Helmeczy Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Királyhelmec






Valahol Európában



          2010. szeptember 22-én egy igazán színvonalas előadást láthattunk a Városi Művelődési Központban. Ismét a Thália színház nyűgözött le bennünket a Valahol Európában című előadásával. A színészek játéka csak emelte az előadás színvonalát. A darab körülbelül két és fél órás volt. A diákok tetszésüket kifejezve állva tapsoltak a végén, ezzel is bizonyítva, hogy a Kassai Thália Színház ismét belopta magát a szívünkbe. A történet a II. világháború végén játszódik, hontalanná vált gyermekek illetve felnőttek életét követve nyomon. A csavargók fosztogatnak, ételt keresnek. Kóborlásuk során egy romos kastélyt találnak, ahol Simon Péter, egy híres karmester is él. Barátság alakul ki köztük főként a zene segítségével.

Illés Csenge VIII.A








Minimaraton



          2010.10.3-án vasárnap reggel 6-kor a városháza előtt egy kék emeletes busz állt. Ez a busz fuvarozta Kassára azokat a futókat, akik a minimaratont, a félmaratont illetve a maratont futották, vagy próbálták futni. Kassán nagy szeretettel vártak minket. A minimaratonon részt vettek egészen óvodás kori pici gyerekektől, kocsit toló apukák, és anyukák, és öreg nénik, bácsik. A mi iskolánkról két tanár kísérte a futókat. Géczi Aranka tanító néni, és Gáspár Krisztián tanító bácsi.

Kovács Kincső VIII.A








Sítanfolyam



          Az iskolánk hosszú évek óta megrendezi a téli sportok kedvelőinek a sítanfolyamot. Ebben s tanévben sem történik másként. Kis csapatunkkal, csak úgy mint tavaly az Alacsony-Tátrába, egészen pontosan Vyšná Bocára utazunk. Vannak olyan tanulóink, akik már több éve részt vesznek, de újoncok is csatlakoznak a résztvevőkhöz. Reméljük, az időjárás kedvezni fog és a hóviszonyok is megfelelőek lesznek. Kívánom, hogy mindenki érezze jól magát, gazdag élményekkel térjen haza!

HELYSZÍN: Vyšná Boca – Királyboca

IDőPONT: 2011. február 20. – 2010. február 25.

LÉTSZÁM: 16 tanuló

KÍSÉRő PEDAGÓGUSOK: Máté Adrianna és Géczi Aranka.





Nyitott nap a magyar alapiskolában



          Iskolánkon 2011. február 10-én nyílt napon vehettek részt a leendő elsős gyermekek szülei, az első osztályt illetve a 0. osztályt látogató kisdiákok szülei egyaránt. Intézményünkben az ilyen jellegű napok (tanítási órák) már hagyománnyá váltak. Az idelátogatók betekintést nyerhettek az első és nulladik osztályosok mindennapjaiba.
          Mindhárom osztályban (I.A, I.B és 0. osztály) egy magyar nyelv – olvasás, matematika és szlovák óra menetét követhették végig az érdeklődő szülők, nagyszülők. A letanított órák után több szülő nyilatkozott úgy, hogy a pedagógus részéről kellő felkészültségre, türelemre és sok motiváló, a kisdiákra ösztönzőleg ható feladat, játék ismeretére van szükség ahhoz, hogy a gyerekek készek legyenek az együttműködésre. Az bebizonyosodott számunkra, hogy a diákok nemcsak úgymond (végig) ülnek az órán, hanem annak aktív részeseivé válnak, örömmel végzik munkájukat – a tanulást.
          Mindenki kíváncsian figyelte gyermekét, ahogyan olvas, számol, ahogy a tanító utasításaira reagál. Némelyik gyereken a félelem vett erőt kezdetben, de később megbátorodott, és volt olyan tanuló is, aki a megszokottnál bátrabban viselkedett, de mindegyikük saját képességeihez mérten a lehető legjobb teljesítményt nyújtotta. A mindennapokban is igyekeznek jól teljesíteni.


