Helmeczy Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Királyhelmec






Tanévzáró gálaműsor





Június 27-én tartottuk hagyományos tanévzáró gálaműsorunkat. Az előző évektől eltérően az iskola kisszínpada adott otthont a szereplőknek, ahol diákok és szülők együtt nézhették végig az egyes produkciókat. A műsort Balla Viktória tanító néni kis éneklőcsoportja nyitotta bodrogközi népdalokkal. Őket Kozsár Zsombor, III.B osztályos tanuló követte, aki a Tompa Mihály Verts-és Prózamondó Verseny kerületi fordulójáig jutott az idén. Arany János Fülemile című versét szavalta. Őt követték az V.B osztályosok, akik a Mátyás király Királyhelmecen című mesét vitték színre, amellyel Budapesten, a Nemzeti Összetartozás Napján mutatkoztak be. Tóth Balázs a VI.B osztályból szintén résztvevője volt a kerületi szavalóversenynek Kányádi Sándor Az elveszett követ című versével. Fényes Barbarát már sokszor hallhattuk énekelni, különleges hangjával ma is elkápráztatta a közönséget. A társastánc csoport két tagja is bemutatkozott, ők latin-amerikai táncokat adtak elő. A III. B osztályos Apróka színjátszók Vakációóóó! című vidám verses, zenés műsorral zárták az évet. Az ünnepi műsort Dubík Sonja Antoinette zárta egy népszerű Honeybeast számmal.

Köszönjük a fellépőknek és felkészítőiknek a szórakoztató délelőttöt, és kívánunk mindenkinek KELLEMES SZÜNIDŐT ÉS JÓ PIHENÉST!

Találkozunk szeptemberben!



Szent Iván-éji mulatság az alsó tagozaton





Ha szeretnéd megtudni, milyen is éjszaka az iskolában…
Ha részt vennél egy izgalmas éjszakai kincskeresésben…
Ha szívesen nézel jó filmeket…
Ha mindezeken felül még egy kicsit táncolni is lenne kedved, akkor köztünk a helyed!


Ezzel a mottóval hirdették meg az alsó tagozatos tanító nénik, valamint a Csemadok „Hajdók Géza” Királyhelmeci Alapszervezete fergeteges Szent Iván - éji mulatságukat június 25-re.

Az érdeklődő gyerekek száma minden várakozásunkat felülmúlta. Szombaton, a meghirdetett időpontban (az óriási hőség ellenére) már szinte minden gyerek párnával, takaróval, elemlámpával felszerelkezve el is foglalta a tornatermet. Néhány bemelegítő játék után megérkezett a Csurbeláj banda, akik a talpalávalót húzták a táncházban. Balla Viktória tanító néni irányította a tánctanulást, a csujogatást, éneklést, mi pedig nagy lelkesedéssel segédkeztünk.

Miután jól elfáradtunk, bizony korogni kezdett a sok éhes gyomor. A napközis tanító nénik közben vacsorát készítettek, ami pillanatok alatt el is fogyott. (Senki nem nyafogott a vajas kenyér és a finom, friss zöldségek miatt, ették, mint a cukrot). Vacsora után az alvásért is meg kellett dolgozni, közösen készítettük el a rengeteg matracból álló „hálószobát” az iskola földszinti folyosóján. Jöhetett az esti film, majd amikor már kellőképpen besötétedett, a kincskeresés. A megannyi elemlámpával szaladgáló kincskereső olyan volt, mintha sok-sok szentjánosbogár lepte volna el az iskolát. Miután az összes kincs gazdára talált, mindenki bevackolta magát, és jött (volna) az alvás. Ám 50 izgalomtól, játéktól, tánctól, kincskereséstől megmámorosodott gyerkőcöt nem olyan egyszerű meggyőzni arról, hogy aludni márpedig kell. Egy idő után aztán kezdett alábbhagyni a kuncogás, pusmogás, nevetgélés, és lassan elcsendesedett a folyosó. Mire a gyerekek felébredtek, a reggeli is elkészült, helyükre kerültek a matracok, és hétfőn reggel már csak mi, Szent Iván- éji mulatságosok tudtuk, hogy milyen nagyszerű is éjszaka az iskolában.

Köszönet minden résztvevőnek, támogatónak, hogy ez a nagyszerű program megvalósulhatott.

Illésné Popália Irén



Osztálykirándulás Nyíregyházára

4. évfolyam



Állandó tudósítónk, Botos Mário jelenti:

…és ismét utazunk, ez alakalommal osztálykirándulásra, Nyíregyházára. Pontosabban a Nyíregyházi Állatparkba és Falumúzeumba. A Falumúzeumot néztük meg először. Nagyon szép és élethű volt az egész. Csodásak a nádfedelű házak, a berendezés, a kemence a konyhában. Szinte érezni lehetett a kenyér illatát. Láttuk, mivel dolgoztak egykor a cipészek, kelmekészítők, pékek, hordókészítők. Láttunk régi iskolát, malmot, kocsmát. Nekem különösen tetszettek a pávák és a galambok, mert nekem is van otthon egy kacagó gerlepárom. Ezután az Állatparkba mentünk. Bármilyen állat jusson is eszetekbe, itt biztosan találkoztok vele. Izgalmas a Tarzan ösvény, és több mint izgalmas az Ócenáriumban szembenézni a cápával. Láttunk papagáj show-t, óriási volt, ahogy bukfencezett, de a fóka show is nagy élmény volt. Etethettünk lovakat, teheneket. Voltunk hüllőiskolában, ahonnan szívesen haza is vittem volna egyet anyukám „nagy örömére”, mivel ő nem nagyon csípi ezeket a hüllőféléket. A legeslegjobban a majmok tetszettek, mert annyira viccesek.

Sajnos nagyon gyorsan elrepült az idő, és indulni kellett haza. Az autóbuszban mindenki egyetértett abban, hogy ez volt a legjobb osztálykirándulás. Ha netán már készítitek a listát a nyári kirándulásokhoz, ezt a helyet mindenképp írjátok fel. Ne hagyjátok ki, megéri elmenni.

Botos Mário, IV.B osztály



Gyermeknap





Idén június 6-án tartottuk az iskolai gyermeknapot. Míg a „nagyok” az iskolában maradtak, ahol többek között a Szőttes Néptáncegyüttes bemutatója várta őket, valamint versenyek, aszfaltrajzverseny az iskola előtti téren, addig a „kicsik” a városi focipálya felé vették az irányt. Itt aztán kezdődhettek a különféle versenyek: célbadobás, zsákban futás, várépítés, vízhordás, ping-pong labda egyensúlyozás, öltözködés, ceruzával műanyag palackba találás és váltófutás az egyes osztályok között.



Nemcsak mi, alsó tagozatos pedagógusok készültünk versenyekkel, elhozta rendhagyó játékait a városi múzeum fiatal csapata is, ami igazi csemege volt a gyerekeknek. Betűhalászat, labdagurítás, várjáték. Alig győztük az ajándék cukorkákat osztogatni, hiszen mindenki versenyezni és persze nyerni akart. A versenyek után kis pihenőt tartottunk, majd szétosztottuk a gyerekek között a bőséges és megérdemelt gyermeknapi ajándékokat, amelyet a szülői szövetség jóvoltából vásárolhattunk meg számukra. Igazi gyermeknapi hangulat, napsütés, vidám és elégedett gyermekarcok. Nem is kell más egy jó kis gyereknapi bulihoz. Szép nap volt.



TIT – Kalmár László Matematika Verseny

Budapest





Május utolsó hétvégéjén nagy megtiszteltetésben volt részünk. Meghívást kaptunk a 45. TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) – Kalmár László Matematika Verseny országos döntőjére, Budapestre, miután sikeresen túljutottunk a verseny megyei fordulóján, amelyet iskolánkban rendeztek március közepén.

Iskolánkat jómagam (IV.B osztály) és Sohajda Szabolcs (V.B osztály) képviseltük. A verseny két fordulós volt, pénteken és szombaton is feladatokat kellett megoldanunk. A versenyzés mellett igazán élménydús hétvége volt ez, szabadidőnkben még Budapest egy-két látványosságát is sikerült megnéznünk.

Az eredményhirdetés nagy sikert hozott számunkra. Oklevéllel és értékes tárgyi jutalmakkal lettünk gazdagabbak. Számomra külön öröm volt, hogy a 4. osztályosok döntőjében én kaptam a „Határon túli versenyzők különdíját”. Az országos összesítésben a 14. helyet sikerült elérnem, ami szerintem nagyon jó eredmény.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a felkészítő tanároknak, Máté Adrianna, Majer Tímea tanító néniknek és Berta István tanító bácsinak.

Tarcali Domonkos, IV. B osztály



Mécs László szavalóverseny



Május 22-én tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Mécs László Szavalóversenyt Királyhelmecen a Mécs László Keresztény Központ Polgári Társulás szervezésében. Idén a Bodrogközi Magyar Közösség Házában került sor a rendezvényre, amelyen hatvanöt versmondó vett részt, akik öt kategóriában versenyeztek.

Iskolánkat az alsó tagozatról 7 tanuló képviselte:

Barna Jázmin, Dobos Emma, Pogány Zsófia, Furik Anna – I.B osztály
Dubík Sonja Antoinette –III.B osztály
Tóth Dávid János, Stefán Gyula – IV.B osztály
Dobos Emma és Dubík Sonja Antoinette kategóriájuk győztesei lettek.
Pogány Zsófia a 2., Tóth Dávid János és Furik Anna pedig az előkelő 3. helyen végeztek.


A felső tagozatot 5 tanuló képviselte:

Bodzás Zsolt, Tomori Viktória – VI.B osztály
Ténai Lúcia, Tóth Antónia – VII.B osztály
Kopasz Orsolya - IX.B osztály
Tóth Antónia és Kopasz Orsolya a zsűri különdíját kapták.
A versenyzőket Kovács Katalin tanító néni készítette fel.

Minden versenyzőnek és a felkészítő tanító néninek is gratulálunk a kiváló eredményekhez!



Magyar nyelvért „Hajdók Géza” Emlékdíj 2016





Május 3-án testvérvárosunk, Ferencváros meghívására Budapestre utazott iskolánk hat tanulója Szabó Ferdinánd és Dako Henrietta pedagógusok kíséretében, hogy részt vegyenek a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett emlékünnepségen. Több éves hagyomány már, hogy ekkor adják át a „Magyar Nyelvért” díjakat azon tanulóknak, akik jelentősen hozzájárultak anyanyelvünk ápolásához. Idén iskolánkból ezt a díjat Loksa Melinda IX. B osztályos tanuló vehette át, akinek ezúton gratulálunk, és további sikereket kívánunk.

