A benevezett versenyzőknek húsvéti csokrot, illetve húsvéti dekorációt kellett készíteniük. A virágkötők az általuk hozott anyagból dolgoztak. Iskolánkat három tanuló képviselte:

Eszenyi Lilla VII.B, Kása Krisztina V.B és Szálka Vivien V.B.
A lányok nagyon szép munkákat készítettek, ami nem csoda, hiszen felkészítőik Horosz Valika és Eszenyi Adrianna napközis tanító nénik voltak, akik maguk is szebbnél szebb munkákkal díszítik a napközis osztályokat.



Rendhagyó természetismereti óra





Rendhagyó természetismereti órára került sor március 26-án a Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 3. évfolyamában.

„Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, víze, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz többet törődni azzal, ami még a világ szépségeiből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztítása mellett is. “ ( Wass Albert)

Wass Albert gondolataival indította előadását Szaniszló János királyhelmeci természetvédő, vadász, előadó. Érdekes előadásának köszönhetően a gyerekek betekintést nyerhettek a növény és állatvilág csodálatos világába és nagyon sok információhoz juthattak a régiónkat körülölelő természeti szépségeket illetően. Filmbemutatón keresztül ismerkedhettek meg egyes állatokkal, tulajdonságaikkal, életfeltételeikkel, miközben az előadó vadászként saját tapasztalatát is elmesélte a gyerekeknek. Mivel sokszor tévhitek alakulnak ki az erdészekről és vadászokról, János bácsi arról is mesélt, hogy mi igazán a szerepük főleg az állatvédelem terén, és melyek azok a szabályok, amit szigorúan be kell tartani. Az előadást Tóth Dávid János és Stefán Gyula 3. évfolyamos tanulók verselőadásai is színesítették, valamint vetélkedő keretén belül a gyerekek feleleveníthették tudásukat a természetről. A legügyesebbek jutalomban is részesültek. A gyerekek meghívást kaptak a Szőlőski Vadasparkba, ahol egész napos program várja majd őket. Köszönjük a tartalmas előadást és természetesen élünk a meghívás lehetőségével. Szuperák Mária tanító néni elmondta, hogy a jövőben folytatni fogják az ilyen jellegű rendhagyó órákat, természetesen az aktuális tananyag keretén belül, hisz szülők, nagyszülők, iskolabarátok, akik szakemberek egy – egy témában, nagyon szívesen működnek együtt iskolánkkal és adják át ismereteiket a gyerekeknek.



Versenyeredmények



Angol nyelvű színházi előadás

PETER BLACK - A NEW BEGINNING


2015. március 17-én a felső tagozat 48 tanulója egy angol nyelvű színházi előadáson vett részt.

A színdarab egy főiskolát végzett, ám munkanélküli fiatalember álláskeresési próbálkozásait követte nyomon. A főszereplő Peter Black több munkakörben próbálja ki képességeit. Ám kéményseprőként, autómosóként, szállítóként és az idősek gondozójaként is kudarcot vall. A megpróbáltatások után azonban a számítástechnikai ismeretekben jártas Peter egy könyvesboltban rátalál a számára ideális állásra és a szerelemre is. Ezzel Peter Black életében egy új fejezet veszi kezdetét.

Az előadás igazi sikerélménye a jó nyelvérzékkel megáldott tanulók számára az volt, hogy az angol nyelven előadott darabot megértették.

Balog Adél



Pytagoriada, március 16., járási forduló


3. évfolyam:

Tarcali Sándor Domonkos III.B – 1. helyezett

Miklós Ádám III.B      felkészítő: Máté Adrianna

4. évfolyam:

Majer Noémi IV.B

Barna Márk IV.B      felkészítő: Rigó Katalin

5. évfolyam:

Szálka Vivien V.B

Pandi Ádám V.B      felkészítő: Majer Tímea

6. évfolyam:

Nagy Evelin VI.B - 3. helyezett

Tóth Antónia VI.B - 4. helyezett      felkészítő: Majer Tímea

7. évfolyam:

Bodnár Ildikó VII.B

Bodnár Nikoletta VII.B      felkészítő: Berta István

8. évfolyam:

Kótka Dániel VIII.B

Loksa Melinda VIII.B      felkészítő: Berta István


Az idei Pytagoriada matematika verseny járási fordulójának legeredményesebb versenyzői:

Tarcali Sándor Domonkos III.B    1. helyezett lett

Nagy Evelin VI.B      3. helyezett lett

Tóth Antónia VI.B       4. helyezett lett





Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny

Rozsnyó, megyei forduló, március 25.


Iskolánkat a megyei fordulóban három tanuló képviselte.

Kiss Máté II. B osztályos tanuló sajnos betegség miatt nem vehetett részt a versenyen.

I.kategória, vers:

Kozsár Zsombor II. B – ezüstsávos minősítést kapott

felkészítő: Illésné Popália Irén

II. kategória, próza:

Kása Krisztina V.B – ezüstsávos minősítést kapott

felkészítő: Icsó Edit

III.kategória, vers:

Ténai Krisztina IX.A – bronzsávos minősítést kapott

felkészítő: Pandi Zsuzsanna



Tompa Mihály Vers- és Prózamondó verseny

járási forduló, március 18.


I.kategória, vers:

Illés Emese I.A       felkészítő: Dobos Tímea

Kozsár Zsombor II.B

Kiss Máté II.B       felkészítő: Illésné Popália Irén

I.kategória, próza:

Dubík Sonja Antoinette II.B       felkészítő: Illésné Popália Irén

Csomós Márton III.B       felkészítő: Máté Adrianna

II.kategória, vers:

Tóth Balázs V.B       felkészítő: Icsó Edit

Nagy Evelin VI.B       felkészítő: Leczo Kornélia

II.kategória, próza:

Kása Krisztina V.B

Szálka Vivien V.B

Sico Ferdinánd V.B       felkészítő: Icsó Edit

III.kategória, vers:

Balla Fanni VII.B

Ténai Krisztina IX.A       felkészítő: Pandi Zsuzsanna

III.kategória, próza:

Bodzás Edina IX.A       felkészítő: Pandi Zsuzsanna


A járási fordulón betegség miatt nem vehetett részt Stefan Gyula, III.B osztály

A zsűri különdíját kapta Tóth Balázs, V.B osztály



Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny

körzeti forduló, március 12,


I.kategória, vers:

Sivák Lúcia 0. osztály       felkészítő: Szuperák Mária

Kendi Ákos I.B       felkészítő: Szentpétery Éva

Illés Emese I. A       felkészítő: Dobos Tímea

Rigó Antónia II.B

Kozsár Zsombor II.B

Kiss Máté II.B       felkészítő:Illésné Popália Irén

Majoros Olívia III.A       felkészítő: Trosko Zita

I.kategória, próza:

Balog Cyntia I.A       felkészítő :Dobos Tímea

Dubík Sonja Antoinette II.B       felkészítő: Illésné Popália Irén

Csomós Márton III.B

Stefan Gyula III.B       felkészítő: Máté Adrianna

II.katgória, vers:

Hajdók Gábor IV.B       felkészítő: Rigó Katalin

Balog Emese V.B

Tóth Balázs V.B       felkészítő: Icsó Edit

Dako Fanni VI.B

Nagy Evelin VI.B       felkészítő: Leczo Kornélia


II.kategória, próza:

Majer Noémi IV.B       felkészítő: Rigó Katalin

Bodzás Zsolt V.B

Kása Krisztina V.B

Szálka Vivien V.B

Sico Ferdinánd V.A       felkészítő: Icsó Edit

Tóth Antónia VI.B       felkészítő: Leczo Kornélia

III. kategória, vers:

Balla Fanni VII.B

Eszenyi Lilla VII.B       felkészítő: Balog Adél

Ténai Krisztina IX.A       felkészítő: Pandi Zsuzsanna

III.kategória, próza:

Mészáros Elizabet VII.B       felkészítő: Balog Adél

Kopasz Orsolya VIII.B

Bodzás Edina IX.A

Hajdók Virág IX.A       felkészítő: Pandi Zsuzsanna



Zrínyi Ilona matematikaverseny, február 15., Kassa


3. osztály: Tarcali Sándor Domonkos – 2. helyezett

felkészítő Máté Adrianna

5. osztály: Szálka Vivien – 8. helyezett
Tóth Balázs – 9. helyezett
Pandi Ádám – 10. helyezett
Szabó Barbara – 13. helyezett

felkészítő: Majer Tímea

6. osztály: Ténai Lúcia – 8. helyezett
Tóth Sebastián – 10. helyezett
Tóth Antónia - 12. helyezett
Nagy Evelin – 13. helyezett

felkészítő: Majer Tímea

7. osztály: Bodnár Nikoletta – 10. helyezett
Bodnár Ildikó – 11. helyezett
Kasko József – 15. helyezett

felkészítő: Berta István

8. osztály: Loksa Melinda – 3. helyezett
Kiss Emese – 9. helyezett
Kótka Dániel – 10. helyezett
Bohács Alexandra

felkészítő: Berta István



A 15. Zrínyi Ilona matematikaversenyen díjazott tanulóink:


Tarcali Sándor Domonkos III.B osztály – 2.helyezett

felkészítő:Máté Adrianna

Loksa Melinda VIII.B – 3. helyezett

felkészítő: Berta István



Szép Magyar beszéd járási forduló, február 10., Nagykapos


I.kategória: Eszenyi Ákos IV.B – 1. helyezett

Luczo Emma IV.B – 3. helyezett felkészítő: Rigó Katalin

II.kategória: Ténai Krisztina IX.A

Tamás Ádám IX.A felkészítő: Pandi Zsuzsanna

Kerületi forduló, március 12., Kassa:


I.kategória: Eszenyi Ákos IV.B – a zsűri különdíja

Luczo Emma felkészítő : Rigó Katalin




Játékos délután a víz világnapja alkalmából




"Víz!
Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy."(Saint-Exupéry)


Március 22. a víz világnapja 1994 óta, mivel az ENSZ közgyűlése így határozott többek javaslatára, ugyanis sokan belátták, hogy ránk köszöntött a „vízválság” korszaka.

Azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Iskolánk is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyikfontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét.

Minden évben más jelmondat jegyében zajlik a megemlékezés létünk nélkülözhetetlen eleméről. Az idei mottó - „Tiszta vizet az egészséges világért!”

Március 20-án a napközi otthon pedagógusai egész délutánt betöltő programot szerveztek a gyerekek számára.

Horosz Valika tanító néni e nap jelentőségéről tartott rövid előadást a gyerekeknek, majd következhettek a játékos versenyek: révészes játék, 5 literes edény megtöltése vízhordással, célbadobás a halak szájába, amelyek egy nagy lepedőre felfestve várták a zsákmányt, s Eszenyi Adrianna tanító néni ügyes kezei alkották.

