Helmeczy Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Királyhelmec












Ünnepélyes beiratkozás

„Kis lépés nagy cipőben a magyarság megőrzéséért”




2015.február 8-án kis cipőkbe bújtatott lábacskák lépdeltek iskolánk folyosóin. A jövő tanév elsősei. Beiratkozásra jöttek szüleik kezét fogva. A bátrabbak szaporábban, a félősebbek megilletődve. Az ovisok már ismerősként. Sokszor jártak már nálunk a különböző foglalkoztató órákon.

A vasárnap délutáni ünnepélyes beiratkozást a sokéves hagyományokhoz híven a jelenlegi elsősök nyitották ünnepi műsorukkal. Bátran, magabiztosan énekelték, szavalták a rájuk bízott verseket, dalocskákat. A felkészítő tanító nénik Dobos Tímea és Szentpétery Éva voltak.

A műsor után Novella Ivetta igazgatónő köszöntötte a jövő tanév kis elsőseit és szüleiket. Az ünnepi délutánt megtisztelte jelenlétével városunk polgármestere, Pataky Károly, valamint a képviselőtestület tagjai közül Nádasdi Péter, Peter Kuczman, Želinský József és Apacs Zoltán. Az igazgatónő és a polgármester úr köszöntő beszédei után következhettek a délután főszereplői, a beiratkozásra váró gyerkőcök. Voltak, akik bátran mondták nevüket a mikrofonba, a félénkebbeknek kellett ugyan egy kis bíztatás, de végül mindenki megbátorodott. Az ajándékcsomagok átvétele után a szülők az erre a célra kijelölt osztályteremben intézhették a beíratás hivatalos részét, miközben a gyerekeket egy interaktív meseelőadás várta. Majoros Judit, aki Rimaszombatból érkezett, a Holle anyó című mesével szórakoztatta az apróságokat, akik szívesen és nagy örömmel változtak piros almákká, sült cipókká, hópelyhekké.

Köszönjük minden kedves szülőnek, aki iskolánkat választotta gyermeke számára, hogy bízik az anyanyelvi oktatásban, iskolánkban. Nekik köszönhetően 45 gyerek kezdi jövőre az első és a nulladik évfolyamot, s mi ígérjük, hogy gyermekeiket a legjobb tudásunk szerint oktatjuk, neveljük majd.



Nyitott nap az első évfolyamban




2015.január 20-án került sor az 1. évfolyamban megrendezett nyitott napra. A kis elsősök hozzátartozói, valamint az óvodások és szüleik betekintést nyerhettek a napi munkába. Az első három tanítási órát tekinthették meg az érdeklődők, ahol a kis elsősök nagy izgalommal, vegyes büszkeséggel villogtathatták meg eddig szerzett tudásukat.

Szentpétery Éva


Szülői vélemények a nyitott napról:

Január 20-a van. Nagy izgalommal indulunk iskolába, hiszen nyílt nap van a „suliban”, amikor minden kisdiák megmutathatja, mi is az, amit idáig megtanult. Mi, szülők a hátsó sorokban foglaltuk el a helyünket. Tele volt az osztály kicsikkel, nagyokkal, sőt még ovisokkal is. Első óra olvasás. Az óra játékos, a tanító néni kedves és türelmes, még az ovisok is csatlakoznak a nagyokhoz. Mi viszont tudjuk, hogy e mögött a játékosság mögött kitartó és kemény munka van, s hálásak vagyunk, mert gyermekeink nagyon szeretnek iskolába járni. Csöngetés után minden gyerek izgatottan kérdezgeti szüleit: „Ügyes voltam?” Második óra matematika. A gyerekeket annyira elragadja a számok világa, hogy megfeledkeznek arról, mi is ott vagyunk. Egyik feladatot oldják a másik után. Szinte versengenek, ki a gyorsabb. Nagyon jó ezt látni. Matematika után szlovák óra jön. Ez a kedvencem. Bemutatták, mit tanultak szeptembertől. Nagyon sok dolgot sajátítottak el azon a nyelven, ami szintén fontos számunkra. És mi tagadás, nagyon jól megy nekik. Csengetés után jóleső érzéssel hagytuk el az iskolát. Köszönet ezért a szép napért!

Ing. Bucsi Adrianna

Mindig is foglalkoztatott bennünket, szülőket, hogy vajon a kicsi óvodás, bekerülve az iskola szabályrendszerébe hogyan tud alkalmazkodni, beilleszkedni, megszokni egy teljesen új környezetet.
A tanító néni a padok elhelyezésével, az osztály díszítésével igyekezett kicsit visszacsempészni az óvoda hangulatát. Egy webkamerán keresztül viszont szívesen megnéztük volna, hogy maga a tanulás hogyan is zajlik. Erre volt nagyon jó alkalom a „Nyitott nap az iskolában” akció. Kicsit mi, szülők is feszengtünk a hátsó sorokban, vajon hogy zajlik majd az óra, hogyan fogja a tanító néni kordában tartani a kicsi diákokat, amikor hátul ott vannak a szülők. Az elején még hátra-hátrafordultak, itt-ott integettek is nekünk, szülőknek, de pár perc múlva a tanító néni elvarázsolta őket, és onnan ment minden a megszokott rend szerint.

Amit láttunk, élmény volt a számunkra. Élmény és egyben megnyugvás is, hogy jó kezekben van a gyermekünk, szeretetteljes légkör veszi körül, játékos formában, kihasználva a mai kor nyújtotta lehetőségeket tanulhatja meg a betűvetést, az olvasás és a számolás alapjait. Köszönjük a lehetőséget!

Kalapos Árpád



Alkotóműhely


„Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni.”




Városunk megalapításának 800. évfordulója, valamint az ezzel egybekötött Bodrogközi Kulturális Fesztivál apropóján került megrendezésre szeptember 18-án iskolánk 1. Alkotóműhelye.

Nem új dolog ez számunkra, hiszen 12 évvel ezelőtt mi indítottuk útjára az 1. Városi Játszó-és Alkotóházat nevelőnőink irányításával, melyre annak idején a város Főterén került sor. A cél ugyanaz maradt, csak a helyszín változott. Az iskolaépület udvara, tornaterme és zenei szaktanterme gyerekzsivajtól volt hangos, itt zajlottak ugyanis az egyes foglalkozások. Az alkotni vágyókat öt műhelycsoport várta. Bystránsky Klára napközis tanító néni segítségével érdekes baglyok készültek kombinált technikával – falevél és színes papír felhasználásával. Eszenyi Adrianna tanító nénitől népi gyermekjátékokat lehetett tanulni, Balla Anita tanító néni segítségével papírsünök készültek, Horosz Valika tanító néni irányításával pedig szebbnél-szebb aszfaltrajzok kerültek a hátsó udvar betonburkolatára. Balla Viktória zene szakos tanító néni a zenei szaktanteremben várta a gyerekeket, ahol a zene, ének és tánc birodalmában időzhettek városunk óvodásai és iskolánk alsó tagozatos tanulói.

Horosz Valéria