Mi sem adhatná át jobban e pár nap hangulatát, mint saját élménybeszámolója:

„2016. június 2-án, csütörtök reggel kis csapatunk (Murinčák Bettina, Majer Noémi, Tóth Krisztína, Cseh Kristóf, Hečko Max, Loksa Melinda Dako Henrietta és Szabó Ferdinánd) izgatottan indult útnak. A cél pedig nem más volt, mint Budapest. Ferencvárosban immár 4. alkalommal került megrendezésre a Nemzeti Összetartozás Napja, ami Trianonra emlékezik. Mert bár elszakítottak bennünket az anyaországtól, mégsem élünk egymástól elszigetelve. Ferencváros ilyenkor meghívja erre a szép alkalomra testvérvárosait is. Tehát ennek a meghívásnak eleget téve vágtunk neki a 300 kilométeres útnak. Miután megérkeztünk, elfogaltuk a szállásunkat. Három napig a Bakáts téri Ének- Zenei Általános Iskola vált a lakhelyünkké. Este bemutattuk egymásnak városainkat és iskoláinkat. Felvidéket mi, királyhelmeciek, Vajdaságot a magyarkanizsai, Kárpátalját a beregszászi, Erdélyt pedig a sepsiszentgyörgyi csapat mutatta be. Vacsora után a Duna pesti oldalán tettünk egy sétát, megnézve a Bálnát, a Petőfi-, a Szabadság-, az Erzsébet hidat és a Széchenyi Lánchidat. Még mielőtt visszatértünk volna a szálláshelyünkre, forrócsokival a kezünkben gyönyörködtünk a város fényeiben és lestük a fel- és leszálló repülőgépeket. Másnap nem volt időnk unatkozni, hiszen délelőttől a Ferencvárosi Művelődési Központban próbáltunk. Közben megérkeztek a testvérvárosok delegációi, majd a közös ebéd után százan énekeltünk együtt 10 népdalt. Ezt Bácskai János polgármester beszéde követte, majd átadták a Magyar Nyelvért díjakat. A Magyar Nyelvért Karádi László emlékdíjat Kiss Mária Beregszászból, a Magyar Nyelvért dr. Papp György emlékdíjat Szűcs Dóra Magyarkanizsáról, a Magyar Nyelvért Barabás Samu emlékdíjat Kádár Fruzsina Sepsiszentgyörgyből, a Magyar Nyelvért Hajdók Géza emlékdíjat pedig én, Loksa Melinda vehettem át. A délután második felében az itthonról vitt színdarabokat mutattuk be. Mi a Mátyás király Királyhelmecen cìmű mesét adtuk elő korabeli zenével és öltözékben. Ezután már csak a vacsora következett és indulhattunk várost nézni. Láttuk a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc templomot, megnéztük a metròt és végigsétáltunk a Corvin sétányon, majd a Corvin Plázába mentünk. Szombat délelőtt a Nándori Cukrászdában sütiztünk. Azután ünneplőbe öltözve átsétáltunk a Bakáts térre, ahol a két évvel ezelőtt ültetett Összetartozás Fáját öntöztük meg az itthonról vitt vízzel. Az ünnepség után összepakoltunk, elbúcsúztunk és fáradtan bár, de emlékekkel telve hazaindultunk. Köszönettel tartozunk Hédinek, aki mindig a segítségünkre volt, a szakácsoknak, akik mindig finom desszerteket készítettek a számunkra, a Ferencvárosi Önkormányzatnak, hogy vendégül láttak bennünket és a két kísérő tanárunknak, akik erejüket felülmúlva igyekeztek nekünk minél több látnivalót megmutatni.”

Loksa Melinda IX.B



Gyermek Borsodi Fonó

Kirándulás a Diósgyőri várba





Néhány héttel ezelőtt érdekes és figyelemreméltó meghívót kaptunk a Miskolc melletti Diósgyőri várból, melyben osztálykirándulásra hívták tanulóinkat.

A III.B (20 tanuló), II.B (14 tanuló), valamint a VI.B (6 tanuló) osztályok éltek is a lehetőséggel és május 31-én reggel útnak indultak, hogy felfedezzék a Diósgyőri várat. 42 gyerek és 5 kísérő pedagógus (Illés Irén, Szentpétery Éva, Dobos Tímea, Bystránsky Klára, Horosz Valéria) vett részt egy felejthetetlen, élményekkel teli kalandozáson a néphagyományok világában, amelynek helyszínéül a Diósgyőri vár és a tavaly átadott lovas aréna, a Lovagi Tornák Tere és Vásártere szolgált. A NE CSAK LÁSD, ÉLD ÁT! jelmondat valóban érvényes volt. Egy olyan tanulmányi kirándulás volt ez, ahol a gyerekek rendhagyó néprajz- és történelem órákon, foglalkozásokon ismerkedhettek meg a népművészet kincseivel és a Diósgyőri vár történetével. A rengeteg gyereket csoportokban kísérték a korabeli ruhákba öltözött vezetők. Minden csapatnak saját zászlaja volt, és hihetetlen gördülékenységgel váltották egymást az egyes helyszíneken. Megérkezésünk után azonnal belecseppentünk Az aranyszőrű bárány című mesébe, mint aktív szereplők, majd megismerkedtünk a vár történetével. A gyönyörű Lovagteremben igazi középkori hangulatban és zenére tanultunk korabeli táncokat, majd a középkori fegyverbemutató következett. Ezután a kézművesek terén lehetett agyagozni, kosarat fonni, pénzérmét verni, vagy szép ajándéktárgyakat vásárolni. A nap megkoronázása pedig a lovagi tornabemutató volt a lovas arénában, ahol bizony szájtátva néztük és izgultuk végig a régi korok lovas játékait.

Igazi élmény volt ez a nap gyerek és pedagógus számára egyaránt. Sajnáljuk, hogy nem használta ki több osztály is ezt a remek lehetőséget.



„Tudomány és technika 1906 és 2016 között“





„Tudomány és technika 1906 és 2016 között“ című - a királyhelmeci szakközépiskola által meghirdetett - versenyen iskolánk diákjai az első helyen végeztek.

A tanulók feladata, a korszakban élt és alkotott tudós életének, munkásságának, érdekes találmányának a bemutatása volt.

Mi Asbóth Oszkár helikopterkísérleteinek eredményeit és fejlődését, illetve a helikopter gyakorlati elterjedését mutattuk be napjainkig egy PowerPointos prezentációban.

A verseny kiértékelésére 2016. május 24-én került sor ahol értékes tárgyi jutalomban részesültünk.




Szakmai nap





2016. május 20-án A megalapozott pályaválasztás segítése (A magyar nyelvű duális szakképzés helyzete a Bodrogközben és Ung-vidéken) címmel szervezett szakmai napot iskolánk Királyhelmec Város és Nagykapos és Vidéke Társulás támogatásával.

A szakmai napot iskolánk megbízott igazgatója, Szabó Ferdinánd nyitotta meg, aki üdvözölte az előadókat és a résztvevőket. A Kassai Magyar Konzulátus képviselője, majd Pataky Károly polgármester úr is üdvözölte a jelenlévőket, majd előadásokra került sor.

Az első előadó Palotás József, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai főigazgató-helyettese volt, aki Strukturális és tartalmi változások a magyarországi szakképzésben címmel tartott előadást.

Őt követte Kovátsné Vörös Ágnes, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal folyamatkoordinátora Határon túli kapcsolatok a duális szakképzésben című előadásával.

A Rákóczi Szövetség nevében Csáky Csongor főtitkár tartott előadást a szövetség tevékenységéről.

Horváth Szabolcs, oktatás-módszertani elemző előadása az „Intelligencia és motiváció a szakképzésben” problémáját feszegette. A szakmai nap további részében a bodrogközi és Ung- vidéki szakközépiskolák képviselői mutatták be iskolájuk tevékenységét.

A magyar nyelvű duális szakképzés helyzete a Bodrogközben és Ung-vidéken címet viselő beszámolók a királyhelmeci Szakközépiskola, a perbenyiki Szakközépiskola, a nagykaposi Szakközépiskola, valamint a királyhelmeci Gimnázium képviselőinek előadásában hangzottak el.

Az fórum végén Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke foglalta össze a nap eseményeit, köszönetet mondott az előadóknak, a szervezőknek, valamint a résztvevőknek, és reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezést továbbiak is követik majd, és az összefogás, valamint a közös munka meghozza gyümölcsét.

A zárszó után büféebéddel és kötetlen beszélgetéssel folytatódott a délután.



Természeti iskola





2016. május 9-én indult útnak iskolánk alsó tagozatának 37 tanulója, valamint három kísérő pedagógus (Máté Adrianna, Trosko Zita, Illésné Popália Irén és egy egészségügyi nővér, Tancsák Éva) és az úti cél bizony nem volt közel. A Nyugati – Tátra Liptói-havasoknak nevezett részére utaztunk, ahol az idei természeti iskolát szerveztük. Az állami támogatásnak köszönhetően (gyerekenként 100 euró) jutottunk el erre a viszonylag távoli, de annál gyönyörűbb helyre.

A Pribylina községhez tartozó Mier Hotel volt öt napig az otthonunk. Kristálytiszta levegő, festői környezet, kényelmes szobák, változatos programok, sok-sok látnivaló. Így jellemezhetnénk leginkább ezt a közel egy hetet. Újdonság és egyben nagyon szórakoztató volt a gyerekek számára, hogy délutánonként, valamint vacsora után úgynevezett turisztikai animátorok foglalkoztak velük, akik gondoskodtak arról, hogy gyerekeink egy pillanatig se unatkozzanak. Mivel szlovák anyanyelvűek voltak, a nyelv gyakorlására is kitűnő lehetőség volt, így szlovák órákat napjában többször is tarthattunk. Mivel a természeti iskola legfőbb célja, hogy a gyerekek minél többet tartózkodjanak a friss levegőn, sok szabadtéri programot szerveztünk. Megnéztük a Liptói Falumúzeumot, ahová 12 km-es túrával jutottunk el. Másnap a Csorba -tóhoz buszoztunk, s miután megnéztük a látványosságokat, a kitartóbbak ismét túrázhattak egyet a Poprádi-tóig. A tátrai villamosvasúttal utaztunk Ótátrafüredre, majd miután minden pénztárca kiürült, vissza a Csorba-tóhoz, és autóbusszal irány Pribylina. A negyedik nap is mozgalmas volt, mert a Demänova-i jégbarlang egy részét csodálhattuk meg.

Ez az öt nap valóban élvezetes, tanulságos és szórakoztató volt, csak azt sajnáltuk, hogy nem voltunk többen, mivel 47 gyerek kaphatott támogatást, 10 hely azonban kihasználatlan maradt (ezt az összeget természetesen vissza kellett utalni az államkasszába), és nem biztos, hogy a jövő tanévben erre újra lesz lehetőség.

Illésné Popália Irén



Anyák napja





A Városi Művelődési Központ május 6-án tartotta ünnepi Anyák napi műsorát, melyen iskolánk tanulói is köszöntötték az édesanyákat.

Verses irodalmi összeállítással készültek az ünnepi műsorra a negyedikes tanulók. Az édesanyákat, nagymamákat köszöntő versek, dalok, és a színes kellékek segítségével sikerült egy nagyon színvonalas és tartalmas előadást színpadra vinni Máté Adrianna, Trosko Zita és Géczi Aranka tanító néniknek. Vargovčík Róbert tánccsoportja rövid táncbemutatóval, valamint egy szálloda éttermében játszódó, táncban elmondott történettel köszöntötte az ünnepelteket.



Színjátszó- és népmesemondó verseny





A Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet, valamint a Csemadok Területi Választmánya szervezésében 2016. május 3-án került megrendezésre a X. Latorca Menti Tavasz Gyermekszínjátszó Fesztivál, valamint a VII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális válogatója.

Iskolánk mindkét versenyen képviseltette magát. A Latorca Menti Tavasz az országos gyermekszínjátszó fesztivál, a Duna Menti Tavasz válogatója is egyben.

Leczo Kornélia kis csapata ismét lelkesen készült a versenyre, idén a Csipkerózsika című Grimm mese modernizált változatát adták elő. A gyerekek nagyszerűen szerepeltek, egyes alakítások már igazi színészi teljesítménnyel értek fel. Bár a közönség fergeteges tapssal jutalmazta az előadást, a zsűri másképp döntött, így az országos versenyre sajnos nem jutottak el.

A színjátszó versennyel egy időben zajlott a Városi Könyvtárban az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny válogatója is.

Itt Pogány Zsófia I.B, Kállai Miriam II.B, Dubík Sonja Antoinette III.B, Tóth Dávid János IV.B és Kendi Fruzsina V.B osztályos tanulók képviselték iskolánkat. Közülük Dubík Sonja Antoinettet és Tóth Dávid Jánost jutalmazták ezüst minősítéssel, a többi versenyző bronz minősítést kapott. Dubík Sonja vehette át a zsűri különdíját.