Élvezetes volt az egész délután sok nevetéssel, jókedvvel, s emellett játékosan megtanulva azt, hogy a víz nem játékszer, hanem éltető kincs.



Mécs László szavalóverseny


„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”

(Mécs László)


2015. február 22-én a királyhelmeci Mécs László Keresztény Központ 16. alakalommal rendezte meg a Mécs László szavalóversenyt a Városi Művelődési házban.

Az 1. kategóriába iskolánkról az 1-4. évfolyam tanulói neveztek be:

Dubík Sonja Antoinette (II.B), Pandy Antónia (II.B), Stefan Gyula (III.B), Tóth Dávid János (III.B), Tóth Krisztina (IV.B).

Helyezés:

3. helyezett lett Dubík Sonja Antoinette – felkészítő pedagógus Kovács Katalin

A 2. kategóriában az 5-9. évfolyam tanulói versenyeztek:

Demeter József (V.B), Tomori Viktória (V.B), Tóth Antónia (V.B), Ténai Lúcia (VI.B), Bodzás Zsolt (V.B), Kopasz Orsolya (VIII.B), Bodzás Edina (IX.A)

Helyezés:

2. helyezett lett Tóth Antónia (VI.B) - felkészítő Leczo Kornélia

Demeter József (V.B) a zsűri elnökének különdíja - felkészítő Kovács Katalin

A versenyen résztvevő tanulók fontos lépést tettek annak érdekében, hogy a bennük rejlő legtisztább értékeket felszínre hozzák, ragaszkodjanak gyökereikhez, hitvallásukhoz.

Kovács Katalin



Nyílt nap a felső tagozaton


Március 19-én iskolánk Nyílt Napra invitálta a negyedik és ötödik évfolyamba járó gyerekek szüleit, hogy lehetőségük nyíljon megismerni iskolánkat a tanítási órák keretén belül is.

Ezen a napon az első három tanítási órára vártuk az érdeklődőket, hogy betekintést nyerhessenek a tanítási órákon folyó szakmai munkába.

Nemcsak Királyhelmecről, de Kisgéresből, Szentesből, Perbenyikből is jöttek szép számmal érdeklődők.

Az V.B osztályban az első három tanítási órán szlovák nyelv (Vasko Ilona), angol nyelv (Balog Adél), matematika (Majer Tímea) és zenei nevelés (Balla Viktória) órák zajlottak.

Az V.A osztályban matematika (Majer Tímea), magyar nyelv (Dako Henrietta) és szlovák nyelv (Miklós Klára) órákba lehetett bepillantást nyerni.

Idén még egy alkalom várjuk szeretettel a leendő negyedikeseket és a mostani ötödikeseket, valamint szüleiket játékos ismerkedő foglalkozásokra, ahol a gyerekek kipróbálhatják, milyen is iskolánk felső tagozatosának lenni.

Minden kedves szülő érdeklődését köszönjük, és várunk szeretettel minden érdeklődőt következő foglalkozásunkra!



Vendégségben Kisvárdán




Március 16-tól egy héten át zajlottak testvériskolánkban, a kisvárdai Vári Emil Általános Iskolában a Vári-hét eseményei, melyre iskolánk tanulói is meghívást kaptak. Focistáink a Vári Kupa futballversenyen, a matematikát kedvelők a matematikai versenyen, versmondóink a Vidám Versmondók Tavaszi Találkozóján, a jó hangúak pedig a Funny Spring (Vidám tavasz) városkörzeti angol nyelvi énekversenyen mérhették össze tudásukat.

Iskolánkat a következő tanulók képviselték:

Futballverseny: Tóth Balázs (V.B), Dobos György (VII.B), Fazekas Mihály (VI.B), Juhász Dominik (VI.B), Pankovics Bence (VIII.B), Mádi Dávid (VIII.A), Stubnya Dylen (VIII.A)

A futballversenyen A, B csoportban 5-5 csapat versenyzett.

Csapatunk a saját csoportján belül 2. helyezést ért el, összesítésben a 4. lett.

Tóth Balázs (V.B) és Balog Emese (V.B) a Vidám Versmondók tavaszi találkozója elnevezésű versenyen vettek részt, amelyen Balázs Különdíjban részesült.

Dako Fanni (VI.B) az angol nyelvi énekversenyen 1. helyezett lett!!!!!

A matematika versenyen Tóth Balázs, Pandi Ádám, Sunitra Máté vettek részt.


Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Ing. Fazekas Mihály szülőnek, aki a csapatok utaztatását saját költségén biztosította.



2015 - A fény nemzetközi éve




Az égitestek ritka asztrológiai együttállása alkalmából a jelenség megfigyelésére rendhagyó fizika órát tartottunk tanulóinknak március 20-án pénteken.

A részleges napfogyatkozás nem sokkal fél tíz után kezdődött és hozzávetőlegesen délig tartott, a csúcspontja pár perccel 11 óra előtt volt. Teljes sötétség ekkor sem volt, azonban a napfény mennyisége észrevehetően csökkent. Az időjárási körülmények is kedvezőek voltak a napfogyatkozás megfigyelésére, nem volt felhő az égen.

Tanulóink megtanulhatták, hogy napfogyatkozáskor egy nagyon rövid időre a Hold a Nap és a Föld közé ékelődik, s ezzel eltakarja előlünk az éltető napsugarakat. A Napnak és a Holdnak az égen látható mérete nagyjából egyforma, mivel a Hold a Napnál 400-szor kisebb és 400-szor közelebb is van, ezért kedvező helyzetben a Hold az egész napkorongot eltakarhatja.

Részleges napfogyatkozás akkor látható, amikor a Hold a napkorongnak csak egy részét takarja el. A napba nem szabad közvetlenül belenézni a napfogyatkozás idején. A jelenség megfigyeléséhez speciális szűrőszemüveg szükséges, de használható 11-12-es fokozatú hegesztőüveg is.

Tanulóink apraja és nagyja a célnak megfelelő hegesztőüvegen keresztül nézhette a jelenséget, igaz csupán 10-20 másodpercig, de a látvány mindenkit lenyűgözött.









MÁRCIUS 15.

városi és iskolai megemlékezés




Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről emlékeztünk meg március 15-én a városi és március 17-én, az iskolai ünnepségen.

Március 15-én a Városháza nagytermében került sor a városi megemlékezésre, melyen iskolánkat a Leczo Kornélia tanító néni vezette színjátszó csoport és Balla Viktória tanító néni énekesei, táncosai képviselték.

A színvonalas és látványos ünnepi műsort iskolánk tanulóinak is bemutatták március 17-én délelőtt, a második emeleti kisszínpadon.

A szavalók és táncosok mellett nagyon kellemes meglepetés volt Dako Fanni, VI.B osztályos tanuló csodaszép énekhangja, aki a „Költő visszatér” rockopera címadó dalát énekelte el.

Köszönjük a diákok és a felkészítő pedagógusok áldozatos munkáját!



Valentin-napi röplabdatorna




2015. március 6-án már hatodik alkalommal rendezte meg a Királyhelmeci Szakközépiskola Valentin-napi röplabdatornáját. A torna a borogközi iskolai alkalmazottak versenye, melyen idén nyolc iskola csapata mérte össze tudását, erejét, állóképességét.

Iskolánkat öt pedagógus, egy iskolai alkalmazott és további két játékos képviselte. Pedagógusok: Dako Henrietta, Szacsko Éva, Géczi Aranka, Szabó Nándor, Berta István

Iskolai alkalmazott: Fazekas Lívia

További játékosok: Móricz Krisztina, Lukács Adrián


A verseny legfontosabb célja az egészséges testmozgás és a küzdeni vágyás egyesítése volt.

Iskolánk csapata a 4. helyen fejezte be a versenyt, amihez ezúton is csak gratulálni tudunk, hiszen nem kis erőpróba volt ez a játékosok számára.

A VI. Valentin-napi röplabdatorna végeredménye:

1. Szlovák Tanítási Nyelvű AI Királyhelmec
2. Szlovák Tanítás Nyelvű AI Bodrogszerdahely
3. AI Nagytárkány, Bély, Nagygéres
4. Magyar Tanítási Nyelvű AI Királyhelmec



Az elsősök csibeavatója


2015. március 5-én tartottuk a kis elsősök Csibeavatóját. Fél kettőkor a tornaterem már feldíszítve várta legkisebbjeinket és a napköziseket.

Az ünnepélyes bevonulást követően játékokkal folytatódott a délután. A zenét Berta István tanító bácsi biztosította, sőt még a játékok lebonyolításában is segédkezett.

A tavalyi évhez hasonlóan most is volt széktánc, hullahopp karika verseny, almatánc és csokis kenyér evés. Az egyes versenyszámok győztesei, majd a játékok végén az összes „kiscsibe” csoki jutalomban részesült.

Remek hangulatban telt a délután, remélem, jövőre folytatjuk.

Loksa Melinda, VIII.B



A CSÖPI SZÍNHÁZ ELŐADÁSA


2015. március 5-én az 5-9. évfolyam tanulói megtekinthették a kisvárdai Vári Emil Társulási Általános Iskola színjátszóinak fellépését. A diákok egy iskolai paródiát vittek színre.

A rövid humoros jelenetek alapjául kortárs szerzők művei szolgáltak, illetve az iskola igazgatója, A. Tóth László is írt néhány epizódot, valamint a zenei kíséretet is ő biztosította. A jelenetek bepillantást nyújtottak néhány tanítási órára, egy szavalóversenyre, de járhattunk az igazgatói irodában és a tanári szobában is.

A szórakoztató válogatás nyilván elnyerte tanulóink tetszését, mivel a vidám részeket halk kacagással kísérték végig, a szereplőket pedig vastapssal jutalmazták.

A. Tóth László igazgató úr hangsúlyozta, hogy a színre vitt paródia célja nem a kigúnyolás, vagy csúfolás volt, hanem a jobbító szándék. Ígéretet tett arra is, hogy iskolánkkal egyre szorosabb kapcsolat kiépítésére törekszik majd a jövőben.



„Képzelt riport…”

a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium

Magis kórusával


„Menni kéne, megéhezni, vérző lábbal megérkezni…”




- Mire születtünk? Mi a célja az életünknek?
- Mi mindent keresünk az életben?És hogyan keressük?
- És ebben a keresésben hogyan lehetünk egymás segítségére?
- És hogyan lehet úgy élni, hogy ’mécsesként világítson egész életünk’?

- IGEN, TE sem kerülheted meg ezeket a kérdéseket!
- Választ kell adnod legalább magadnak!