Mgr. Dobos Tímea








Ünnepélyes beiratkozás



          Szlovákiában január 15. és február 15. között lehet beiratkozni az általános iskolák első osztályaiba. Felvidéki magyarságunk szempontjából létfontosságú döntés, hogy gyermekeink milyen nyelven kezdik meg tanulmányaikat, hiszen az írást, olvasást, számolást igazán csak anyanyelvünkön tudjuk elsajátítani.
          A Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában február 13-án zajlott a 2011/2012-es iskolai évre történő beiratkozás. A 14 órától kezdődő ünnepélyes beiratkozás a jelenlegi elsőseink csodaszép műsorával vette kezdetét a nézők és szüleik legnagyobb örömére. Nagy izgalommal készült műsorukkal nagyszerűen bebizonyították, hogy mi mindent sajátítottak el az első osztály első félévében. Az ügyesen összeállított műsorért köszönet illeti Szentpétery Éva, Dobos Tímea és Szabó Ferdinánd pedagógusokat. Ezután következett az intézmény igazgatóhelyettesének, Gáspár Kornéliának nyitó beszéde, melyben üdvözölte a jövendő elsősöket, s az őket elkísérő szülőket, nagyszülőket. A köszöntő után iskolánk igazgatónője, Novella Ivett szólt az egybegyűltekhez. Ünnepi beszédében hangsúlyozta az anyanyelvi oktatás fontosságát, majd köszöntötte a jövendő kis elsősöket és reméli, hogy minden kis elsős jól fogja érezni magát majd az iskola falain belül. Ezt követően bemutatkoztak a leendő kis elsőseink, akik ajándékcsomagot vehettek át a tanító néniktől. Az ünnepi beiratkozás 2. részében rendkívül változatos programmal kedveskedtünk a gyerekeknek, akik a Papucsszaggató királykisasszony c. mesejáték szereplőivé válhattak, ugyanis Mács Katalin óvó-és táncpedagógus nagyszerűen foglalkoztatta a gyerekeket. A foglalkozás után minden kisgyerek örömmel fogyasztotta el a felszolgált frissítőt és finom süteményt. Ez alatt az idő alatt a szülők hivatalosan beírathatták gyermekeiket az iskolába és elbeszélgethettek a pedagógusokkal is.
          Örömmel vettük tudomásul, hogy ezen a napon 45 lett a jövendő kis elsőseink száma. A szeptemberi hónapban ezekhez a gyerekekhez még csatlakozni fognak a mostani 0. évfolyamot látogató gyerekek, azaz 8 tanuló. Reméljük, a szeptemberi tanévkezdésig még gyarapodik a beíratottak száma.
          A beiratkozási programunk változatossága és látogatottsága valószínűleg összefügg a konkrét beiratkozási számokkal is, amelyek szerint Királyhelmec azon kevés szlovákiai magyar városok közé tartozik, ahol nem csökkent a magyar iskolába íratott gyerekek száma, hanem növekedett. Ezúton meg szeretné köszönni az iskola igazgatósága és tantestülete a bizalmat az összes szülőnek, aki ránk bízza gyermeke oktatását.


Mgr. Gáspár Kornélia, igazgatóhelyettes.








Álarcosbál



          Február 18-án délután 13: 00 órától igazi farsangi hangulat alakult ki a Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola étkezdéjében. A hagyományokhoz híven a színes, ötletes jelmezbe bújt gyerekek bevonulásával kezdődött meg az idei karnevál. 64 gyerek öltözött jelmezbe az 1 – 5 évfolyam diákjai közül. Voltak itt mesebeli alakok, állatfigurák, kommandósok, akcióhősök. Ezt követte a maszkák bemutatkozása, majd Gerenyi Ervin és Kopasz Izabella IX.A osztályos tanulók társastánc-bemutatója. A zsűri minden álarcba öltözött gyereket megjutalmazott. A díjakat szülők és magánvállalkozók biztosították. Ezért a jó sikerült délutánért köszönet a szülőknek, pedagógusoknak, a karnevál támogatóinak és nem utolsó sorban a gyereknek.

Horosz Valéria, nevelőnő.