Minden versenyzőnek, mind a színjátszóknak mind a mesesemondóknak is szívből gratulálunk.



„HAZA”járók





Április 23-án újra útnak indultak a "HAZA"járók, ezúttal Nyíregyházára látogattak el. Botos Mário IV.B osztályos tanuló, aki már rendszeres tudósítónkká vált, ismét megosztja velünk élményeit:

„Április 23-án útra keltünk a „HAZA”járók programnak köszönhetően. Nyíregyháza – Nyírpláza felé vettük az irányt. Egy jó kis mozizás – plázázás elé néztünk. Délben indultunk, és már az autóbuszban kitűnően szórakoztunk. Úgy látszik, nem csak én örültem ennek a kiruccanásnak, mert annyian voltunk, hogy a buszon egy üres hely sem maradt. Megérkezésünk után körülnéztünk a bevásárlóközpontban, ajándékokat vásároltunk, léghokiztunk a játékteremben. Ezután jöhetett egy jó kis hamburger (tudom, nem egészséges, de én imádom). Fagyiztunk is, én anyukám lelki békéjéért csak két gombócot vettem magamnak. Mikor felfrissültünk, következhetett a mozi. A Dzsungel könyve és A vadász és a Jégkirálynő című filmek közül lehetett választani. Én a Vadászt választottam. Nagyon izgalmas és szórakoztató volt. Mozizás után hazaindultunk. Az út gyorsan elrepült, mert közben megbeszéltük a látott filmeket. Mindenki elégedett és jókedvű volt, meg persze kicsit fáradt is, de megérte, mert egy szuper jó nap volt mögöttünk.”

Botos Mário, IV.B



Nota bene hetedszer





Április 22-én, hetedik alkalommal került megrendezésre Nagytárkányban a NOTA BENE környezet- és földrajzverseny. Ezen Kopasz Orsi, Semjan Csenge és Loksa Melinda (9.B) vett részt.

A verseny első három fordulója levelezős volt, a negyedik, azaz a mindent eldöntő viszont már a nagytárkányi alapiskolában zajlott. A verseny 3 részből állt: először a Bodrogközről kaptunk kérdéseket, másodszor különféle állathangokat kellett felismernünk. Ezt követően kincskereséssel folytattuk, ahol elrejtett feladatokat kellett megtalálnunk, majd megoldanunk. A feladatok megoldása után átmentünk az ebédlőbe, ahol mindannyian megebédeltünk. Már csak az eredményhirdetés volt hátra. Csapatunk a 8. helyen végzett.

Mindent összevetve jól éreztük magunkat, egész jó verseny volt, ami igazából nem is a versenyzésről szólt, hanem arról, hogy jól szórakozzunk. Közben sok új dolgot is megtanultunk életkörnyezetünkről, az itteni falvakról és városokról. Dobos tanító bácsinak pedig köszönjük a felkészítést és a lelkesítést is. Mi most kitapostuk az utat a következő csapat előtt, tehát ígérhetem, hogy nem adjuk meg magunkat, jövőre is egy újabb lelkes csapat fogja összevetni tudását a többiekkel.

Loksa Melinda



Úszótanfolyam





Április 19-22. között a második és harmadik évfolyam 27 tanulója úszótanfolyamon vett részt.

A tanfolyamnak a zempléni Széles-tó – Hotel Gránit uszodája adott otthont. Az úszópalánták reggelente 8:00 órakor indultak autóbusszal, majd kétórai úszástanulás után érkeztek vissza az iskolába.

Trosko Zita és Géczi Aranka tanító nénik, s egyben úszásoktatók a gyors- és mellúszás alapjaira tanították őket, Vargovcík Róbert tanító bácsi pedig a gyerekek felügyeletében segédkezett.

A tanfolyam sikeres volt, a kezdők elsajátították az alapokat, az úszni tudók pedig tökéletesítették a technikájukat. A zárónapi versenyeken az érmek és oklevelek is gazdára találtak.



Április 11.

A költészet napja





Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Költészet napját. Iskolánkon már hagyománnyá vált, hogy a nyolcadikos diákok tartanak egy rövid megemlékezést ez alkalomból. Idén viszont változtattunk, újítottunk egy kicsit. A nagyszünet után a kisszínpadnál gyülekeztek a felső tagozatosok, hogy megnézzék, mivel is készültünk. Az ünnepséget Dako Fanni és Dobos tanító bácsi előadása nyitotta, majd a nyolcadikból néhány lány, név szerint Balla Fanny, Bűti Marika, Eszenyi Lilla és Csopák Irénke ismertették József Attila és a szintén e napon született Márai Sándor életét. Ezt követően néhány diáktársammal, akik részt vettünk a szavalóversenyen, a közönség soraiban felállva elmondtunk egy-egy verset. A megemlékezés záróakkordjaként József Attila Kertész leszek című versét énekeltük mindannyian egy szívvel és egy lélekkel, Szabó Ferdinánd tanító bácsi pedig gitáron kísért bennünket. Ezzel ért véget ez a rendhagyó irodalmi óra, és így tettük picit színesebbé a Költészet napját, ami Leczo Kornélia tanárnő, Balog Adél tanárnő, Dobos tanító bácsi és Szabó tanító bácsi közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre.

Loksa Melinda IX.A

Az alsó tagozat is megemlékezett a Költészet napjáról és József Attila születésnapjáról. Mi április 12-én gyűltünk össze a kisszínpadnál, ahol először a József Attiláról összeállított prezentációt néztük és beszéltük meg. Ezután azokat a verseket elevenítettük fel közösen, amelyeket már az alsó tagozaton is tanulunk: Kedves Jocó, Altató, Mama. Néhány kérdést is összeállítottunk a prezentáció alapján, amelyekre apró jutalom ellenében lehetett válaszolni. Lendültek is a kezek szorgalmasan a magasba. Ezután daltanulás következett. József Attila Altató című versének megzenésített változatát tanultuk meg közösen Balla Viktória tanító néni gitárkísérete mellett, s közben a kivetítőn az egyes versszakokhoz készült illusztrációkban gyönyörködtünk. A megemlékezést Dobos Tímea és Illésné Popália Irén tanító nénik szervezték.

Illésné Popália Irén



Kossuth Staféta 2016.





Dátum
2016. április 9., szombat 09:00 - 12:00

Helyszín
Makovecz tér - Sárospatak, Magyarország

"Ha futóvá akarsz válni, csak menj, és fuss! Fuss csak 100 métert, ha csak annyira vagy képes. Holnap majd messzebbre jutsz." Scott Jurek szavai ezek és mi ennek jegyében vágtunk neki a szombati versenynek.

Iskolánkban nagy volt már maga a toborzási láz is. Két csapatot sikerült összehozni, nyolc tanulóból, valamint a pedagógusok,a Helmeci tanárok csapatát. Ők mindannyian stafétát futottak, ahol az egyéni táv 3 km volt, de voltak, akik egyéniben vágtak neki a 12,55 km hosszú táv teljesítésének. A lényeg a sporton volt! . Az időjósok szombatra egyáltalán nem jósoltak kedvező időjárást, mi mégis felhúztuk vekkerünket másnap reggel hat órára. Szombat reggel tényleg esőszitálással szembesültünk, a futókat azonban egy kis eső nem téríti el, csak azért is lábunkra húztuk a futócipőt.

Helmecen beszéltük meg a találkozót, reggel hét órára, s meg is jelent mindenki percre pontosan, a szentesi gyerekeket kivéve, őket út közben vettük fel. A szomorkás idővel dacolva jókedvűen paroláztunk az autóban, ezzel is próbáltuk elhessegetni a feketén tornyosuló fellegeket. Sátoraljaújhelyen pontosan elértük az autóbuszt, amelyet a szervezők a versenyzők elszállítására rendeltek meg. Úti célunk maga a rajt színhelye, Sárospatak volt. A buszban jókedvű és sok-sok futni vágyó fiatal fogadott bennünket, és mire megérkeztünk, már az eső is elállt. A gyülekező a főtéren volt. A rajtszámok kivétele után még várakoztunk egy keveset, amíg megkezdődött a bemelegítés, természetesen a köszöntőt és a megnyitót követően. A stafétát futókat busszal szállították a saját váltópontjukhoz, míg a többiek, akik egyénit futottak, illetve a staféta első kiindulói, maradtak a Makovecz téren.

9 óra 6 perckor rajtolt el a több mint 300 főt számláló Kossuth Staféta mezőnye Sárospatakról Sátoraljaújhely felé. Az indítást a városban vendégeskedő fehéroroszországi Brest városának Moszkvai kerületének vezetője végezte el.
Fantasztikus élmény volt látni kicsiket és nagyokat, fiatalabbakat és idősebbeket, amint a közös célért futnak, ki gyorsabban, ki lassabban. Volt, akinek az eredmény volt a fontos, és a mielőbbi célba érkezés, voltak azonban olyanok is, akik egyszerűen csak a futás kedvéért futottak és az egyetlen cél a táv teljesítése volt. A forgalom- és akadálymentes útvonalat a rendőrség biztosította. Minden váltópontnál frissítőt biztosítottak a versenyzőknek. A futósávval párhuzamosan haladó gyorsforgalmi útról autók tülkölése és vidáman integetők buzdították a versenyzőket.
Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, nagyon jó érzés volt a képzeletbeli célszalagot átszakítani, mert bizony mindannyian átszakítottuk, helyezéstől, időeredménytől függetlenül.
A Helmeci tanárok kiváló eredménnyel lettek elsők a kategóriájukban! Iskolánk diákjai is kitűnően szerepeltek, hiszen teljesítették a kitűzött célt. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Gratulálunk!!
Jövőre, ugyanekkor, ugyanitt…ezt megbeszéltük!

Leczo Kornélia



„Az élet és a halál vize”

bábos meseelőadás





2016.április 1-jén iskolánk kisszínpadán mutatkozott be az Árgyélus Színház. „Az élet és a halál vize” című palóc népmesét mutatták be Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról és arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe.

Écsi Gyöngyi mesemondó, énekes, bábművész és zenésztársa, Kováts Marcell, aki a népi hangszerek egész sorát szólaltatta meg az előadás alatt, kivételes előadással örvendeztettek meg bennünket. Azon túl, hogy a gyerekeket is aktívan bevonták a mese folyamába, ötvözték benne a bábjátékos, népdalénekes, mesemondó szerepet, ami egy pillanatra sem hagyta lankadni a nézők figyelmét. A díszlet, a kellékek, a bábok és a maszkok csak fokozták az előadás különlegességét, magával ragadva gyermek és felnőtt nézőt egyaránt.



Napközisek látogatása a városi könyvtárban



Március a Könyv hónapja. Ez alkalomból a napközi otthon 2. és 3. csoportja Horosz Valéria és Bystránsky Klára napközis tanító nénik kíséretében ellátogatott a Városi Könyvtárba. A gyerekeket a könyvtár vezetője fogadta. Ismertette velük a könyvtár működését, a kölcsönzés menetét, a könyvtárhasználat szabályzatát. A könyvtárlátogatás közös olvasással zárult. Reméljük, a látogatás után a gyerekek nagyobb kedvvel vesznek majd könyvet a kezükbe, mert sajnos mi, pedagógusok azt tapasztaljuk, hogy legnagyobb erőfeszítésünk ellenére is jelentősen csökken az olvasás szeretete, a könyvek iránti érdeklődés a gyerekek körében. Köszönet a napközis tanító néniknek, hogy ily módon is igyekeznek felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára.