A „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című darabbal a Jezsuita Gimnázium MAGIS kórusa ezeket a mindenki számára fontos kérdéseket feszegeti.

A válaszokat együtt kereshetjük a bemutatón:

2015. február 19-én 8:30 – Királyhelmec, Művelődési Ház

„Arra született, hogy megszeressétek… ha valahol megszólalna, akár suttogva is, vagy elnevetné magát valahol a közelben, a hangszórók bömbölésében is megismerném a suttogását, vagy a nevetését… végül arra jött e furcsa világra, hogy elhiggye azt, hogy nem élt hiába.”


FELELŐSEK VAGYUNK EGYMÁSÉRT


A miskolci Magis kórus előadása nagy élményt jelentett kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kisebbek inkább a látványt, a közel 100 szereplőt megmozgató előadást élvezték, míg a nagyobbak már remélhetőleg a komoly mondanivalót is felfedezték.

Az sem elhanyagolható, hogy egy olyan darabot láthattak diákjaink, ami már zenetörténetnek számít. Az 1973-ban bemutatott eredeti darab az első sikeres magyar rockmusical révén utat nyitott a popzenének a magyar színházi és irodalmi életbe. A cselekmény egy amerikai rockfesztiválon bontakozik ki, középpontjában pedig egy magyar emigráns házaspár áll.

Presser Gábor immár slágerré vált dalai minden korosztály számára meghatározóak, mondanivalójuk ma is érthető és aktuális.



Szakmai konferencia


A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tőketerebesi Területi Választmánya 2015.február 11-én „ESÉLYEK ÉS DIFFERENCIA” címmel szakmai konferenciát szervezett. A rendezvény a Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága által támogatott „2014 – a külhoni magyar felsősök éve” program záró rendezvénye volt. Az eseménynek a Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola adott otthont, amely egyben a rendezvény társszervezője is volt.

Böszörményi Edit, az SZMPSZ Tőketerebesi Tv, valamint Jókai Tibor, az SZMPSZ elnöke köszöntője után a Bodrogköz és Ung-vidék alapiskoláiból érkező pedagógusok a délelőtt folyamán Mező Ferenc egyetemi docens, Debreceni Egyetem „Differenciálással az esélyek biztosításáért”, valamint Kovácsné Dr. Nagy Emese a Hejőkeresztúri Általános Iskola igazgatónője „A komplex Instrukciós Program a differenciált képességfejlesztés megvalósításában” című előadásait hallgathatták meg. Az itt hallott ismereteket a délután folytatott szekcióüléseken boncolgatták tovább.

A pedagógusok három szekcióban dolgozhattak: „A sikeres tanulás stratégiái” szekciót Mező Ferenc docens, a „Több mint csoportmunka” – interaktív foglalkozást Kovácsné Dr. Nagy Emese és a „Tanulói képességek megismerésének módjai”-t elemző foglalkozást Mező Katalin egyetemi oktató vezette.

Az előadások és a csoportfoglakozások is rendkívül érdekesek, és tanulságosak voltak, hiszen a az oktatás mindennapi problémáira igyekeztek fókuszálni, azokra megoldást keresni, kínálni. A teljes szervezettségű iskolák módszertani csomagot vehettek át, melyet remélhetőleg sikeresen tudnak majd alkalmazni a mindennapi munkában.



Ünnepélyes beiratkozás

„Kis lépés nagy cipőben a magyarság megőrzéséért”




2015.február 8-án kis cipőkbe bújtatott lábacskák lépdeltek iskolánk folyosóin. A jövő tanév elsősei. Beiratkozásra jöttek szüleik kezét fogva. A bátrabbak szaporábban, a félősebbek megilletődve. Az ovisok már ismerősként. Sokszor jártak már nálunk a különböző foglalkoztató órákon.

A vasárnap délutáni ünnepélyes beiratkozást a sokéves hagyományokhoz híven a jelenlegi elsősök nyitották ünnepi műsorukkal. Bátran, magabiztosan énekelték, szavalták a rájuk bízott verseket, dalocskákat. A felkészítő tanító nénik Dobos Tímea és Szentpétery Éva voltak.

A műsor után Novella Ivetta igazgatónő köszöntötte a jövő tanév kis elsőseit és szüleiket. Az ünnepi délutánt megtisztelte jelenlétével városunk polgármestere, Pataky Károly, valamint a képviselőtestület tagjai közül Nádasdi Péter, Peter Kuczman, Želinský József és Apacs Zoltán. Az igazgatónő és a polgármester úr köszöntő beszédei után következhettek a délután főszereplői, a beiratkozásra váró gyerkőcök. Voltak, akik bátran mondták nevüket a mikrofonba, a félénkebbeknek kellett ugyan egy kis bíztatás, de végül mindenki megbátorodott. Az ajándékcsomagok átvétele után a szülők az erre a célra kijelölt osztályteremben intézhették a beíratás hivatalos részét, miközben a gyerekeket egy interaktív meseelőadás várta. Majoros Judit, aki Rimaszombatból érkezett, a Holle anyó című mesével szórakoztatta az apróságokat, akik szívesen és nagy örömmel változtak piros almákká, sült cipókká, hópelyhekké.

Köszönjük minden kedves szülőnek, aki iskolánkat választotta gyermeke számára, hogy bízik az anyanyelvi oktatásban, iskolánkban. Nekik köszönhetően 45 gyerek kezdi jövőre az első és a nulladik évfolyamot, s mi ígérjük, hogy gyermekeiket a legjobb tudásunk szerint oktatjuk, neveljük majd.



Bizonyítványosztás utáni hangulatban


A január mindig húzós hónap egy diák életében. Alighogy véget ér a karácsonyi szünidő, máris felmérők tömkelegével várnak vissza bennünket az iskolapadba, hiszen számszerűsíteni kell tudásszintünket. Nehéz időszak ez a tanárok és a tanulók számára is egyaránt.

Viszont a munka után jöhet a jól megérdemelt lazulás és feltöltődés. Tanárainknak hála nemcsak bizonyítottunk, hanem szórakozhattunk is. Osztályfőnökünk a bizonyítványosztás estéjén egy kisvárdai mozizással jutalmazott meg bennünket a szép bizonyítványainkért. A Mortdecai című film jól megdolgoztatta a rekeszizmainkat, na és persze közben jócskán megnöveltük a Várdaplex büféjének napi bevételét is 

Azért nem csak ültünk, mozogtunk is, mert egy hét múlva, szombaton a többi osztály tanulóival újra elmehettünk korcsolyázni a Zempléni kalandparkba. Megelégedéssel tölt el bennünket, hogy jóval kevesebbszer estünk el, mint tavaly. Csak azt sajnáltuk, hogy nem bobozhattunk. De ami késik, nem múlik…

Köszönet a szervező és kísérő tanárainknak: Majer Tímeának, Dako Henriettának, Leczo Kornéliának, Rigó Katalinnak és Vargovcsik Róbertnak.

(VI. B osztály)



Maszkabál


Az utóbbi évek hagyományát követve az első félév utolsó napja nemcsak a félévi bizonyítványok kiosztását jelenti, hanem a maskarások, álarcosok bálját is e napon rendezzük.

Január 30-án, miután ki-ki elégedetten, vagy netán kissé csalódottan átvette félévi munkájának eredményét, az 1-5. tagozat bulira készült. A teljesen hétköznapi kisdiákok pillanatok alatt hercegnőkké, kalózokká, CIA ügynökökké, mesefigurákká, tavasztündérekké - és még hosszasan sorolhatnám – változtak, és indulhatott is a nagybetűs MASZKABÁL. Idén, szakítva az előző évek hagyományával, a jelmezesek nem viseltek számot a hátukon, nem volt mindent eldöntő zsűri, volt viszont – hála a rengeteg támogatónak – számtalan ajándék, amelyek gazdára vártak az előre elkészített asztalokon. Volt, akinek tetszett ez az újítás, volt, akinek nem – mindenesetre üres kézzel senki nem ment haza. Nem igazán lehet igazságosan eldönteni, kié is a legszebb jelmez, hiszen a kölcsönzött, netán drága pénzen vásárolt jelmezek gyönyörűek, ugyanakkor a „házilag készült”, gyakran hihetetlen kreativitást igénylő maszkok is csodálatosak. Némelyiküket bizony szájtátva néztük, és irigyeltük az ügyes kezű anyukákat, apukákat, nagyszülő ket. A lényeg úgyis az, hogy a jelmezbe bújt gyerkőcök jól érezzék magukat, s ezen a délutánon valóban elhiggyék és elhitessék, hogy ők a legszebbek, vagy netán legfélelmetesebbek a világon. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden támogatónak, hogy örömtelivé varázsolták ezt a délutánt a gyerekek számára:

TÁMOGATÓINK:

Szuperák Mária
Dobos Tímea
Büti Nóra
Katkó Kira
Liska Andrea
Bucsi Andrea
Kalapos Árpád
Szabó Ferdinánd
Bálint Rebeka
Pčolinsky Kitty
Kulcsár Norbert
Berta Fruzsina
Družbacký Sebastián
Pandi Antónia
Liska Márk
Fülöp Kinga
Csótó Rita
Dubik Sonja
Szepesi Cyntia
Fekete Ádám
Cseh Katalin
Rácz Anikó
Bodok Mária
Juhász Mária
Dr. Balogh Melinda
Tarcali Erika
Géczi Aranka
Bosznay Izabella
Pcsolinszky Chiara
Balla Anikó
Kresťanko Mária
Máté Zsuzsa
Murinčák Andrea
Kiss Lívia
Szopko Beáta
Loksa Melinda
Hečko Viktória
Hajdók Angelika
Majer Noémi
Miklós Klára
Wéber László Botond
Pandi Ádám
Majer Tímea
Balog Adél
Kopasz Xénia
Dako Henrietta
Kóbori Henrietta
Dako Fanni
Az iskola vezetősége
Tóháty Erzsébet
Fazekas Lívia
Répási Judit
Tancsák Péter
Babiák Diana
Horváth Melinda
Kassai Ildikó


KÖSZÖNJÜK!



Nyitott nap az első évfolyamban




2015.január 20-án került sor az 1. évfolyamban megrendezett nyitott napra. A kis elsősök hozzátartozói, valamint az óvodások és szüleik betekintést nyerhettek a napi munkába. Az első három tanítási órát tekinthették meg az érdeklődők, ahol a kis elsősök nagy izgalommal, vegyes büszkeséggel villogtathatták meg eddig szerzett tudásukat.