Mécs László szavalóverseny



          2011 februárjában is megrendezésre került a Mécs László Keresztény Központ által szervezett Mécs László szavalóverseny.
          A már 12 éve hagyományosan megrendezett ünnepségre nemcsak Királyhelmecről és környékéről érkeztek a szavalók, de távolabbi régiókból (Szepsi, Buzita), sőt még a határon túlról (Sárospatak) is.
          A versenyzők Mécs László verseiből, ill. határon túli költők műveiből választhattak.
          A megmérettetés három kategóriában zajlott, s már óvodások is részt vehettek rajta. Összesen 27 tanuló állt ki a színpadra, melyből három a mi iskolánkat képviselte. Mindhárman - Bodzás Edina (V.B), Pracu Barbara (VI.B), Balog Evelin (IX.A) - a második kategóriában szerepeltek, s a 13 szereplőből ketten dobogós helyezést értek el. Balog Evelin 2., Bodzás Edina pedig 3. helyezett lett.
          A gazdag programot a szünetekben az Emmanuel együttes verses-zenés előadása színesítette.
          Bár a zsűrinek - Gábor Dénes esperes, Mihályi Molnár László tanár, Fülöp Veronika és Leho Mónika tanárnők, valamint Nádasdi Péter színművész - nehéz dolga volt a kiváló előadások miatt, mindenki ajándékkal, elégedetten távozhatott.
































XXVI. Zemplén Kupa



A Bodrogköz központjában a napokban rendezték meg a XXVI. Zemplén Kupát. A nemzetközi diák labdarúgótornán évről évre mindig más helyszínen mérik össze tudásukat Királyhelmec, Nagykapos, Szerencs és Sárospatak alapiskolásai. A megmérettetésre minden iskola két csapatot nevez be. Külön versenyeznek az ötödik és hatodik osztályosok, illetve a hetedik, nyolcadik és a kilencedik évfolyama járó gyerekek. A királyhelmeci stadionban rendezett körmérkőzéseken nagy csatákat vívtak az egyes „válogatottak”, ám nem csak a csapatok vetélkedtek, díjat kapott a torna gólkirálya, a legjobb kapusa és a leghasznosabb mezőnyjátékos is.

Szaniszló Ferenc királyhelmeci pedagógus, a rendezvény egyik ötletgazdája lapunknak elmondta, huszonhat évvel ezelőtt az egyik szerencsi kollégájával, Kulcsár Sándorral együtt találták ki, hogy olyan focitornát kellene szervezni, amelyen a határ két oldalán élő magyar gyerekek versenyezhetnek. Később a két iskolához csatlakozott a nagykaposi és a sárospataki alapiskola is. A diáksportot népszerűsítő tornákon több kiváló szlovákiai és magyarországi labdarúgó játszott gyerekként. A tehetségeket felkaroló Zemplén Kupákon persze a győzelmen kívül fontos volt, hogy a gyerekek sportszerűen versenyezzenek, megszeressék a focit, és olyan követendő példaképeket láthassanak itt, akik meghatározóak lehetnek a további életük és versenyzői pályafutásuk szempontjából. Ezért hagyománynak számított az is, hogy a rendezvényekre igyekeztek néhány legendás játékost meghívni. (A négy évvel ezelőtti királyhelmeci Zemplén Kupa díszvendége például Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje, a 49-szeres legendás magyar válogatott volt – a szerk. megj.)

A több mint negyedszázados múltra visszatekintő torna győztesei egy ideje már nem az eredeti vándorserlegeket kapják meg, azok helyett néhány éve újakat kellett készíttetni. A versenykiírás szerint ugyanis az a csapat, amelyik megszakítás nélkül háromszor elnyeri a kupát, illetve megszakításokkal ugyan, de ötször diadalmaskodik, végleg megtarthatja azt. Az elmúlt években ez több csapatnak is sikerült.

A XXVI. Zemplén Kupát egyébként a fiatalabb korcsoportban a Szerencsi Általános Iskola csapata nyerte, az idősebbeknél pedig a szintén ennek az oktatási intézménynek a csapata diadalmaskodott. A torna gólkirálya a sárospataki Almádi Richárd, illetve a szerencsi Barócsi Balázs lett, a legjobb mezőnyjátékosok díját a királyhelmeci Sápos Patrik és a szerencsi Molnár Ádám kapta, a kapusok versenyében pedig a nagykaposi Szatmári Balázs és a királyhelmeci Riczo Gábor nyert díjat. Jövőre Sárospatak ad otthont a megmérettetésnek.


Leczo Zoltán, Új Szó