Húsvéti játszó- és alkotóház





Március 23-án játszóházba hívtuk a helyi óvoda iskolaköteles gyerekeit. Többéves hagyomány ez már, hiszen a napközi otthon nevelőnői rendszeresen tartanak nagyobb ünnepeink előtt alkotó játszóházat. Húsvét előtt sem volt ez másként. A Kossuth és a Fábry utcai óvodából 25 gyerek alkotott együtt a napközis tanító nénikkel. Nagy lelkesedéssel készítették a húsvéti ablakdíszeket, amit aztán hazavittek, hogy otthon ünnepi díszbe öltöztethessék velük az ablakokat.


Beszámoló a

Kalmár László Matematika Verseny

megyei fordulójáról



Március 19-én, szombaton első alkalommal került megrendezésre iskolánkban a magyarországi Tudományos Ismeretterjesztő Társulat által szervezett nagy múltú Kalmár László Matematika Verseny megyei fordulója, amelyre meghívtuk Bodrogköz és Ung-vidék valamennyi magyar tanítási nyelvű alapiskolájának 3-8. osztályos, matematika iránt leginkább érdeklődő két-két diákját.

A verseny célja a matematikai tudományos ismeretek terjesztése, a matematika népszerűsítése, matematika-tehetséggondozás. A megyei döntőn bolyi, csicseri, kisgéresi, perbenyíki és a helyi alapiskola tanulói mérték össze problémamegoldó képességüket, kreativitásukat és matematikai tudásukat.

A harmadik évfolyam nyertese Szürös Zsófia lett, a perbenyíki alapiskolából. A negyedik évfolyamosok közül Tarcali Sándor Domonkos, a helyi alapiskola diákja bizonyult a legjobbnak. Az ötödikesek közül Sohajda Szabolcs helyi tanulónk végzett az első helyen. A hatodikosok mezőnyében Geri Gergely, a bolyi alapiskolából lett a legsikeresebb. A hetedik és nyolcadik évfolyam kategóriájában csak egy-egy helyi tanuló kapcsolódott be a versenybe: a hetedikes Tóth Antónia és a kilencedikes Loksa Melinda. A versenyfeladatok helyileg javított megoldásait továbbítottuk a TIT versenyközpontba, ahol egy bizonyos pontszám felett újra javításra kerülnek.

Az országos döntőre, melyet a versenyközpont szervez Budapesten, évfolyamonként a legtöbb pontot elért, legjobb teljesítményt nyújtó versenyzőket hívja be a versenyközpont. Az országos döntőbe való bejutásra Tarcali Sándor Domonkosnak van a legnagyobb esélye.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük minden kedves versenyző tanuló és kísérő tanára részvételét a Királyhelmecen első ízben megrendezett Kalmár László Matematika Versenyen, ami reményeink szerint néhány éven belül a matematikában tehetséges gyerekek intenzívebb tehetséggondozásának köszönhetően hagyományossá növi ki magát.

A verseny helyi szervezői: Godzsák Renáta és Majer Tímea



Tompa Mihály

Vers -és Prózamondó Verseny

Kerületi forduló – Szepsi



2016.március 23-án került sor Szepsiben a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny következő fordulójára, a kerületi megmérettetésre. Iskolánk képviseletében hat tanuló indult útnak hajnali 5 órakor, hogy Szepsibe érve legjobb tudása szerint (már amennyire a hajnali kelés és a hosszú út után ez lehetséges) előadja azt a verset, vagy prózát, amellyel a járási versenyről továbbjutott.

Az 1. kategóriában két tanulónk versenyzett:

Dubík Sonja Antoinette III.B, próza, és Kozsár Zsombor Bendegúz III.B vers kategóriában álltak a közönség és a zsűri elé.

A 2. kategóriában három tanuló képviselte iskolánkat:

Tóth Dávid János IV.B, vers, Majer Noémi V.B, próza és Tóth Balázs VI.B, vers

A 3. kategóriában egy tanuló versenyzett:

Tóth Antónia VII.B, vers

Felkészítő pedagógusok: Illésné Popália Irén, Máté Adrianna, Icsó Edit, Pandi Zsuzsa, Leczo Kornélia

Valamennyi versenyzőnket ezüst minősítéssel díjazta a zsűri, de sajnos az országos versenyen való részvételhez ez kevésnek bizonyult. Sajnáljuk, hogy most nem sikerült, de minden szavalónk teljesítményéhez csak gratulálni tudunk, és nagyon büszkék vagyunk rájuk!



Nyílt nap a felső tagozaton





Botos Mário, IV.B osztályos tanuló élménybeszámolója:

2016. március 17-én lehetőséget kaptunk, hogy szüleinkkel együtt betekinthessünk az 5-9. évfolyamokban zajló munkába. Nagyon vártam a nyílt napot. Kíváncsi voltam a tanító nénikre és tanító bácsikra, a kémia osztályra. Sokan mondták már: „Várjál, várjál, majd ötödiktől…” És láss csodát! Az 5-9-en is tanítók vannak, nem pedig hétfejű sárkányok! Sőt, nagyon kedves tanítók, akik minket is bevontak a bemutató órákba. Részt vettünk angol és szlovák nyelv órán, interaktív táblán dolgoztunk, és nagyon megdicsértek minket, úgyhogy valamit csak tudhatunk. Számítástechnika órán odavarázsoltuk Ronaldót, zeneórán énekeltünk és légzés gyakorlatokat végeztünk, matematika órán fogpiszkáló és gumicukor segítségével dolgoztunk (pluszpont, hogy a gumicukrot a végén elfogyaszthattuk), táncórán szégyelltem táncolni, tornaórán – na, ott már kitomboltam magam, kémiaórán – ez tetszett a legjobban – a tanító bácsi kísérletei (szerencsére az iskola nem robbant fel). Minden foglalkozás tanulságos, színes élményekkel teli volt. Amikor elfáradtunk, a tanáriban már várt ránk a frissítő és a sok finom süti. Bár szomorú vagyok, mert gyorsan elszaladt ez a négy év, és el kell búcsúzni Adrika tanító nénitől, aki a második anyukánk, de hála a nyílt napnak, már nem félek annyira a felső tagozattól. Láttam, hogy kedves tanítók várnak minket érdekes, tanulságos órákkal. Izgalommal várom, hogy bővíthessem azt a tudást, amit az alsó tagozaton kaptam. Anyukámnak is nagyon tetszett a nyílt nap, a színes, érdekes, élményekben gazdag programok.

Nagy köszönet érte a tanári karnak!



MÁRCIUS 15.

Megemlékezés az 1848/49-es forradalomról

és szabadságharcról





Március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, eseményeiről emlékeztünk meg. Az ünnepi műsort, melyet Icsó Edit és Balog Adél tanító nénik állítottak össze, nem csak iskolánk diákjai, de a városi ünnepség és a Magyar Közösségi Ház által szervezet ünnepi műsor közönsége is láthatta.

Az iskolai műsort először az alsó tagozat tanulói tekintették meg, majd őket követően a felső tagozatosok foglalták el a kisszínpad nézőterét. Nagyon szép gesztus volt iskolánk vezetősége részéről, hogy az ünnepi műsorra meghívták iskolánk már nyugdíjba vonult pedagógusait és a történelmi egyházak képviselőit is.

Szabó Ferdinánd megbízott igazgató megnyitója után a felső tagozat irodalmi csoportja elevenítette fel az 1848/49-es eseményeket versek, szövegrészletek dalok segítségével. Tanulóink az esti városi ünnepségen is méltón képviselték iskolánkat. Köszönjük a felkészítő pedagógusok és a szereplő diákok munkáját!



Mondd, szereted az állatokat?

Zenés irodalomóra Kövesdi Szabó Máriával

és Pólos Árpáddal





Március 14-én ismét vendégül láthattuk a kassai Thália Színház művészeit, Kövesdi Szabó Máriát és Pólos Árpádot, akik megzenésített versekkel meséltek a minket körülvevő állatokról. Műsorukkal az alsó tagozatosok számára hoztak el versben és dalban sok-sok állatot. Az ismert verseket a legkisebbek együtt mondták, énekelték a művészekkel, de sok új „állatos” verset is megismertek ezen a rendhagyó és igencsak vidámra sikeredett rendhagyó irodalomórán. Köszönjük az élményt!


Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny



2016. február 24-én az iskolai versennyel elkezdődtek a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó verseny fordulói.

A verseny az előző évekhez hasonlóan három kategóriában folyt.

1. kategória - 1-3. évfolyam
2. kategória - 4-6. évfolyam
3. kategória - 7-9. évfolyam

Az I. kategória továbbjutói a körzeti fordulóra:

Vers:

Furik Anna I.B
Pogány Zsófia I.B (felkészítőjük Bosznay Izabella)
Sivák Lúcia I.A (felkészítő Rigó Katalin)
Pandi Antónia III.B
Rigó Antónia III.B
Kozsár Zsombor Bendegúz III.B (felkészítőjük Illésné Popália Irén)

Próza:

Dobos Emma I.B (felkészítő Bosznay Izabella)
Dubík Sonja Antoinette III.B
Berta Fruzsina Viktória III.B (felkészítőjük Illésné Popália Irén)

A II. kategória továbbjutói:

Vers:

Tóth Dávid János IV.B (felkészítő Máté Adrianna)
Hajdók Gábor V.A
Balog Emese VI.A
Makkai Fanni VI.A
Tóth Balázs VI.A

Próza:

Miklós Ádám IV.B (felk. Máté Adrianna)
Stefan Gyula IV.B (Máté Adrianna)
Majer Noémi V.B
Sohajda Szabolcs V.B
Sico Ferdinánd VI.A
Kása Krisztina VI.B
Bodzás Zsolt VI.B

A III. kategória továbbjutói:

Vers

Nagy Evelin VII.B
Ténai Lúcia VII.B
Tóth Antónia VII.B
Balla Fanni VIII.B
Kukó Olívia IX.A

Próza

Kopasz Orsolya IX.B

A megmérettetés február 26-án, a körzeti versenyen folytatódott.

Továbbjutók:

I. kategória

Vers:

Kozsár Zsombor Bendegúz III.B
Rigó Antónia III.B

Próza:

Dubík Sonja Antoinette III.B

II. kategória

Vers

Tóth Dávid János IV.B
Tóth Balázs VI.B

Próza

Majer Noémi V.B
Kása Krisztina VI.B
Bodzás Zsolt VI.B

III. kategória

Vers:

Tóth Antónia VII.B
Nagy Evelin VII.B

Próza:

Kopasz Orsolya IX.B

Március 11-én került sor a járási fordulóra.

Továbbjutók:

Vers, I. kategória

Kozsár Zsombor Bendegúz III.B

Próza, I. kategória

Dubík Sonja Antoinette III.B

Vers, II. kategória

Tóth Dávid János IV.B
Tóth Balázs VI.B

Próza, II. kategória

Majer Noémi V.B

Vers, III. kategória

Tóth Antónia VII.B

Iskolánkat tehát hat tanuló képviseli majd március 23-án Szepsiben a kerületi fordulón.



Zrínyi Ilona Matematikaverseny

2016.02.19.

Márai Gimnázium, Kassa





Tarcali Sándor Domonkosnak és Tóth Balázsnak gratulálunk a kiváló helyezésért, de a többiek is megérdemlik a dicséretet felkészítő tanáraikkal együtt, hiszen ez egy korántsem egyszerű verseny.


SZÉP MAGYAR BESZÉD

Kiejtési verseny – járási forduló



2016. február 10-én zajlott Nagykaposon a Szép Magyar Beszéd kiejtési verseny járási fordulója.

Iskolánkat a negyedik évfolyamból Michalik Réka IV.A és Miklós Ádám IV. B osztályos tanulók képviselték.

A verseny első fordulójában hozott szöveg, majd kapott szöveg felolvasása volt a feladat. A második rész a fogalmazásé és előadásmódé volt. Itt megadott témában kellett a versenyzőknek fogalmazást írniuk, és azt lehetőleg önállóan előadniuk.