Szentpétery Éva


Szülői vélemények a nyitott napról:

Január 20-a van. Nagy izgalommal indulunk iskolába, hiszen nyílt nap van a „suliban”, amikor minden kisdiák megmutathatja, mi is az, amit idáig megtanult. Mi, szülők a hátsó sorokban foglaltuk el a helyünket. Tele volt az osztály kicsikkel, nagyokkal, sőt még ovisokkal is. Első óra olvasás. Az óra játékos, a tanító néni kedves és türelmes, még az ovisok is csatlakoznak a nagyokhoz. Mi viszont tudjuk, hogy e mögött a játékosság mögött kitartó és kemény munka van, s hálásak vagyunk, mert gyermekeink nagyon szeretnek iskolába járni. Csöngetés után minden gyerek izgatottan kérdezgeti szüleit: „Ügyes voltam?” Második óra matematika. A gyerekeket annyira elragadja a számok világa, hogy megfeledkeznek arról, mi is ott vagyunk. Egyik feladatot oldják a másik után. Szinte versengenek, ki a gyorsabb. Nagyon jó ezt látni. Matematika után szlovák óra jön. Ez a kedvencem. Bemutatták, mit tanultak szeptembertől. Nagyon sok dolgot sajátítottak el azon a nyelven, ami szintén fontos számunkra. És mi tagadás, nagyon jól megy nekik. Csengetés után jóleső érzéssel hagytuk el az iskolát. Köszönet ezért a szép napért!

Ing. Bucsi Adrianna

Mindig is foglalkoztatott bennünket, szülőket, hogy vajon a kicsi óvodás, bekerülve az iskola szabályrendszerébe hogyan tud alkalmazkodni, beilleszkedni, megszokni egy teljesen új környezetet.
A tanító néni a padok elhelyezésével, az osztály díszítésével igyekezett kicsit visszacsempészni az óvoda hangulatát. Egy webkamerán keresztül viszont szívesen megnéztük volna, hogy maga a tanulás hogyan is zajlik. Erre volt nagyon jó alkalom a „Nyitott nap az iskolában” akció. Kicsit mi, szülők is feszengtünk a hátsó sorokban, vajon hogy zajlik majd az óra, hogyan fogja a tanító néni kordában tartani a kicsi diákokat, amikor hátul ott vannak a szülők. Az elején még hátra-hátrafordultak, itt-ott integettek is nekünk, szülőknek, de pár perc múlva a tanító néni elvarázsolta őket, és onnan ment minden a megszokott rend szerint.

Amit láttunk, élmény volt a számunkra. Élmény és egyben megnyugvás is, hogy jó kezekben van a gyermekünk, szeretetteljes légkör veszi körül, játékos formában, kihasználva a mai kor nyújtotta lehetőségeket tanulhatja meg a betűvetést, az olvasás és a számolás alapjait. Köszönjük a lehetőséget!

Kalapos Árpád



Sítanfolyam


2015. január 19-23.




Az idei tél nem igazán kényeztet minket nemhogy sok, de még kevés hóval sem. Talán ezért is várták nagyon tanulóink a sítanfolyamot.
Már hagyományosan Szlovákia egyik legnagyobb síparadicsomába, Tátralomnicra utaztunk. Szállásunk a ZORA panzióban volt, ahol már visszatérő vendégek vagyunk, s amivel az elmúlt években nagyon meg voltunk elégedve.

Mindenféle hóminőségen kipróbáltuk a síelést (műhavon, friss havon és még esőben is). A kezdő síelők nagyon igyekeztek, ezért már kedden felvonóval utazhattak és élvezhették a lesiklást, a pályát. Esténként KI MIT TUD-dal, Jelmezbállal szórakoztatták egymást a gyerekek. Mivel idén csak 12 tanuló vett részt a sítanfolyamon, ezért nem autóbusszal, hanem vonattal utaztunk, ami szintén nagy élmény volt.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Pandy Attilának, hogy sífelszerelésünket autóval vitte és hozta. Köszönjük, hogy mindezt ingyen tette, így az utunk csomagok, sílécek nélkül valóban felhőtlen volt.

Máté Adrianna

A sítanfolyam



Egy napon bejött az osztályba Aranka tanító néni, és szólt, hogy sítanfolyamot szervez. Ezt mondta: „Aki érdeklődik a tanfolyam iránt, jelentkezzen, és kap tőlem jelentkezési lapot. Ketten nyújtottuk fel a kezünket, Ádám és én.

Izgatottan vártuk az indulás napját. Eljött a hétfő. Utazás vonattal, sok-sok nevetés Noémival. Majd végre megérkeztünk a szállásra, ahol a házak olyanok voltak, mintha mézeskalácsból lettek volna. Kipakolás után ki is próbáltuk a sípályát. Utána nagyon fájt a lábam. Vacsora után közös megbeszélés, majd 9-kor takarodó. Másnap reggeli után újra síelés, felvonóval fel, majd lecsúszás. A tanító nénik azt mondták, hogy kezdőkhöz képest nagyon ügyesek voltunk. Ebéd után újra felcsatoltuk a síléceket, és kétszer sikerült is lecsúsznom a dombon, amihez képest csak egyszer estem el. Egyik este vacsora után maszkabál volt, ami nagyon jól sikerült. A lábunk azonban nagyon fájt. Reggelre elmúlt. Nemcsak a lábfájás, még az izomláz is. Délelőtt síelés, majd ebéd, délután felmentünk a hegyre. Láttuk a fekete pályát. Az a legnehezebb. Nagyon meredek. Ott csak azok csúszhatnak le, akik már nagyon jól síelnek.

Vacsora után Ki mit tud?-ot rendeztünk. Noémivel pár viccet adtunk elő, amin mindenki jót nevetett. Végül másodikak lettünk, a nyereményünk kulcstartó volt. Egész hét folyamán volt szobapontozás, amit természetesen a lányok nyertek, és a jutalom csoki volt.

Az utolsó nap reggelén bepakoltunk, és mire elkészültünk, már meg is érkezett Pandy Ádám apukája autóval, amibe berakodtunk, majd elindultunk a vasútállomásra. Útközben kétszer is át kellett szállni, de aztán végre hazaértünk. Nagyon örültünk, hogy már otthon lehettünk.

Szabó Barbara, V.B



Táncházban jártunk




2015 január 10-én szombaton immár harmadik alkalommal rendeztek magyar táncházat Nagykaposon. A mulatságot két nagykaposi néptánccsoport a Tipegők és az Iringó együttesek nyitották meg. A táncházban a Parapács együttes, a Fölszállott a páva népzenei vetélkedő győztese zenélt és a táncokat Májer Rajmund és párja oktatta.

Iskolánkat egy lelkes kis csoport képviselte, akik aktívan bekapcsolódtak a tánctanításba. Kísérőtanáraik voltak Balla Viktória és Balla Anita. Reméljük jövőre még több táncos tud majd részt venni ezen a nagyszerű, hagyományteremtő rendezvényen.



Elbúcsúztattuk a 2014-es évet




2014.december 18-án, az óév utolsó tanítási napján már hagyományosan összegyűltünk az iskola kisszínpadánál, hogy közösen nézzük meg az egyes osztályok karácsonyi műsorát.

Sajnos az idei ünnepi műsor rövidre sikeredett, mivel az influenza igencsak megtizedelte az osztályok létszámát. A műsorokat készítő osztályfőnököknek és a különböző csoportok vezetőinek bizony nagy fejtörést okozott a sok hiányzó, jónéhányuknak az utolsó pillanatban kellett lemondani az szülők és az iskola tanulói számára készített karácsonyi műsort.

Ennek ellenére összejöttünk, és élvezettel hallgattuk a szép karácsonyi dalokat, verseket.

Rigó tanító néni harmadikosai karácsonyi verseket és betlehemes játékot mutattak be, Illés tanító néni másodikosai karácsonyi dalokat énekeltek, Balla Viktória tanító néni csapata pedig Lorántffy Zsuzsanna korába repített vissza minket, bemutatva, milyen is lehetett akkoriban a betlehemezés.

Annak ellenére, hogy kevesen voltunk, a karácsonyi hangulat mégiscsak megteremtődött. Közös énekléssel és kellemes ünnepeket kívánva egymásnak elkezdődhetett a várva várt karácsonyi szünet.



Karácsonyi koncert




2014. december 17-én csodálatos karácsonyi koncertnek lehettünk részesei. Iskolánk kisszínpadán a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Csengettyű kórusa és a KGSZT diákszínpad tagjai „Ilyenkor decemberben” címmel mutatták be karácsonyi műsorukat a felső tagozat tanulóinak.

A műsorban szebbnél szebb karácsonyi dalokat hallhattunk a kórus tagjaitól, az összekötő prózai és versrészleteket pedig a diákszínpad tagjai adták elő. Aki látta, hallotta az előadásukat, igazi karácsonyi ráhangolódás részese lehetett. A műsorban jól megfértek egymás mellett a hagyományos karácsonyi és a rap stílusú dalok, valamint legnagyobb költőink karácsonyi versei a napjainkban játszódó, tanulságos karácsonyi történetekkel.

A műsor elején Csurkó Éva igazgatónő bemutatta a kórust és a diákszínpad tagjait, valamint a műsor készítőit: Kekeňák Szilvia és Ferencei Andrea karvezetőket (mindketten az iskola igazgatóhelyettesei), valamint Bodon Andreát, a KGSZT diákszínpad vezetőjét. Külön öröm volt számunkra, hogy a fellépők között iskolánk néhány volt diákját is láthattuk.

A koncert végeztével Novella Ivett igazgatónő megköszönte a diákoknak és felkészítőiknek a szívet melengető műsort.



Luca-napi bál


Bál = jókedv, vidámság. Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem, amikor néhány kollégával úgy gondoltuk, érdemes lenne a szülőket, pedagógusokat és egyáltalán a mulatni vágyókat kizökkenteni a hétköznapok gondjaiból.
A tantestület nagy része és az iskola vezetősége is támogatta a kezdeményezést. A naptárat lapozgatva Luca napja keltette fel az érdeklődésünket.

2014.december 13-án az elképzelésből valóság lett. Az igazgatónő köszöntője után a Vargovčík Róbert által vezetett társastánc csoport tagjai Charleston, Angol keringő és Cha-cha-cha táncbemutatóval nyitották meg a bált.

Bár a hajnalig tartó mulatságról nem hiányzott a jókedv, mi igyekeztünk színessé varázsolni az estét az alkalomhoz illő díszítéstől kezdve a lufipukkasztós tombolán át a szívtáncig, ahol ismert mesebeli párok találtak egymásra 1-1 tánc erejéig.