Annak ellenére, hogy versenyzőink jól szerepeltek, a továbbjutás a következő fordulóra sajnos nem sikerült.

Az elért teljesítményhez a versenyzőknek és felkészítőiknek, Trosko Zita és Máté Adrianna tanító néniknek is gratulálunk.



Matematika olimpia

2016.01.19.

Tőketerebes, járási forduló



5. évfolyam (24 versenyző)

Sohajda Szabolcs 12 pont 4. hely felkészítő tanár: Berta István

9. évfolyam (15 versenyző)

Loksa Melinda 11 pont 9. hely felkészítő tanár: Berta István



Nyílt nap az első évfolyamban





2016. február 11-én ismét lehetőségük nyílt jelenlegi és jövendő kis elsőseink szüleinek arra, hogy bepillanthassanak az egyes tanítási órák menetébe. Hagyományainkhoz híven nyílt napot tartottunk az első évfolyamban, amit nagy érdeklődéssel vártak már a kedves szülők, s amelyre meghívást kaptak a szeptemberben iskolába lépő óvodások is.

Három tanítási órán - magyar nyelv, matematika és szlovák nyelv – követhették figyelemmel, hogy gyermekeik milyen ismeretekre tettek szert e tantárgyak keretén belül, hogyan folyik a munka a tanítási órákon, mennyire bátrak és talpraesettek a kis elsősök. A tanító nénik – Bosznay Izabella, Rigó Katalin, Kovács Katalin – bemutatták, milyen módszerekkel, segédeszközökkel dolgoznak együtt a gyerekekkel a tanítási órákon.

Reméljük, ez a nap gyerek, szülő és pedagógus számára egyaránt tanulságos, élményekkel teli, és felejthetetlen marad.



Volt egy kertem

Szunyog Zsuzsa lemezbemutatója





Tavaly áprilisban járt először iskolánkban Szunyog Zsuzsa, királyhelmeci születésű, ma Pozsonyban élő író, költő.

Az első találkozóra A kis repcsi meséi című könyvét hozta el, és mesélt belőle részleteket. Már akkor is hallhattunk tőle néhány megzenésített verset.

Február 3-án a hamarosan megjelenő „Volt egy kertem” című lemezén szereplő megzenésített verseket adta elő, s szerzett valóban kellemes, vidám órát az alsó tagozatos és ötödikes gyerekeink számára.

Zsuzsa nem egyedül érkezett. Farnbauer Péter volt az előadás másik szereplője, aki a versekhez megálmodott dallamokat „gitárba öntötte”. Éneklés közben a nézőtéren ülők néha meg is mozgathatták magukat a dallamos, fülbemászó ritmusokra, a taps pedig szinte az egész előadást végigkísérte.

Köszönjük Zsuzsának, hogy újra eljött közénk, és a borongós, ködös délelőttbe egy kis vidámságot csempészett.



Fergeteges jelmezbál





Szinte alig kezdődött el, máris vége a farsangi időszaknak. Az idei farsang bizony nem hagyott sok időt a mulatozásra. Hagyományos iskolai maszkabálunkat is erősen szorította az idő, mivel betegség miatt az első időpontot törölni kellett, de hál´istennek egy hét múlva, február 5-én tető alá hozhattuk.

Azért is vártuk nagyon, mert ez évi maszkabálunk szakított az eddigi hagyományokkal, és megújult formában, a gyerekek szórakoztatását és szórakozását helyezte előtérbe. Az első változás az volt, hogy nem délután, hanem már reggeltől álarcos, maszkos figurák vették birtokukba iskolánk tornatermét. Most nem voltak jelen szülők, nagyszülők, csak a gyerekek és mi, pedagógusok. Szerettük volna, hogy minden gyerek megízlelje a jelmezbál hangulatát, és felszabadultan, igazi bulihangulatban töltsön el egy kellemes délelőttöt. Jó döntésnek bizonyult a változtatás. Ennyi jelmezbe öltözött „maskarásunk” még soha nem volt. A bemutatkozás után volt tánc, fánkevés, teaivás, széktánc, lufitánc, szóval minden, ami egy igazi jelmezbál hangulatát megalapozhatja. A másik újdonság az volt, hogy nem csak a gyerekek, de a tanító nénik is jelmezt öltöttek. Volt, aki boszinak, más madárijesztőnek, vagy ördögnek öltözött, de még diszkógömbünk is volt.

A délelőtt egykettőre elrepült, és legnagyobb örömünkre nem akadt olyan gyerek, aki csalódott volna a megújult jelmezbálban. Már alig várjuk a következőt!



Magyar iskola szeretlek

tantárgyverseny 2. fordulója





A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tőketerebesi Területi Választmányának szervezésében indult útjára ősszel a Magyar iskola szeretlek elnevezésű tantárgyverseny az alsó tagozatos tanulók részvételével. Az első fordulóra Nagykaposon került sor, s ez az ének, rajz, testnevelés – nevelési tantárgyak versenye volt.

A második fordulónak, mely a magyar nyelv, fogalmazás, és olvasás tantárgyakat foglalta magába, iskolánk adott otthont 2016.február 3-án. Öt iskola tanulói mérték össze az anyanyelvi órákon szerzett tudásukat: Nagykapos, Vaján, Csicser, Tiszacsernő és Királyhelmec csapata. Minden évfolyam három tanulóval nevezhetett be. Olvasási, szövegértési, fogalmazási, helyesírási és nyelvtani feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek. A legkisebbek, az elsősök egyéni versenyben, míg a többi évfolyam csapatban versenyzett.

Iskolánk tanulói kitűnő eredményeket értek el. Az elsősök az 1. és 3. helyet szerezték meg, a másodikosok csapata szintén első, a harmadikosok pedig második helyezettek lettek. A versenyzés áprilisban folytatódik, akkor a természetismeret és honismeret tantárgyak kedvelői mérik majd össze tudásukat.



Sítanfolyam



2016.január 18-22. között iskolánk 20 tanulója vett részt az idei sítanfolyamon. A már évek óta jól bevált, minden igénynek megfelelő tátralomnici Zora panzió várta a gyerekeket és az őket kísérő pedagógusokat. A tanfolyamot szervező tanító nénik idén több gyerekre számítottak, hiszen az állam tanulónként 150 euróval járult hozzá a sítanfolyam költségeihez.

A VI.B osztályos Kása Krisztina és Pokol Lilla Júlia viszont 18 társával autóbuszra szállt és meg sem álltak Tátralomnicig.

„Ha megkérdeznék tőlünk, hogy a 2016-os év elején melyik volt a legjobb napunk, akkor azt felelnénk, hogy az a nap, amikor autóbuszra szálltunk, és eliundultunk a Tátrába. Az odafelé vezető úton nagyon sokat nevettünk, beszélgettünk, zenét hallgattunk. Miután megérkeztünk, és kipakoltuk a cuccainkat a Zora panzióban, már indultunk is síelni.A kezdőket Máté Adrianna és Szacsko Éva tanító nénik oktatták nagy odaadással és kedvességgel. A középhaladókkal és haladókkal Géczi Aranka tanító néni foglalkozott. Az első napot vacsorával és megbeszéléssel zártuk. Másnap már a kezdők is elég elfogadhatóan síeltek. Este maszkabállal mulattattuk egymást. A másnapi síelés fáradalmait Ki Mit Tud? versennyel pihentük ki, ami nagyon szórakoztatóra sikeredett. Csütörtökön, délelőtt síversenyen mértük össze a megszerzett sítudásunkat, a tanító nénik lelkes bíztatása mellett. Este értékeltük is a versenyt. Pénteken nagyon szomorúak voltunk, hogy már haza kell mennünk, de örültünk is, mert már mindenkinek hiányzott az otthon.

A sítanfolyam remek volt, biztosak vagyunk benne, hogy jövőre is megyünk.”

Kása Krisztina, Pokol Lilla Júlia VI.B



A három szegény szabólegény –

a Kassai Mára Sándor Gimnázium mellett működő KGSZT előadásában





2015. december 17-én vendégeink voltak a kassai Márai Sándor Gimnázium színjátszói.

A három szegény szabólegény történetét bemutató mesejátékot adták elő a Művelődési Ház színháztermében. Az előadás előtt Csurkó Éva, a gimnázium igazgatónője mondott rövid köszöntő beszédet, és kívánt mindenkinek békés karácsonyi ünnepeket.

Két volt diákunk is szerepelt az előadásban, Illés Csenge és Kása Kincső.

Az előadás úgy a kisebbek, mint a nagyok tetszését is elnyerte, a végén fergeteges tapssal jutalmazták a színészpalántákat.

Illés Csenge, volt királyhelmeci, jelenlegi „márais” diák írása az előadásról, a diákszínjátszók munkájáról:

A KGSzT - azaz a Kassai Gimnazisták Színjátszó Társulata - egy nagy múltú társaság, de több, mint egy hagyományos csapat. Az iskolapadok mellett a színpadon, vagy az éppen próbateremként szolgáló tantermekben éljük világunkat. Egy összekovácsolódott családról van szó, akik élvezik, ha másokat szórakoztathatnak. Nevettetünk, ha úgy adódik, de komolyak is tudunk lenni. Élvezzük mindazt, amit színpadra viszünk, s mindeközben csodáljuk és szeretjük egymás játékát. Bodon Andrea tanárnő odaadó szeretetének, lelkesedésének és erejének köszönhetően egy összetartó csapat lettünk, s minden szabadidőnket feláldozva készítettük legújabb darabunkat. A három szegény szabólegény egy olyan mesejáték, amely egyszerre szól felnőtteknek és fiataloknak. Kalandokat, megoldásra váró feladatokat és válaszokat kereső kérdéseket vonultatunk fel nem mindennapi karakterek, adottságok és eszközök segítségével. A rengeteg munka és a késő estig is elhúzódó próbák után azt mondhatom, hogy nagyon finoman kidolgozott jellemek és karakterek állnak a színpadon. KGSzT tagnak lenni korántsem könnyű feladat, ám minden nap egy kihívás, hiszen egyre jobban és jobban kell teljesítenünk. Ezalatt viszont rengeteg újat, szépet és jót tanulunk a tanárnőtől, és persze egymástól. Én például megtanultam, hogyan legyek fiú 70 perc erejéig. Ami engem illet, egykori helmeci diákként lámpalázasan készülődtem az öltözőben előadás előtt, aztán rájöttem, hogy felesleges volt. A közönségünk hálás volt, ennél többet pedig nem is kívánhatnánk. Ezúton is köszönöm az egész csapat nevében azt a hatalmas tapsot, amivel ez a páratlan közönség szebbé tette a napunkat.



Ünnepi műsorral búcsúztattuk a 2015-ös évet





Hagyományainkhoz híven ünnepi műsorral búcsúztattuk a 2015-ös évet. A kisszínpad nézőterét először az alsó, majd őket követően a felső tagozatosok foglalták el.

A műsort a III.B osztályos Dubík Sonja Antoinette nyitotta, aki Sztevanovity Zorán ÜNNEP című dalát énekelte el. Őt az ugyancsak III.B osztályosokból álló Apróka színjátszó csoport követte, akik az év végi gálaműsoron bemutatott, Weöres Sándor verseire összeállított ritmusjáték fonalát vitték tovább, és a költő téli és karácsonyi témájú verseit vitték színpadra sok-sok dal és megzenésített vers kíséretében. Felkészítőjük Illésné Popália Irén tanító néni volt.

Balla Viktória tanító néni kórusa csodaszép karácsonyi dalokkal fokozta az ünnepi hangulatot.

Ezután a VIII.A-s lányok tánccal szórakoztatták a közönséget.

A felső tagozat mellett működő Apró Bodrogközi színjátszó csoport, melyet Leczo Kornélia tanító néni irányít, verses összeállítással köszöntötte a karácsonyt, Nagy Miriam és Nagy Evelin zongorajátékával fűszerezve. Az ünnepi műsort két táncos produkció zárta. Az elsőt a kilencedikes lányok mutatták be. Vargovčík Róbert tánccsoportja egy pályaudvar várótermébe repített minket képzeletben, ahol a szereplők táncra is perdültek.

A műsor végén iskolánk vezetősége kívánt mindenkinek kellemes és meghitt karácsonyi ünnepeket és jöhetett a várva várt téli szünet.



Csibeavató - felavattuk a kiscsibéket





December 4-e nemcsak azért volt izgalmas nap az iskolában, mert nálunk járt a Mikulás, hanem azért is, mert ekkor avattuk a kiscsibéket, vagyis az elsősöket igazi iskolásokká.

Immár harmadik éve hagyomány, hogy a kis elsősöknek különböző próbatételeken kell átesni, hogy bebizonyítsák, ők már valódi iskolások. A nagy eseményre a tornateremben került sor, ahol a nagyobbak (második, harmadik és negyedik évfolyamosok) várták, hogy elkezdődjön az avató buli.

Az elsősök igazi bevonulós zenére jöttek szép sorjában, majd egyesével bemutatkoztak. Volt, aki bátran, volt, aki megszeppenve, volt, aki kicsit pityeregve. A megilletődés azonban egykettőre elmúlt, amikor elkezdődtek a próbatételek. Az első feladatban a jól ismert széktáncban kellett megmutatni leleményességüket, majd jött a kanálban vitt ping-pong labda ügyességi verseny. A hulahopp karika forgatása inkább mulatságos volt, mint nehéz. A zsinórra fűzött nutellás kenyér evése pedig sok mókás és majszos arcot produkált. A kenyérevés után bizony megszomjaztak az apróságok, de innivalóhoz csak úgy juthattak, ha szívószálon keresztül a földön térdepelve ki tudták inni az üdítőt a pohárból. Mindenkinek sikerült. Az utolsó próbatétel az almatánc volt, ahol a párok között izgalmas és mulatságos verseny folyt.

Miután minden kiscsibe teljesítette az összes feladatot, fogadalmat tettek a kilencedikes „tyúkanyók” előtt, hogy a baromfiudvar rendes csibéi lesznek, a leckéjüket mindig szépen összekapirgálják, a nagyobbakat pedig hangos csippantással köszöntik. Ezután mindenki megkapta a fogadalomtétel szövegét, és a csibenyakláncot, osztályfőnökeik pedig a tyúkanyó-nyakláncot. Ezután minden kiscsibe eltáncolta az alkalomhoz illő kacsatáncot, és fáradtan bár, de most már igazi elsősként hagyhatták el a tornatermet.



„Megjött a Mikulás, itt van már…”





Elég hihetetlen, hogy nemrég még a tanévnyitó ünnepségen álltunk (illetve ültünk) az iskola udvarán, most meg már a Mikulást várjuk. De ahogy mondani szokták, az időnek csak egy baja van, az, hogy múlik.

Az idei Mikulásváró egy kicsit más volt, mint az előzőek, ugyanis ez a Mikulás házhoz, vagyis osztályhoz ment. Az alsó tagozat minden osztályát külön látogatta meg a messzi Lappföldről érkezett piros ruhás, szakállas ajándékosztó. Segítői, az Angyal és a Krampusz segédkeztek a nehéz csomagok cipelésében. Az ajándékokat a gyerekek rövid műsorokkal köszönték meg. Természetesen a legkisebbek, a nulladikosok és az elsősök várták a legizgatottabban a Mikulást, de a nagyobbak is megilletődtek, amikor belépett az osztályba. Reméljük, leszünk annyira jók, hogy jövőre is ellátogat hozzánk.



Suli-buli





Mikulás alkalmából az utóbbi években már hagyományosan megrendezésre került iskolánkon a Suli - Buli. Idén sem volt ez másképp. December 3-án a tornaterem ismét megtelt bulizni vágyó fiúkkal, lányokkal. Amikor beléptünk, Berta tanító bácsi már javában zenélt, a kilencedikes lányok közül pedig néhányan testfestést vállaltak.

A buli alatt Bohács Alexandra és Kopasz Orsolya szorgalmasan kattintgatták fényképezőgépüket, ők voltak ugyanis az est fotósai. Háromtól hétig tartott az önfeledt mulatozás, ahol tanár és diák, ötödikes és kilencedikes együtt mulatott. A hangulat valami fantasztikus volt. Zengett az iskola, vagy, ahogy Berta tanító bácsi mondta: Kirúgtuk a ház oldalát.

Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Szerintem a sok énekléstől alig akadt olyan, akinek ne ment volna el a hangja. De megérte.

Várjuk a következő fergeteges bulit!!!

Loksa Melinda IX.B



Karácsonyi díszek készítése



December 2-án, az utolsó tanítási óra után ismét benépesedett a földszinti előcsarnok és az első emeleti zsibongó. Újra összegyűltünk, hogy az adventi várakozás időszakát szebbé tegyük, s közösen készítsünk koszorút, fenyődíszeket. A földszinten a nagyobbak szorgoskodtak, akik szebbnél szebb adventi koszorúkat és asztaldíszeket varázsoltak fenyőágakból, gyertyákból. A kisebbek az első emeleten „zsibongtak”, miközben készültek az ötletes, színes Mikulások, fenyődíszek, angyalkák, amelyek majd a karácsonyfákat díszítik. Az elkészült adventi koszorúk a bejárati ajtóval szemben kaptak helyet, onnan hirdetik, hogy közeleg a karácsony.


„HAZA”járók újratöltve – Kisvárda„HAZA”járók nevet kapta hétvégi programsorozatunk, amely során iskolánk kicsinyei és...

Szerző: Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola - Királyhelmec2015. november 26.



Speaker - angol nyelvű szavalóverseny





2015. november 20-án már harmadik alkalommal került megrendezésre a Speaker elnevezésű angol nyelvű szavalóverseny a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában.

Iskolánkat két kategóriában a következő tanulók képviselték:

Alsó tagozat

Dubík Sonja Antionette, Rigó Antónia, Balog Máté III.B

Fekete Ádám IV.A, Tóth Dávid János IV.B


Felkészítőik Máté Adrianna és Trosko Zita

Felső tagozat

Balog Emese, Tomori Viktória VI.B

Nagy Evelin VII.B.

Loksa Melinda, Kopasz Orsolya IX.B


Felkészítőik Icsó Edit, Balog Adél

A 3-4 osztályos tanulók közül Fekete Ádám 1. helyezett lett.

A 5-7 évfolyamos tanulók kategóriájában Nagy Evelin a dobogó 2. míg Tomori Viktória a 3. fokára állhatott fel.

Az összes résztvevő oklevéllel és tárgyi jutalommal gazdagodott.

Loksa Melinda IX.B



„Határtalanul”





2015. november 5-én iskolánkba látogatott a Mező Ferenc Általános Iskola 30 tanulója és az őket kísérő pedagógusok.

A „Határtalanul” elnevezésű projekt keretében utaztak a Felvidékre, hogy megismerkedhessenek az itt található nevezetességekkel. Prezentáció segítségével mutatták be Mezőkövesd látnivalóit és iskolájukat. Magyarországi vendégeink néhány tanítási óra menetébe is bepillantást nyerhettek.

Az iskolán kívül Királyhelmec nevezetességeivel, történelmi emlékeivel néhány kilencedikes tanulónk ismertette meg a vendégeket egy rövid városnéző körúton.



Rajzverseny





Bodnár Nikoletta VIII.B osztályos tanuló a dekorációs kör keretében a 2014/15-ös tanév végén bekapcsolódott a Kukkonia Polgári Társulás által meghirdetett rajzversenybe. Az Új Nő havilapban megjelent csallóközi tündérekről szóló meséhez készített illusztrációt, mellyel megnyerte a dunaszerdahelyi AG Sport ajándékcsomagját. Nikoletta 25 euró értékben rendelhetett sportszereket és ajándéktárgyakat a sportüzlet honlapjáról. Rajza a dunaszerdahelyi kultúrházban volt kiállítva és megtekinthető volt a www.kukkonia.sk honlapon is.


Egy „tök” jó nap





2015. október 28-án a napközi otthon pedagógusai „Tök” Jó Napot szerveztek a délelőtti tanulásba belefáradt napközis gyerekek részére. A tök jó hangulatot megalapozták azok a tök jó versenyszámok, amelyekben a gyerekek bizonyíthatták rátermettségüket, bátorságukat, meg a vicces kedvüket. A „tökcipelést” inkább a fiúk vállalták be, a lányok inkább talicskában tolták a cél felé. Mivel a tökföldön gumicsizmában illik járni, ezt is ki lehetett próbálni. Legviccesebbek a kis elsősök voltak, akik jóformán eltűntek a nagy csizmában. A félősebbek, akik a tökcipelésben, talicskázásban és gumicsizmázásban nem akartak, vagy nem mertek részt venni, válogathatták az összekevert tökmagot és napraforgómagot jó Hamupipőkék módjára. A fiú is lelkesen kapcsolódtak be a válogatásba, ők voltak a Hamupipők, a lányok meg a Hamupipőkék. Ezután lehetett tökfejekbe célbadobni, sült tököt kóstolni, mellé finom teát inni, közben „Tök” Jó Fejekként fényképeszkedni.

Akinek még volt üres hely a hasában, az szemezgethetett és eszegethetett tökmagot és napraforgómagot. Ez volt a délután legcsendesebb időszaka. :))) Aki a versenyszámokat tök jól kitalálta és az egészet tök jól levezényelte, az Eszenyi Adrianna tanító néni volt. Reméljük, mindenki tök jól érezte magát!



Tökparty





A hagyományokhoz híven idén is volt Tökparty az iskolában, ahol kicsik és nagyok egyaránt faragták, díszítették a kisebb vagy nagyobb, sárgán díszelgő, vagy különböző színekben pompázó tököket. Október 21-én fantasztikus illat terjengett az aulában, valamint az első emeleti zsibongóban, ahol vidám hangulatban, kreatívabbnál kreatívabb ötletektől vezérelve sok ügyes kéz faragta a tököket. Az egész délutánnak igazi Halloween hangulata volt, különösen, amikor a töklámpásokba mécsesek is kerültek, és a sötétben vicces, félelmetes, sőt kaján vigyorral vigyorogtak a tökök. A kicsiknél még a szülők is besegítettek, akik legalább annyira élvezték a munkát, mint a gyerkőcök. Nagy volt a tét, hisz az oklevelek mellett jutalmul a legszebb tökök a nagytárkányi Libagalibán lettek kiállítva. Nehéz volt a legszebbeket kiválasztani, hisz sok csodálatos és kreatív alkotás született. A töklámpások néhány napig még megcsodálhatók a földszinti folyosón.

Loksa Melinda IX.B



Virágkötészeti verseny



2015. október 22-én újra részt vettünk a tőketerebesi Szabadidőközpont által megrendezett Virágkötészeti versenyen, melynek tematikája az ősz volt.

Iskolánkat két tanuló képviselte 2 kategóriában.

I. kategóriában Kása Krisztina VI.B osztályos tanuló Horosz Valéria napközis tanító néni irányításával alkotott őszi összeállítást.

II. kategóriában Eszenyi Lilla VIII.B osztályos tanuló készített őszi ikebanát. Őt Eszenyi Adrianna napközis tanító néni készítette fel.

Mindketten gyönyörű munkát alkottak. Eszenyi Lilla kreációját a zsűri különdíjjal jutalmazta.