Ezúton szeretném megköszönni a szervezők (Eszenyi Adrianna, Leczo Kornélia, Répási Judit, Vargovčík Róber) munkáját, a támogatók tomboladíjait, a vendégeknek a jelenlétet, a fiatal táncosoknak és felkészítőjüknek a hangulatos nyitóműsort, a szakácsoknak a finom vacsorát, valamint a zenekarnak a kitűnő hangulatot.

Remélem, aki részt vett az elsőn, az jövőre a második Luca-bált sem hagyja majd ki!

Horváth Melinda



MIKULÁSVÁRÓ

Karácsonyi asztaldíszek készítése

„Megjött a Mikulás, itt van már….”





…énekelték teli torokból az alsó tagozatos gyerekek Balla tanító néni gitárkíséretével december 5-én, pénteken délelőtt a kisszínpadnál. Vártuk a Mikulást, aki meg is érkezett két segítője, az angyal és a krampusz kíséretében.

Helyet foglalt a színpadon a feldíszített karácsonyfa mellett és kíváncsian várta, mivel fogadják őt a gyerekek. Jöttek is sorban az osztályok vesekkel, dalokkal, voltak, akik még táncoltak is. A szokásos „Jók voltatok gyerekek?” kérdésre persze mindenki a szokásos „Jók voltunk”-kal válaszolt, de ezt az osztályfőnökök itt-ott finoman cáfolták. A műsorszámok után jöhettek a várva-várt ajándékcsomagok. Kapott is minden osztály bőkezűen, amelyeket aztán már mindenki a saját osztályában bonthatott ki. Utána volt játszás, éneklés, szóval amolyan igazi mikulásos délelőtt.

A meghitt hangulat ebéd után is folytatódott. Mivel már benne járunk az adventi idöszakban, a földszinti és az első emeleti folyosókon karácsonyi asztaldíszek és adventi koszorúk készültek. A földszinten a felső tagozat, az első emeleten pedig a kicsik dolgoztak nagy szorgalommal az osztályfőnökök, és a napközis tanító nénik segédletével. Szebbnél szebb díszek, koszorúk készültek, amelyek karácsonyi hangulatot varázsoltak a folyosókra, osztálytermekbe, vagy akár az otthoni asztalra.

Ezúton is kívánunk iskolánk minden dolgozójának, valamint szülőknek és gyermekeknek egyaránt meghitt és békés adventet!



SULI-BULI DANCE PARTY




December 4-én elindult a legújabb SULIBULI szezon. Már napokkal ezelőtt hirdette a nagy eseményt az iskola bejáratánál elhelyezett plakát.

Érkezéskor minden résztvevő kapott karszalagot, neonos karkötőt és egy üveg ásványvizet, és persze várt már ránk a feldíszített tornaterem hangulatos fényekkel és kiváló zenékkel. Néhány kilencedikes lány – Kocsis Tinka, Hajdók Virág, Ténai Krisztina – testfestést is vállaltak. A jó zenéket most is a két szuper DJ, Berta tanító bácsi és Világi Virág keverte igencsak profi módon.

A „Maradjatok gyerekek” című dal különösen nagy sikert aratott, teli torokból énekeltük együtt. Idén is hozhatott magával mindenki vendéget, így még többen bulizhattunk együtt. A hangulat az előző Sulibulikhoz hasonlóan most is kiváló volt, ahol tanár és diák egyaránt jól érezte magát. Ezt a Tóth Vivien által készített fotók is bizonyítják.

Köszönjük szépen az ötletgazdának, Berta István tanító bácsinak, és az összes segítőjének, hogy újra tető alá hozott egy ilyen fergetes buli, és már alig várjuk a folytatáááááássssttt!!!!!

Loksa Melinda VIII.B



Papírgyűjtés kiértékelése




December 2-án sor került az őszi papírgyűjtés kiértékelésére. A második óra utáni szünetben az alsó tagozat, majd később a felső tagozat tanulói gyűltek össze az iskola kisszínpadánál. Novella Ivett igazgatónő értékelte a papírgyűjtés eredményét, amelybe elmondása szerint inkább kisebbek kapcsolódtak be aktívabban.

Alsó tagozat - összesen 5791,5 kg papírt gyűjtöttek

Felső tagozat – összesen 3070,16 kg papírt gyűjtöttek

Az osztályok közötti verseny eredménye az alsó tagozaton:

I.helyezett
lett 2488,9 kg-mal a IV.B osztály – jutalmuk egy hatalmas torta

II. helyezett lett 1338,3 kg-mal a III.B osztály – finom sütikkel megrakott tálca

III. helyezett lett 1194,2 kg-mal a II.B osztály – édesség

Jelentős mennyiségű papírt gyűjtött még a

III.A - 363,2 kg, az I. B – 310,8 kg, a IV.A – 96,1 kg

Egyéni értékelés:


az abszolút győztes Szopko Beatrix IV.B – 845,8 kg

200 – 400 kg:
Veres Botond - 324,7 kg, Pandy Antónia -308,8 kg,

Majerník Ádám-216,12 kg, Csomós Márton-224 kg,

Kresztyánko Dániel-284,9 kg, Kiss Mátyás-273,3 kg,

Vaszily Máté-224 kg

100 -200 kg:
Tárczy Flórián-105,9 kg, Magyar Gergő és Gábor-114,5 kg,

Kanda Bence 101 kg, Rácz Anita 112 kg, Stefan Gyula 151,7kg

Iván Patrik-117 kg, Halász Viktória-161 kg, Hornyák Gábor149,2 kg,

Majer Noémi 198,3 kg, Barna Márk-100,6 kg

Felső tagozat:

Osztályok közötti verseny eredménye:

I. helyezett
lett 1146,9 kg-mal a VI.B osztály – jutalmuk torta

II.helyezett lett 652,6 km-mal az V.B osztály – jutalmuk sütemény

III.helyezett lett 491,4 kg-mal a VII.B osztály - jutalmuk édesség

Őket követi a VIII.B osztály 423,66 kg.
VI.A
osztály 135,8 kg,
IX.A osztály 94,8 kg,
VII.A
osztály 50 kg,
V.A
osztály 44 kg
IX.B osztály 31 kg

Egyéni győztes Fazekas Mihály – 661,2 kg

Juhász Ádám-153,5 kg,
Szabó Barbara 202,7 kg,
Román Annamária-140,2 kg,
Nagy Miriam-108,7 kg,
Loksa Dávid-216,9 kg,
Loksa Melinda-162,6 kg,
Wéber Botond-135 kg

A legtöbb papírt gyűjtő tanulók tárgyi jutalomban részesültek.



Eger városában jártunk




November 21-én 7:30-kor 38 diák és 6 pedagógus indult el Egerbe autóbusszal. 3 óra utazás után, amikor megérkeztünk, első utunk a motelünkbe vezetett.
Innét a planetáriumba mentünk, ahol az egyik terem 6 méter átmérőjű, félgömb alakú vetítőfelületen az éjszakai csillagos égbolt valósághű képmása jelent meg. A csillagos eget, a Naprendszer bolygóit és azok mozgását bemutató programokat mindenki nagy figyelemmel kísérte. Az előadás után néhány fizikán alapuló játékot, kísérletet próbáltunk ki. Mikor már eleget játszottunk, egy sötétkamrába mentünk. Az itt található camera obscura egy hatalmas méretű fényképezőgép. Az általa létesített kép egy fehér asztallapra vetítődik ki, így azon keresztül madártávlatból láthatjuk a várost, így megismerhetjük a város nevezetességeit. A Panoráma Teraszról káprázatos kilátás nyílt a városra. Mikor kiléptünk a planetárium épületéből, az egri bazilikát csodáltuk meg. Már sötétedett, amikor a Szépasszony-völgyben található borospincékhez értünk. Miután itt alaposan körbenéztünk, a közeli kinti étteremben vacsoráztunk, miközben a kivilágított várost néztük. Másnap reggeli után a Dobó teret vettük célpontul, ahol a minorita templomban időztünk. Innét Marcipániába igyekeztünk. Útközben az egri várfal mellett haladtunk el és a minaretet is megtekintettük. Marcipániában Kopcsik Lajos, Oscar-díjas cukrászmester alkotásaiban gyönyörködhettünk: a legkülönfélébb dísztárgyak, élőlények, festmények és Eger nevezetességei vannak marcipánból megformázva. A kiállítás fő attrakciója a „barokk szoba”. A szobában minden a barokk stílust tükrözi, a tapéta, a padló, a függöny, a képek, a csillár, a házőrző kutya és minden berendezési tárgy marcipánból készült. Ez a kiállítás mindenki tetszését elnyerte. Amikor végeztünk, újra buszra szálltunk. A következő állomásunk a miskolci pláza volt. Először moziba mentünk, ahol mindenki az általa kiválasztott filmet nézhette meg, majd szabadon nézelődhettünk a plázában. Nyolc óra múlt, mire hazaértünk. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Szerintem ez egy jól megszervezett, színes programokkal teli kirándulás volt. Köszönjük szépen a szervezőknek ezt a szép élményt. Külön köszönet illeti kísérő tanárainkat, hogy igyekeztek a kedvünkbe járni. Bízom benne, hogy még több ilyen kirándulásban lesz részünk.

Loksa Melinda (8.B)



Márton-napi vigadalom




November 14-én a napközi otthon pedagógusai szórakoztató Márton-napi Vigasságokat szerveztek csoportjaik számára. A gyerekekkel megismertették a Márton nap hagyományait és szokásait, amelyeket különböző szórakoztató játékok és versenyfeladatok közben saját maguk is megtapasztalhattak.

Nagy sikert aratott a tengerimorzsolás, a lúdtollal való írás, a lányok számára a hamupipőkézés – bab, lencse és kukorica szétválogatása.
A gyerekek egy fénykép erejéig Lúdas Matyivá is válhattak. Eszenyi Adrianna tanító néni ügyes kezének köszönhetően ugyanis elkészült egy ember (vagy inkább gyermek) nagyságú Lúdas Matyi figura, amelynek üresen hagyott arcán bárki kikukucskálhatott, és máris ő volt a híres mesehős, és ezt a „hőstettet” egy fotóval örökítették meg.

Mindenki győztes volt, aki részt vett ezen a délutánon, hiszen sok olyan új ismeretet szereztek napköziseink, amit egyébként talán soha nem próbáltak volna ki. Jutalmuk is stílusos volt: zsíros kenyér gazdagon megrakva hagymával, retekkel, uborkával. Falatozták is rendesen, hiszen a nagy munkában megéheztek, különösen, hogy a zsíros kenyérhez finom forró tea is járt.

Azt, hogy ez egy valóban csodálatos délután volt, az ott készült fotók is bizonyítják.



Verselemzés játékosan


November 13-án az Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ szervezésében iskolánk adott otthont a verselemzés játékosan nevű továbbképzésnek, melyen bodrogközi és Ung-vidéki pedagógusok vettek részt.

A foglalkozást a Komáromból érkezett Szabó Csilla drámapedagógus tartotta. A képzés azokra a problémákra próbált rávilágítani, amelyekkel a pedagógusok leggyakrabban akkor találkoznak, amikor a gyerekeket szavalóversenyekre készítik fel. Szabó Csilla nagyon sok olyan érdekes és hasznos játékkal ismertette meg a résztvevő pedagógusokat, amelyek eredményesen alkalmazhatók a vers kiválasztásától a verselemzésen át egészen az előadásmódig. Ehhez segítségére voltak a II.B osztály tanulói, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a különböző játékokban.

Iskolánkból három pedagógus vett részt a képzésen, Leczo Kornélia, Dobos Tímea és Illésné Popália Irén.



Szülői értekezlet




Október 28-én megtartottuk a 2014/2015-ös tanév első szülői értekezletét. Az iskola étkezdéjében 14.30-kor kezdődő közös szülői értekezleten Gáspár Kornélia igazgatóhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertette az értekezletet, programját. Novella Ivett igazgatónő ezt követően beszámolt az előző tanév eseményeiről, eredményeiről, és ismertette az idei tanévre vonatkozó tudnivalókat. Bányácski Hajnalka, a szülői szövetség tevékenységéről, anyagi helyzetéről tájékoztatta a szülőket. Ezután a szülői tagdíj összegére tett javaslatot, melyet a szülői szövetség az előző tanévhez hasonlóan 7 euro összegben határozott meg tanulónként, testvérek esetében pedig 3 euróban. Ezt a szülők ellenszavazat nélkül elfogadták. A szülői értekezlet ezután az egyes osztályokban folytatódott tovább.


TÖKPARTY – HALLOWEEN




Ha október vége, akkor tökfaragás. Így van ez már néhány éve, amióta először ragadtak bicskát, vagy más vágó és faragó eszközt kezükbe iskolánk alsó és felső tagozatos tanulói, hogy a kisebb, vagy nagyobb, sőt még nagyobb tökökből szebbnél szebb töklámpásokat faragjanak.

Október 27-én a földszinti, valamint az I. emeleti folyosók voltak hangosak, ahol tanulóink izgatottan láttak munkához, lelkesen belezték a tököket, óvatosan rajzolták fel és vágták ki a félelmetes, vagy vidám töklámpás arcokat.

A töklámpások a Halloween ünnep jelképei, mely ünnep az angolszász országokból indult útjára, de mára már szinte az egész világon elterjedt. Az amerikai filmekből ismert ünnep nagy népszerűségnek örvend tanulóink körében is. Az egyes osztályokat képviselő tökfaragó csoportok évről évre összemérik tudásukat, fantáziájukat, kreativitásukat.

Az elkészült töklámpások között ezúttal is a rémisztő tökfejek voltak többségben, azonban akadtak olyan „hagyományrombolók” is, akik macskát, vagy baglyot faragtak a sütőtökbe. Az őszi termésekkel és falevelekkel díszített töklámpások is nagyon mutatósak lettek. A legkisebbek, akiknél még életveszélyes mutatvány lenne a késsel való tökfaragás, papírból készítettek különböző díszeket az osztályfőnökök és a napközis tanító nénik segítségével. A résztvevő csapatok oklevelet kaptak jutalmul. Az elkészült töklámpások iskolánk előterében kaptak helyet az őszi szünetig.



Babszem Jankó Gyermekszínház




Október 27-én vendégeink voltak az Egerből érkező Babszem Jankó Gyermekszínház művészei.

Az alsó tagozatos gyerekeknek mutatták be a Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj című ismert népmesét. Az előadás igazi érdekessége az volt, hogy ötvözte a bábjátékot a hagyományos színjátszással, ugyanakkor interaktív is volt, mert az előadás egy részében a gyerekek is aktív résztvevői lehettek a történetnek.

A kicsik nagy lelkesedéssel figyelték az előadást, jókat nevettek a szereplők játékán, de a mese egyes szereplőit megformázó seprűbábok is nagy tetszést arattak.



„Fényes Zemplén, fényes Újhely”


A Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő egyesület már hagyományosan évente meghirdeti a „Fényes Zemplén, fényes Újhely” elnevezésű idegenforgalmi vetélkedőt általános és középiskolás diákok részére. Az idei megmérettetésre 2014.október 21-én került sor a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Iskolánkat 5 főből álló csapat képviselte Loksa Melinda, Kopasz Orsolya, Világi Virág VIII.B, valamint Tamás Ádám IX.A osztályos tanulók személyében, akiket Pandi Zsuzsa tanító néni készített fel a versenyre. A vetélkedő 5 fordulóból állt: Zemplén nevezetességei (TOTÓ), megadott terület ismertetése, történelmi és irodalmi személyiségek kötődése Zemplénhez, villámkérdések, kép felismerése, Kossuth Lajos facebook profiljának elkészítése.

A háromtagú zsűri munkája nem volt könnyű, mivel kiválóan felkészült versenyzőkkel volt dolguk.
A többnyire földrajzi kérdéseket tartalmazó vetélkedőn tanulóink a 6. helyen végeztek.



Iskolai Könyvtári Világnap




Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL = International Association of School Librarianship) elnöke, dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett először felhívást az Iskolai Könyvtári Világnap (International School Library Day) megszervezésére. Erre 1999. október 18-án került sor. Azóta minden év októberének negyedik hétfőjére meghirdetik ezt a világnapot, évente más-más témát választva. Az idei év jelmondata: – Iskolád könyvtára - tudásod központja.

E jeles alkalomból 2014. október 18- án mi is csatlakoztunk a Szlovákiai Pedagógiai Könyvtár által meghirdetett versenyhez, melynek fő témája az Iskolád könyvtára – tudásod központja!

Az alsó tagozatos osztályok tanulóival közösen Mesefát készítettünk, amelyre a faleveleket a gyerekek papírbabából készítették. A technika szabadon választható volt. Szebbnél-szebb alkotások születtek zsírkréta segítségével. Ezután a „babaleveleket“ közösen feltűztük az előre elkészített fatörzsre.

Előtte azonban a gyerekek megnézhették azt a prezentációt, amelynek segítségével érdekességeket tudhattak meg a könyv történetéről, a könyvnyomtatásról, régi és mai könyvtárakról, a papír feltalálásáról, valamint Mátyás király híres könyvtáráról, a Corvináról.

Az esemény célja persze, túl azon, hogy megemlékezünk erről a jeles napról, mégiscsak az olvasásra, a könyvek szeretetére és megbecsülésére való nevelés volt.

Ezúton szeretném megköszöni Szentpétery Évának, Rigó Katalinnak, Trosko Zitának, Máté Adriannának, Dobos Tímeának a pedagógia felügyeletet és a segítséget!

Remélem, jövőre is folytatódik ez a szép hagyomány.

Répási Judit
iskolai könyvtáros



Nemzetközi Békemaraton




Október 5-én került megrendezésre a 70. Nemzetközi Békemaraton Kassán, ami Európa legrégebbi maratoni futóversenye.

Iskolánkat 8 diák – Kovács Emese, Trosko Zsófia, Kopasz Orsolya, Világi Virág, Kiss Emese, Loksa Melinda, Stubnya Dylan és Loksa Dávid – képviselték. Rajtuk kívül 6 felnött induló is rajthoz állt iskolánk képviseletében.

A minimaratont, ami 4,2 km, Répási Judit, Loksa Sándor, valamint mi, diákok teljesítettük.

A pedagógusok színeiben induló Géczi Aranka, Leczo Kornélia, Berta István és Gáspár Krisztián váltófutásban teljesítették a teljes maratoni távot. Berta tanító bácsi a váltófutás mellett a félmaratoni távot is teljesítette.

A verseny után mindannyian érmet vehettünk át. Nagyon jó hangulatú, eseménydús nap volt ez, és már most várjuk a következőt!

Eredmények:

Stubnya Dylan: 19 perc
Loksa Sándor: 22 perc
Világi Virág: 22 perc
Répási Judit: 26 perc
Loksa Melinda: 28 perc
Kiss Emese: 28 perc
Loksa Dávid: 29 perc
Trosko Zsófia: 31 perc
Kopasz Orsolya: 32 perc
Kovács Emese: 32 perc


Loksa Melinda



Diákolimpia 2014.




Idén második alkalommal, október 3-4. között került megrendezésre az Országos Diákolimpia döntője Dunaszerdahelyen, amelyen iskolánk diákjai is részt vettek.

A több mint kétszáz felső tagozatos sportolót és multimediális diákalkotót, a körzeti vetélkedők győzteseit Pék László, a Felvidéki Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntötte a döntő helyszínén.

A sportolók öt sportágban mérték össze tudásukat: atlétikai négytusában (60 és 300 méteres síkfutás, távolugrás, krikettlabda-dobás), labdarúgásban, kézilabdában, asztaliteniszben és sakkban. A versenyek a sportcsarnokban, a Sportgimnázium és a Vámbéry Ármin Alapiskola termeiben, illetve pályáin zajlottak.

A díszfelvonulást követően a szervezők kiértékelték a Diákolimpiával párhuzamosan meghirdetett multimediális alkotóversenyt, és díjazták a legtehetségesebb résztvevőket. A pályázók kép- és hanganyag formájában, öt perces terjedelemben dolgozták fel a zsűri által kijelölt témákat (a diákélet eseményeit megörökítő történeteket, természetből ellesett pillanatokat, odafigyelést érdemlő emberi dolgokat).

Iskolánk diákjai futballban mérhették össze tehetségüket a többi régió diákjaival. Tizennyolc csapatból az előkelő negyedik helyen végeztünk.

A nagyszabású rendezvényt szervezőként a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Felvidéki Tehetségsegítő Tanács, a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium, a Dunaszerdahelyi Magán Szabadidőközpont és a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola jegyzi.



Zsapka Attila és Vadkerti Imre koncertje




Szeptember 30-án ismét vendégünk volt Zsapka Attila előadóművész, akinek neve már garancia a sikerre és a jó hangulatra. Most viszont nem egyedül, hanem Vadkerti Imrével adtak közös koncertet „Szállj sólyomszárnyán” címmel.

A koncert tartalmát megzenésített versek, rockopera részletek, valamint magyarországi és határon túli kortárs költők megzenésített versei töltötték ki. Elhangzott többek között József Attila Kertész leszek című verse, a Honfoglalás című rockopera talán legismertebb és legszebb dala a „Kell még egy szó”, a kisebbek kedvéért a Micimackó, és számos megzenésített hazafias és magyarság vers is.