Látogatás a Márai Sándor Gimnáziumban



A 9-es szám a végzős diákok számára nem csak az alapiskolai évek végét jelenti, de valami újnak a kezdetét is előrevetíti. Ennek jegyében valósulnak meg minden tanévben a különböző középiskolákon, gimnáziumokban, szakközépiskolákon tett látogatások. Dönteni nem könnyű. Választani sem, hacsak az ember fiának-lányának nincsenek határozott elképzelései már óvodáskorban. A közép-és szakiskolák ilyenkor megnyitják kapuikat, hogy a végzős kilencedikesek bepillantást nyerhessenek egy-egy iskola életébe.

Az ideig tanév első iskolalátogatása során kilencedikeseink a kassai Márai gimit látogatták meg.

„Először a Thália Színházban a gimisek színjátszócsoportjának, a KGSzT-nek Három Szabólegény c. előadását néztük meg, ahol a főszerepet egykori diáktársunk, Illés Csenge játszotta. Innen csoportokban a gimi osztályait jártuk be, amelyek a 30-as évek világába repítettek vissza minket. Különféle témákhoz kapcsolódva előadások és feladatok vártak ránk. Legtöbbünknek a Párizsi polgárok témájú terem tetszett, ahol igazi kávéházi hangulat uralkodott, s az iskola diákjai által készített festményekbe mi is belefesthettünk. Az előadások után megebédeltünk és vidám hangulatban indultunk haza. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy jól éreztük magunkat, s minden nagyon tetszett. Köszönjük a lehetőséget, hogy a MáraiFeszt keretén belül mi is meglátogathattuk a sulit és találkozhattunk régi ismerősökkel.”

Loksa Melinda IX.B



Iskolai Könyvtári Világnap





Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL = International Association of School Librarianship) elnöke, dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett először felhívást az Iskolai Könyvtári Világnap (International School Library Day) megszervezésére. Erre 1999. október 18-án került sor. Azóta minden év októberének negyedik hétfőjére meghirdetik ezt a világnapot, évente más-más témát választva. Az idei év jelmondata: – Diákok az iskolai könyvtárban a művelődés központjában.

A világ különböző iskoláiban a diákok, tanárok számára szervezett programokkal irányítják rá a figyelmet az iskolai könyvtárakra, melyek fontos szerepet töltenek be az információszerzés és feldolgozás módszereinek tanításában. Ezt a törekvést az Európai Unió is támogatja.

E jeles alkalomból 2015. október 17-én mi is csatlakoztunk a Szlovákiai Pedagógiai Könyvtár által meghirdetett versenyhez, melynek fő témája a

Diákok az iskolai könyvtárban a művelődés központjában!

Az alsó tagozatos osztályok tanulóival közösen Mesefát alkottunk, amelyre a faleveleket a gyerekek saját kezük lenyomatából készítették festék segítségével. Ezután könyvjelzőt készítettünk . Szebbnél-szebb alkotások születtek zsírkréta segítségével. Már jócskán esteledett, amikor mesenézésére és meseolvasásra került sor.

Előtte azonban a gyerekek megnézhették azt a prezentációt, amelynek segítségével érdekességeket tudhattak meg a könyv történetéről, a könyvnyomtatásról, régi és mai könyvtárakról, a papír feltalálásáról, valamint Mátyás király híres könyvtáráról, a Corvináról. Megemlékeztünk a magyar népmese napjáról, ami egyben Benedek Elek születésnapja is. WALT DISNEY története is megbeszélésre került, hiszen október 16-án volt kilencvenkét éve, hogy figurái mesélni kezdtek.

Az esemény célja persze, túl azon, hogy megemlékezünk erről a jeles napról, mégiscsak az olvasásra, a könyvek szeretetére és megbecsülésére való nevelés.

Szeretném megköszönni Szentpétery Évának, Rigó Katalinnak, Bosznay Izabellának, Trosko Zitának, Máté Adriannának, Dobos Tímeának, Kóbori Henriettának, Dobos Andrásnak, Szabó Ferdinándnak a pedagógia felügyeletet és a segítséget!

Remélem, jövőre is folytatódik ez a szép hagyomány.

Répási Judit


iskolai könyvtáros



50 csemete program –

Csemeték a Kárpátok ölelésében





Ennek a programnak köszönhetően iskolánk, a Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 5 napos kiránduláson vehetett részt Mezőkövesden.

A csoportért küldött autóbusz szeptember 28-án reggel 8:00 órakor már várta diákjainkat, így elindulhattunk úticélunk felé. Háromórányi buszozás után problémamentesen megérkeztünk Mezőkövesdre, a Zsóry fürdő melletti Zsibongó ifjúsági táborba. Itt már várt ránk csoportunk vezetője Mulya Imre, aki ismertette velünk a hétfői programot. Elsőként átvettük szobáinkat, a gyerekek 3 bejáratban 8 szobában voltak elszállásolva. A szoba átvétele után finom ebéddel vártak minket a tábor szakácsnői. Következő programunk a poroszlói Tisza-tavi ökocentrum megtekintése volt. Az ökocentrumban testközelből figyelhettük meg a Tisza élővilágát, védett halfajtáit és állatait, természeti kincseit. Az épület környékén a gyerekek közvetlen kapcsolatba kerülhettek az állatokkal (őzsimogatás). Nagy élmény volt számunkra a vidraetetés is. Mindezek látnivalók mellé szóbeli ismertetést is kaptunk. Az autóbusz 14:00 órakor indult szálláshelyünkre, ahol a vacsora után várt minket egy magyar földrajz óra. Az előadásban a gyerekek megismerhették Magyarország helyrajzát, végül közösen kifestették Magyarország címerét.

A következő – keddi napunk is nagyon mozgalmasnak mondható. Reggeli után egy egész napos kirándulásra indultunk Eger városába vezetőnkkel, Imrével. Első utunk a csillagvizsgáló épületéhez vezetett. Előadásokkal gazdagítva megtekintettük a Csillagászati Múzeumot, ellátogattunk a Varázsterembe, ahol rendhagyó fizika óra keretén belül megismerkedhettünk az alapvető fizikai jelenségekkel. A planetáriumban egy érdekes előadásban volt részünk, egy félgömb alakú vetítőfelületen elénk tárult a csillagos égbolt valósághű képmása. A 9. emeleti sötétkamrában megnéztük a Camera obscurát, melynek optikái segítségével elénk varázsolták a város mozgalmas utcáit. A Panoráma teraszról megcsodálhattuk Eger városát és környékét. A Planetárium utáni következő célpontunk a Minaret volt. A bátrabb gyerekek megmászták a mintegy 40 m magas 97 lépcsőfokos tornyot. Kis pihenés után elindultunk bevenni az egri várat. Itt felkészült előadók ismertették velünk a vár történelmét és játékra invitálták a gyerekeket, amibe örömmel kapcsolódott be az egész csapat. Játék után filmen is megnézhettük az egri vár történetét, majd a várat körbesétálva indultunk utolsó úticélunk felé a Bazilikához. Megcsodáltuk ezt a színpompás épületet, és élményekben gazdagon indultunk vissza az üdülőbe. Vacsora után magyar irodalom órán vettünk részt, csoportmunka keretében illusztráltunk és dramatizáltunk egy megadott mesét.

A szerdai napot leírhatatlan izgalommal várták a gyerekek. Vajon milyen lesz az a szafari autó, mely a Bükkbe viszi csoportunkat? Már az autó érkezése is óriási örömet váltott ki gyerekeinknél, hát még az utazás a nyitott pótkocsis autón, no és az a sok látnivaló… Első utunk szomolyai kaptárkövekhez vezetett, vezetőnk elmesélte a kaptárkövek eredetét, történetét. Ezek a kövek a Kaptár-völgyben helyezkednek el, és ahhoz, hogy ezeket megcsodálhassuk, bizony egy jó kis túrát, gyaloglást is magunk mögött hagytunk. És ismét elindult az autó, meg sem állt a szomolyai kőbe vésett barlanglakásokig, melyekről megtudtuk, hogy az 1800-as évekből származnak, és melyekben 1980-ig emberek laktak. A szabadban tett kirándulásunk után várt ránk a finom ebéd, majd kedvenc autónkon elindultunk Mezőkövesd belvárosába, a Hadas városrészbe. A kis telkek, szabálytalan utcácskák, nádtetős, fehérre meszelt házak felidézték nekünk a matyóság építészetét, életformáját, népi művészetét. Ellátogattunk két tájházba, a Mézeskalács Házba, ahol Pető Anna megismertetett minket a mézeskalácsos mesterséggel – sőt ki is próbáltuk, mézeskalács szíveket díszítettünk, és a Fazekas Házba, ahol Fehér Tibor népi iparművészt láthattuk munka közben. A műhelyben a mester munkáiból láthattunk kiállítást. A szerdai programnak utolsó pontja a vacsora utáni magyar – történelem óra volt.

Csütörtöki napunkat a reggeli után 9:00 órakor egy kis sétával indítottuk. Elsétáltunk a fürdőváros erdős részéhez, ahol már várt ránk a madár és természetvédelmi egyesület egyik munkatársa. Bemutatta és elmagyarázta, hogyan fogják be a gyűrűzésre szánt madarakat. Buzgón segítettünk mi is kiszabadítani a függönyhálóból a madárkákat, majd vékony vászonzsákba tettük őket egyenként. Így sorban a zsákból kivéve minden madárra került egy gyűrű, a gyűrűzésről pontos feljegyzéseket készítettünk, így a mi madaraink is bekerültek a központi adatbázisba. Azt is megtudtuk, hogy azért van szükség a madarak gyűrűzésére, mert így jutunk értékes információkhoz az egyes fajok vonulási sajátosságaival kapcsolatban. Ezt az értékes délelőttöt ebéddel zártuk, majd irány a Zsóry fürdő! Csúszdáztunk, lubickoltunk, fürödtünk a kincset érő gyógyvízben. Vacsora után ismét kaptunk egy tanár nénit, aki Magyarország gazdaságát vázolta fel gyermeknyelven.

És elérkezett tanulmányi kirándulásunk utolsó napja. Reggeli után 10:00 órakor autóbuszra szálltunk és szerencsésen, élményekben gazdagon érkeztünk haza. Utazásaink, kirándulásaink alatt szerzett ismeretek és élmények által mindannyian nagyon sokat gazdagodtunk, hisz megismerhettünk egy szeletet a Magyarországon élő emberek életéből, értékeiből, kultúrájából, szokásaiból.

Köszönjük, hogy mi is részesei lehettünk ennek a csodálatos időutazásnak!

Horosz Valéria

Mezőkövesdi élmények – a gyerekek szemével

Iskolánk negyedikesei és ötödikesei szeptember 28-tól október 2-ig kiránduláson vettek részt Mezőkövesden és környékén, ingyenesen, egy alapítvány jóvoltából. A Zsóry Zsibongó gyerektáborba hétfőn érkeztünk meg, és már délután meglátogattuk a Tisza-tavi Ökocentrumot, ahol sokféle halat, állatot néztünk meg. Nekem legjobban az őzbakok és vidrák etetése tetszett. Másnap megnéztük az Egri várat, felmászhattunk a Minaretbe is. A főiskolán, a Varázstoronynak nevezett sötét szobában egy fehér asztalra vetítették a város élőképét. Szerdán, szafari túrán voltunk a Bükkben, csütörtökön pedig megnézhettük, hogyan történik a madarak gyűrűzése. Nekem ez tetszett a legjobban. Hazaérve alig győztük mesélni az élményeinket.