Zsapka Attila koncertjein már megszokhattuk, hogy szereti megénekeltetni a közönséget is. Nem volt ez másként most sem, diák és pedagógus egyaránt bekapcsolódott a közös éneklésbe. A koncert azon kívül, hogy fergeteges hangulatot varázsolt az iskola tornatermébe, megzenésített formájukban bizonyára érdekesebbé tette a magyar órákon tanult verseket.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a közönség többször is visszatapsolta az előadókat.

Reméljük, a következő hasonlóan jó hangulatú koncertre nem kell sokat várni!



Csodás kaland felsősöknek!




Az SZMPSZ társszervezésében a felvidéki öt helyszín egyik állomásaként a királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola adott otthont szeptember 29.-én a „2014 a külhoni magyar felsősök éve" program őszi, Kárpát-medencei körútjának.

A Budapestről érkező Csodák Palotájának előadói élményszerűen, szórakoztatóan és közérthetően mutatták be a fizika, a tudomány világát. Gondolkodtató, egyszerű, néhány otthon is elvégezhető fizikai kísérleteket mutattak be teljesen hétköznapi eszközöket használva. Voltak közöttük azonban egészen látványosak, de veszélyesek is. A diákok soraiból számtalan önként jelentkezőt is bevontak olyan látványos kísérletekbe, mely során folyékony nitrogént vagy szárazjeget használtak. A veszélyesebb, tüzes kísérletekhez is akadtak vállalkozó szellemű tanulók akik testközelből ismerkedhettek meg az izgalmas jelenségekkel. Népszerű, humorral fűszerezett prezentációjukat hálás tapssal köszönte a diák-közönség.

Godzsák Renáta



Csodás fizika diák szemmel

2014. szeptember 29 – én egy csodálatos előadásban volt részünk. A Budapesti Csodák palotájából Enikő és Noémi az ELTE fizika karának végzős hallgatói vezetett be minket a fizika alapvető, de mégis különlegesnek számító törvényeibe. Minden egyes törvényt nagyon látványos és néhol megdöbbentő kísérlettel mutattak be. Még azok a tanulók is, akik amúgy az órákon nem figyelnek oda, most ámulva figyelték a bámulatos kísérleteket. Voltak interaktív játékok is, ahol a tanulók minden bátorságukat összeszedve, ők is kipróbálhatták a kísérleteket. Az előadáson szó volt az elektromosságról, hanghullámokról, mágnesességről, légáramlásról, különféle rakétákról, hidegebbnél - hidegebb anyagokról és más – más érdekességről. A fináléban pedig láthattunk egy kisebb robbantást a folyékony nitrogén (-200 °C) és a forralt víz (+100 °C) reakciójának köszönhetően.

Óriási élmény volt és nagyon tanulságos ez az előadás, amely a diákok és tanárok számára egyaránt érdekességekkel volt teli. Iskolánk az előadóktól ajándékba kapott néhány ügyességi tudásfejlesztő játákot, ördöglakatot, és DVD megjelent kísérlet sorozatot. Remélem, hogy a jövőben, a mi iskolánkban is megcsinálhatjuk ezeket a kísérleteket, de sajnos nincs olyan felszerelésünk, amiben szárazjeget vagy folyékony nitrogént tárolhatnánk. Addig is szeretettel ajánlom azoknak, akiknek van rá lehetősége látogasson el a Budapesten található Csodák palotájába, hogy ők is részesüljenek abban a nagy élményben, amiben mi is részesültünk.

Tamás Ádám IX.A



Táncosaink is bemutatkoztak a

Bodrogközi Kulturális Fesztivál színpadán




Új koreográfiával mutatkozott be szeptember 20-án iskolánk tánccsoportja a Bodrogközi Kulturális Fesztivál második napján zajló műsorban. A Vargovčík Róbert által vezetett csoport hat kilencedik osztályos tanulója most ismét új oldalát mutatta meg a közönségnek. Választásuk ugyanis a kalinka nevű orosz táncra esett. A humoros elemeket is tartalmazó táncösszeállítással a múltidéző ruhákba öltözött táncosok igazán váratlan és üde színfoltjai lettek a műsornak.

A csoport a tőlük megszokott standard és latin-amerikai társastáncok után nem riadt vissza az orosz néptánci elemektől, s azoknak játékos kifigurázásától sem. A koreográfia hátteréül Ivan Larionov klasszikussá vált zenéje szolgált.

A táncosokon kívül a Balla Viktória vezette énekkar is bemutatkozott. Hagyományőrző műsorukkal igazi szüreti hangulatot varázsoltak a színpadra.




„VÁROS NAPJA LOGO” – rajzverseny


„A legnagyobb öröm az alkotásban a felszabadult, vég nélküli játék, új utak nyitása, a harmónia és az örömszerzés a másik számára.”

Galánfi András


Városunk 800 éves. Ebből az alkalomból hirdette meg iskolánk a „VÁROS NAPJA LOGO” rajzverseny, mely részét képezte a Bodrogközi Kulturális Fesztiválnak is. A versenyt a városunkban működő iskolák részére hirdettük meg, s fő célja volt, hogy felkutassuk a fiatal tehetségeket, és teret biztosítsunk rajztudásuk, valamint kreativitásuk bemutatására. A technikát minden versenyző szabadon választhatta meg.

Az elkészült pályamunkák iskolánkba érkeztek be. A rajzversenybe bekapcsolódtak a Gimnázium és a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulói. Sajnos a helyi Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskolából nem érkeztek pályamunkák.

Minden pályamű tökéletes alkotás volt a maga nemében. A versenybizottság korcsoportok szerint értékelte ezeket.

I. kategória:

1. hely : Szepesi Cyntia
2. hely : Luczo Emma
3. hely : Balla Bíborka


II. kategória

1. hely: Hornyák Lili
2. hely: Kása Krisztina
3. hely: Bimba Mónika


III.kategória

1. hely: Loksa Melinda
2. hely: Tóth Miklós


Az alkotásokból készült kiállítás a Városháza előcsarnokában volt megtekinthető.

Bystránsky Klára



Zöldség- és gyümölcskiállítás


„Szép az őszünk, csuda remek,
ragyognak a szőlőszemek.
Őszapóka azt üzente,
készülhetünk a szüretre.”




Városunkban a gyümölcs- és zöldségkiállítás a Bodrogközi Kulturális Fesztivál elmaradhatatlan része, mely a Városi Hivatal előtt felállított hatalmas sátorban kapott helyet.

Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy a Kiskertészek Egyesülete idén sem feledkezett meg iskolánkról, mi pedig örömmel tettünk eleget a felkérésnek, s már visszatérő vendégként képviseltük iskolánkat ezen a kiállításon. Kompozíciónk témájául az őszt választottuk, melynek központi figurája Őszapó volt, aki két kézzel szórja gyümölcseit és zöldségeit az embereknek. Az alapanyagok összegyűjtésében a szülők nyújtottak nagy segítséget, hiszen a zamatos gyümölcsök és színes zöldségek az ő kertjükben teremtek, míg a kompozíció megtervezése és kivitelezése Horosz Valéria és Bystránsky Klára napközis tanító nénik keze munkáját dicséri.

A kiállítás végeztével a színpompás őszi kompozíció iskolánk bejáratát díszíti.

Horosz Valéria



Alkotóműhely


„Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni.”




Városunk megalapításának 800. évfordulója, valamint az ezzel egybekötött Bodrogközi Kulturális Fesztivál apropóján került megrendezésre szeptember 18-án iskolánk 1. Alkotóműhelye.

Nem új dolog ez számunkra, hiszen 12 évvel ezelőtt mi indítottuk útjára az 1. Városi Játszó-és Alkotóházat nevelőnőink irányításával, melyre annak idején a város Főterén került sor. A cél ugyanaz maradt, csak a helyszín változott. Az iskolaépület udvara, tornaterme és zenei szaktanterme gyerekzsivajtól volt hangos, itt zajlottak ugyanis az egyes foglalkozások. Az alkotni vágyókat öt műhelycsoport várta. Bystránsky Klára napközis tanító néni segítségével érdekes baglyok készültek kombinált technikával – falevél és színes papír felhasználásával. Eszenyi Adrianna tanító nénitől népi gyermekjátékokat lehetett tanulni, Balla Anita tanító néni segítségével papírsünök készültek, Horosz Valika tanító néni irányításával pedig szebbnél-szebb aszfaltrajzok kerültek a hátsó udvar betonburkolatára. Balla Viktória zene szakos tanító néni a zenei szaktanteremben várta a gyerekeket, ahol a zene, ének és tánc birodalmában időzhettek városunk óvodásai és iskolánk alsó tagozatos tanulói.

Horosz Valéria




AKADÁLYMENTESÍTETT HIDAK –

MOSTY BEZ BARIER


Szeptember 17-én hatodik alkalommal rendezte meg Kassa megye az Akadálymentesített hidak elnevezésű rendezvényét, melynek a társszervező perbenyiki szakközépiskola látványos parkja adott otthont.

A rendezvényen idén is rengeteg diák vett részt, köztük iskolánk 8-ik és 9-ik évfolyamos tanulói osztályfőnökeik (Berta István, Pandi Zuzsanna, Vasko Ilona, Dako Henrietta) és Gáspár Krisztián nevelési tanácsadó kíséretében. Az érdeklődők hasznos információkat kaptak Kassa megye szinte összes középiskolájáról, valamint megismerkedhettek a végzősök érdeklődésére leginkább számot tartó középiskolák - Sátoraljaújhely, Sárospatak, Pozsony – magyar és szlovák tanítási nyelvű középiskoláinak programjával. Nemcsak a végzős, de a nyolcadikos tanulók is ízelítőt kaphattak a pályaválasztási lehetőségekből. Emellett gazdag program is várta a nézőket. Különböző középiskolák mutatták be zenei tehetségeiket, táncosaikat, vagy éppen ruhatervezőiket egy divatbemutató keretén belül. Láthatták a nézők a hortobágyi csikósok bemutatóját is, de Miroslav Sýkora csodálatos énekhangját is élvezhették.

Persze a rendezvény elsődleges célja idén is az egészséges és a különböző fogyatékkal élő emberek közötti tolerancia megteremtése volt.

Gáspár Krisztián, nevelési tanácsadó



Milyen volt ez a rendezvény diákszemmel nézve?


2014.szeptember 17-én, délelőtt 9:45-re megérkezett iskolánk elé az autóbusz, amivel Perbenyikbe utaztunk. Szinte az összes bodrogközi iskolából voltak itt tanulók, sőt még Kassáról és Rozsnyóról is jöttek. Iskolánkból a kilencedikesek és mi, nyolcadikos tanulók osztályfőnökeink kíséretében vettünk részt e nagyszabású rendezvényen. Mikor megérkeztünk, körbejártuk az egész területet. Mintegy 50 sátor volt itt felállítva. Ezeknél különféle érdekességeket találtunk. Voltak itt kígyók, fotókiállítás, 5D mozi, vérnyomás- és vércukor mérés.

Ezen kívül voltak sátrak, amelyeknél kezdő cukrászok mutatták be tehetségüket, s az elkészült ínycsiklandó ételekkel kínálták az érdeklődőket. A szabadtéri színpadon a népdalénekesek és a néptáncosok fellépését láthattuk, és a hortobágyi csikósok bemutatóját is megtekinthettük.

Szerintem ez egy jól megszervezett, hangulatos esemény volt. Mindannyian jól éreztük magunkat. Köszönjük a szervezőknek ezt a tartalmas napot!

Loksa Melinda,VIII.B



"Örömteljes őszi gyerekzsivaj"

Szüreti sportnap


Szeptember 18-21. között ismét megrendezésre került a Bodrogközi Kulturális Fesztivál, vagyis a Szüreti Ünnepség. 19-én, pénteken a Kossuth utcai Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskola adott otthont az „Örömteljes őszi gyerekzsivaj“ című rendezvénynek, amelyen diákjaink sporttehetségüket és felkészültségüket mérhették össze a környező alapiskolák sportolóival.



Futballistáink a fiatal és idősebb korosztályból egyaránt megméretették magukat, csakúgy, mint az asztaliteniszesek. Pingpongban diákjaink 20 nevezőből az első harmadban végeztek, kiváló szettekkel és meccsekkel bizonyítva felkészültségüket.





Labdarúgóink bámulatos cselek és gólok után elfoglalhatták a dobogó első két lépcsőjét, hiszen a fiatal korosztály az első helyen, míg az idősebbek a második helyen végeztek. Gratulálunk sportolóinknak és a felkészítő pedagógusoknak, Dako Henriettának és Dobos Andrásnak egyaránt!



ÜNNEPÉLYES TANÉVNYITÓ

2014/2015




2014.szeptember 2-án útjára indítottuk a 2014/2015-ös tanévet. Az iskola udvarán összegyűlt gyerekeket és szülőket iskolánk vezetősége, valamint városunk polgármestere, Balog József köszöntötték.

Bodzás Edina, IX.A osztályos tanuló szavalata nyitotta az ünnepséget, majd az igazgatóhelyettesek szervezési útmutatói után Novella Ivett igazgatónő tartotta meg tanévnyitó beszédét.

Ezt követően nyugdíjba vonulása alkalmából megköszönte Bajusz Alíz magyar-szlovák szakos pedagógusunknak a tanításban, valamint a színjátszó csoporttal végzett eddigi áldozatos munkáját.

Köszöntötte a tantestület új tagját, a szintén szlovák-magyar szakos Miklós Klárát.

Balog József polgármester úr üdvözlő beszédében köszöntötte a kis elsősöket, és mindenkinek eredményes tanévet kívánt.

Már hagyománnyá vált, hogy kilencedikes diákjaink is köszöntik a legkisebbeket, ez a hálás feladat idén Tamás Ádám IX.A osztályos tanulónak jutott.

A tanévnyitó ünnepség az osztályfőnökök és a tantestület további tagjainak bemutatásával ért véget.




Novella Ivett igazgatónő tanévnyitó beszéde:

Tisztelt Szülők, Vendégek, Kollégák, kedves Diákok!

,,S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton...

Nem könnyű ez.”

Márai Sándor gondolatával köszöntöm mindazokat, akik megtisztelték tanévnyitó ünnepségünket.

Elmúlt a gondtalan, sok örömmel, vidámsággal teli nyár. Elkezdődik egy új tanév és ismét a gyermekek nevetésétől, olykor kiabálásától lesz hangos iskolánk épülete. Remélem, kipihentétek magatokat, és a hosszú szünet után készen álltok az új feladatokra.

Hogy mit hoz az elkövetkező év? …

Kicsit az ismeretlen előtt állunk, de stabil értékeinkre támaszkodva, egymást erősítve és segítve, tudjuk, mit szeretnénk és reménykedünk abban, hogy a kitűzött céljainkat sikerül megvalósítanunk.

Hamarosan megszólal a csengő, jelezve a tanítás kezdetét. Az első tanítási napon talán sok diákban fogalmazódik meg, ,,hogy most jobban fogok tanulni, mint tavaly, nem hagyok mindent az utolsó pillanatra”. Ha valóban fogalmaztatok meg magatokban ehhez hasonló gondolatokat, kérlek benneteket, tartsátok is be, és meglátjátok, sokkal könnyebben fogjátok venni az újabb és újabb akadályokat!

Egy iskola sikeressége és eredményessége nemcsak a pedagógusok munkáján, az iskola tárgyi feltételein, felszereltségén, de nagyban diákjainak hozzáállásán, munkáján és tanulásán is múlik.

Most pedig engedtessék meg nekem, hogy külön köszöntsem a legkisebbeket, akik az otthoni, óvodai gondoskodás után most indulnak el igazán a világ megismerésében, a számok, betűk világában.

Nagy szeretettel vártunk benneteket, remélem ti is örömmel jöttetek hozzánk. Júniusban elköszöntetek az óvodától, óvó néniktől. Kinőttétek a székeket, alacsonyak lettek az asztalok, kíváncsiak vagytok egy másik világra. Kívánom, hogy számotokra ez az év az ismeretek megszerzése és elsajátítása mellett legyen élményekkel teli, szép és vidám. Bízom benne, hogy nem csalódtok, s szüleitekkel együtt felfedező kalandként élitek meg az iskolás éveket, és öröm, derű vár rátok a betűkkel és számokkal való ismerkedés világában. Kívánom, hogy választásotok, illetve szüleitek választása megvalósítsa reményeiteket, elvárásaitokat.

Nem vagyunk teljesen ismeretlenek egymás számára, hiszen találkoztunk már többször is iskolánkon. Jól tudom, hogy sokan tekintetek úgy az iskolára, mint egy csodára...ma azonban ez megváltozik hisz a tanévnyitó után már titeket is szólítanak a tanító nénik, és vár rátok a szépen feldíszített tanterem. Kívánom nektek, hogy érezzétek jól magatokat, sok szép sikert éljetek át tanulmányaitok során és most ünnepélyesen is iskolánk diákjaivá fogadlak benneteket.

Most hozzátok szólok kilencedikes diákjaink!

Életetek egy igen fontos szakaszát zárjátok ebben a tanévben. Ti lettetek iskolánk legidősebb diákjai. Nagyon érdekes, mozgalmas, izgalmas tanév vár rátok.

Válaszút előtt álltok, az első félév végére középiskolát kell választanotok. Merre tovább? Hol folytassam tanulmányaimat? Dönteni sosem könnyű, de könnyebbé lehet tenni, ha tanulmányi eredményeitek jók, ha megfogadjátok, mérlegelitek szüleitek, tanáraitok tanácsait. Kéritek, elfogadjátok segítségüket. Magatartásotokkal, szorgalmatokkal, mint az iskola legöregebb diákjai, mutassatok jó példát az alsóbb évfolyamos társaitoknak!

Tanuljatok úgy, hogy év végén elmondhassátok: én mindent megtettem azért, hogy sikeresen kezdhessem tanulmányaimat egy középfokú oktatási intézményben. Tanáraitoktól, szüleitektől ehhez minden segítséget megkaptok.

Kedves Többiek!

Tőletek is kérem, hogy tanulással, fegyelmezett magatartással öregbítsétek iskolánk hírnevét. Fogadjátok meg tanáraitok intelmeit, kéréseit, hiszen mi azért vagyunk, hogy megmutassuk a helyes utat, amely segítségével egykoron célba értek, értékes tagjává váltok szűkebb és tágabb környezeteteknek! Ehhez azonban elengedhetetlen a szabályok betartása, a szorgalmas, lelkiismeretes munka, ami nálatok a tanulást jelenti.

Szeretnénk minél több színes programokat szervezni számotokra, de ehhez a ti pozitív hozzáállásotokra is szükségünk van! Csak közösen tudjuk élhetővé és élvezetessé tenni az iskolai életet.

A nyáron sikerült szépíteni is iskolánkat. Több tanterem, folyosó festésére került sor, az öltözők felújítása remélem mindenki számára pozitív változás lesz. Kérlek benneteket ügyeljetek a rendre, a tisztaságra!

Ha majd az évnyitó után beléptek a folyosóra, a tantermekbe, látni fogjátok, hogy a nyáron kifestett falak, szépen kitakarított helyiségek arra várnak, hogy használatba vegyétek, de egyben már szeretnélek is kérni benneteket, hogy úgy vigyázzatok rá, mint a saját otthonotokra. A nap nagy részét itt töltitek, tegyétek ezt olyan környezetbe, ahol mindenki jól érzi magát. Kérlek benneteket, vigyázzatok minderre, sőt legyetek részesei a rend megtartásának.

Kedves Kollégáim!

Szeretném, ha továbbra is közös akarattal azon munkálkodnánk, hogy tovább növeljük iskolánk jó hírét! Törekedjünk arra, hogy e tanév folyamán is minél több gyermekünk érjen el sikereket tanulmányaikban. És bár az iskola alapvetően a tanulásról szól, fontos, hogy élményeket is adjon, ami nem utolsó sorban fontos építőkockája lehet egy valódi közösség kialakításának, formálásának!

A mindennapi munkánkhoz sok örömet, jó egészséget, a gyermekekben a lehetőségek birodalmának felfedezését, a szülőkben igaz segítőtársakat, közösen elért és megélt sikereket, optimizmust, a pedagógustársakkal együtt pedig jó csapatmunkát kívánok! Ezzel a 2014/15-ös tanévet megnyitom.



Újra „Tekert a suli”


A 2014/2015-ös tanév első biciklitúrájára augusztus 30-án került sor. Kis csapatunk három tanár kíséretében vágott neki a több mint 40 kilométeres távnak.

Első állomásunk Zemplénagárd volt, ahonnan a Tiszán komppal átkelve jutottunk el Tuzsérba, ahol megtekintettük a kastély épületét. Innen Nagytárkányba tekertünk, ahol a felújított Sóházat tekintettük meg. Bélyben a felújított Sennyei kastélyt csodáltuk meg (igaz, csak kívülről).

14.30-kor értünk vissza Királyhelmecre, igaz, kissé fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva.

Minden résztvevő nevében bátran kijelenthetem, hogy remekül éreztük magunkat. és természetesen várjuk a folytatást.

Loksa Melinda