Fekete Ádám IV.A

Nagy volt az öröm, amikor a tanító néni egy szeptemberi napon bejelentette, hogy kirándulni megyünk Mezőkövesdre és környékére. Egyrészt egy hét iskola nélkül, másrészt sok élmény és látnivaló. Nagy bőröndökkel felpakolva vártuk a nagy kalandot. Persze én az utazást nem annyira, mert mindig rosszul szoktam lenni, de ettől eltekintve az út hamar elszaladt. A szálláshelyünk nagyon szép volt, de mivel a szobában hatan voltunk fiúk, teljes káosz és világvége volt. Mert hát hat fiú az hat fiú. Első nagy élményünk a Poroszlói Ökocentrum és Állatsimogató volt. A Bükkben tett szafari túrán megmásztunk egy nagy hegyet, csak nekem tériszonyom volt. Az utazás mellett ugyanis a magasat sem bírom. A negyedik napot élveztem a legjobban, amikor élményfürdőben voltunk, délután pedig focimeccs volt. Az ötödik napon indultunk haza, telis-tele élményekkel. Én persze megint rosszul voltam, de rögtön jobban lettem, amikor megláttam a szüleimet. Úgy vártak minket, mint valami sztárokat.

Botos Mário IV.B

Hétfőn indultunk Mezőkövesdre, a Zsibongó nevű táborba. Érkezésünk másnapján az Egri vár volt az úti cél, ahol idegenvezetők mutatták be a várat és történetét. Ezután a Minaretet néztük meg, és akinek volt bátorsága, felmehetett az erkélyre. Ehhez 97 lépcsőfokot kellett megmászni. Egy picit féltem, amikor lefelé jöttünk, de a kilátás fentről csodaszép volt. Másnap a Bükkben szafari busz fuvarozott minket a látnivalókhoz. Nagyon élveztük, főleg a pótkocsin való utazást. Esténként érdekes és tanulságos előadásokon vettünk részt. Számomra ez a kirándulás rendkívül tanulságos volt, és nagyon sok új élménnyel tértem haza.

Majerník Ádám IV.B



Nemzetközi békemaratón – Kassa





2015.október 4-én már 92. alkalommal rendezték meg Európa legrégebbi maraton versenyét, a kassai Békemaratont.

Az indulók között iskolánk „nagy futói” is ott voltak.

A váltófutásban Géczi Aranka, Eszenyi Adrianna, Répási Judit és Gáspár Krisztián indult.

Eredményeik váltóban:

Géczi Aranka - 12 km
Gáspár Krisztián - 9 km
Eszenyi Adrianna - 12 km
Répási Judit - 9 km

A váltócsapatunk ideje: 04:08:54

Berta István
a fél maratoni távon indult, ideje 01:45:32, amivel negyed órát javított a tavalyi teljesítményéhez képest.

Mindannyiuknak gratulálunk, kitartást és további nagyszerű eredményeket kívánunk!



„Fehér ceruza”

„Biela pastelka”





Szeptember 23-án zajlott a „Biela Pastelka” (Fehér ceruza) elnevezésű jótékonysági gyűjtési akció, melyet a vakok és gyengén látók megsegítésére szerveznek. Iskolánk is bekapcsolódott az akcióba, kilencedikeseink gyűjtöttek pénzt az egyes osztályokban. Aki adakozott, fehér könyvjelzőt kapott cserébe.

Másnap délután a városban folytatódott a gyűjtés Berta István tanító bácsi kíséretében. A jó cél érdekében sokan nyúltak a zsebükbe, és járultak hozzá a jótékonysági gyűjtéshez. Jó volt látni, hogy vannak még jóérzésű, másokon segíteni akaró emberek.

Loksa Melinda IX.B



Süss fel nap - a Nemzeti Kamara Színház

zenés-irodalmi összeállítása



Szeptember végén budapesti művészek vették birtokba egy óra erejéig iskolánk kisszínpadát.

Az Usztics Mátyás vezette Nemzeti Kamara Színház zenés irodalmi összeállításán vehettünk részt, ahol az előadók – Mettler Emese, Herman Gréta és Pelsőczy László - gyerekdalokat énekeltek, mondókákat mondtak. Azt hihetné egy kívülálló, hogy a felső tagozatosoknak ez már nagyon gyerekes és csak unják magukat. Nem így volt. Énekeltük a dalokat, mondtuk az Ecc pecc kimehetsz-et és a többi óvodában, vagy alsó tagozaton tanult mondókákat.

Jó volt egy órára újra kisgyereknek lenni.

Loksa Melinda IX.B



Focitorna





Iskolánk labdarúgó csapata az idei tanév első megmérettetésén, a Gimnáziumban megrendezett futballtornán 9 induló csapattal megmérkőzve az előkelő harmadik helyen végzett. Gratulálunk nekik!!!


Rendhagyó biológia óra

hüllők és kígyók társaságában





Különleges természetismeret órán vehettünk részt szeptember 21-én iskolánk tornatermében. A különböző terráriumokból és dobozokból különféle egzotikus állatok néztek ránk. Egyik érdekesebb volt, mint a másik. Miután elfoglaltuk a helyünket, az állatok gondozói egyesével kivették őket a terráriumból és közelről is megmutatták nekünk.

Láttunk siklót, pitont, óriáskígyót, gekkót, zöldhasú anakondát, melyet hárman is tartottak. Közben érdekes információkat tudhattunk meg ezekről az érdekes állatokról. Még meg is simogathattuk őket. Az előadás után a legbátrabbak a nyakukba is vehették a kígyókat, a bátor tettről a tanító bácsi fotót is készített.

Mindenkinek nagyon tetszett az előadás, és reméljük, többször vehetünk részt ilyen rendhagyó órán.

Miklós Ádám IV.B

Váratlanul ért minket az az információ, hogy egy tanítási óra erejéig egzotikus állatok veszik birtokba a tornatermet. Én nagyon megörültem ennek az előadásnak, különösen az tetszett, hogy a végén a nyakunkba vehettük a kígyót, a tanító néni pedig le is fényképezett vele.

Nagyon boldog vagyok, hogy az albumom kibővült egy ilyen fényképpel. Régi vágyam volt ez, és most végre beteljesült.

Tóth Dávid János IV.B

Az egzotikus állatokat bemutató órán minden gyerek izgatottan nézte a ketrecekben és dobozokban hozott állatokat. Mindegyiket körbehordták, így jól szemügyre tudtuk őket venni. Volt ott: kis krokodil, skorpió, madárpók, sok kígyó, gyíkok, teknős.

Nekem legjobban a kígyók tetszettek. Egy pitont a nyakamba is vehettem. Érdekes érzés volt, de nem féltem tőle. Nagyon tetszett az előadás, és minden állatot megcsodáltam.

Rácz Anita IV.B



Szüreti zsibongás és sportnap





A Bodrogközi Kulturális Fesztivál már évek óta hagyományosan az iskolai játszóházakkal és különböző sportversenyekkel veszi kezdetét.

Nem volt ez másként idén sem. Az égiek időjárás tekintetében nagyon kegyesek voltak hozzánk, így minden adott volt egy kellemes és tartalmas nap eltöltéséhez.

Az alsó tagozatosok a napközis tanító nénikkel játszóházban próbálhatták ki kézügyességüket. Horosz Valika, Bystránsky Klára, Eszenyi Adrianna és Balla Anita tanító nénik az óvodásokat is „megdolgoztatták”, akik nagy lelkesedéssel nyírtak, ragasztottak. A játszóházon kívül lehetett trambulinon ugrálni, csúszdázni, táncházazni.

A „nagyok” sem unatkoztak. Őket várta a focipálya, ahol focirangadó zajlott Dako Henrietta és Dobos András vezetésével. Az első emeleti zsibongóban asztaliteniszezni lehetett Szabó Nándor tanító bácsi bíráskodása mellett. A földszinti teret Balla Viki tanító néni vette birtokba és várta a néptáncolni vágyókat. Az udvaron sakkverseny zajlott Pandy Csaba tanító bácsi vezetésével, játékos matematika Majer Tímea tanító nénivel, kézműves foglalkozás Balog Adél és Leho Mónika tanító nénikkel, játékos vetélkedő Pandi Zsuzsa, Vasko Ilona és Miklós Klára tanító nénikkel.



Másnap iskolánk is színesítette a szüreti felvonulást, ahol a napközis tanító nénik által készített szebbnél szebb jelmezekben vonultak fel tanulóink. A zöldség- és gyümölcskiállításra idén is Horosz Valéria és Bystránsky Klára tanító nénik készítettek pompázatos asztaldíszeket. Az ünnepi műsorban a Vargovčík Róbert vezette tánccsoport mutatott be egy részletet a Grease (Pomádé) című musicalből.




Erzsébet tábor

Zánka



A Rákóczi Szövetség szervezésében 110 felvidéki alapiskolás diák és kísérőik tölthettek el egy hetet a Balatonon a Magyar Üdülési Alapítvány keretén belül megvalósult Erzsébet Táborban. A balatoni kirándulás 2015. augusztus 15-21. között várta a diákokat Zánkán. A program megvalósításába a gazdaságilag hátrányosabb helyzetűnek tekinthető régiók arra érdemes tanulóit vonták be. Iskolánkat 10 diák - Bohács Alexanra, Kecskés Flóra, Kendi Patrik, Kiss Emese, Kiss Evelyn, Kopasz Orsolya, Kosztyu Fanny, Kótka Dániel, Semjan Csenge, Loksa Melinda - és az őket kísérő Berta István pedagógus képviselték.

Loksa Melinda készített élménybeszámolót a közel egyhetes üdülésről.

Szombat reggel buszra szálltunk, és Zánka felé vettük az irányt. Késő délután volt, mikor megérkeztünk a Mikkamakkába, ami egy hétig a lakhelyünk lett.
Másnap, azaz a tábor első napján megcéloztuk a partot. Nyári gyerekek voltunk a Balaton parton. Annyira jól éreztük magunkat a vízben, hogy a délutánt is ott töltöttük. Ekkor már a vízibicikliket is kipróbáltuk. Este volt a tábor megnyitója, amit disco követett.
Hétfőre sajnos az eső is megérkezett, de a hangulatot ez sem tudta elrontani. Délelőtt mindenki izgatottan készülődött, mivel bemutatkozási műsort kellett előadnunk. Voltak, akik énekeltek, táncoltak, szavaltak, vagy a saját vidéküket mutatták be. Este karaoke party volt, ahol közösen énekelhettük a színpadon állóval a közismert slágerek valamelyikét.
Kedd délután már napsütéses időben indulhattunk Tihanyba. Az apátság is gyönyörű volt, de a a balatoni kilátásra szavakat sem találok. Ezért megérte felsétálnunk.
Szerda délelőtt sportversenyekben mértük össze erőnket a többiekkel, délután pedig vízibiciklire ültünk. Sötétedés után kísérőnkkel, Berta István tanító bácsival lesétáltunk a Balaton partra. Lefeküdtünk a fűre, és hallgattuk, ahogy a hullámok nekicsapódnak egy-egy nagyobb kőnek, közben néztük a csillagos eget. Végül tettünk még egy sétát a hajók között, megnéztük a hattyúkat, majd felsétáltunk a szállásunkra. Habár sok szép dolog történt velem ez alatt a 4 nap alatt, és a tábornak még nem volt vége, mégis ez az esti séta volt számomra az egész hét fénypontja.
A csütörtöki Ki mit tud? – on harminc tehetséges gyerek színvonalas produkcióit láthattuk. Délután „1 perc és nyersz!“ játékokon vettünk részt. Minden jól teljesített feladatért zsetonokat kaptunk, amiket tárgyi jutalmakra válthattunk be. Este a záróbuli után fájó szívvel kezdtünk búcsúzkodni újdonsült barátainktól. Alig akadt olyan, aki ne könnyes szemmel fogott volna hozzá a pakoláshoz. Péntek reggel. Búcsúszavak, könnyes tekintetek. Mi, Felvidékiek Budapestre indultunk. A Magyarság Házában sok érdekes dolgot láthattunk és próbálhattunk ki. Innen bár fáradtan, de emlékekkel és élményekkel gazdagodva indultunk haza.
Hogy mit adott nekem ez a tábor? Új barátokat, gyönyörű helyeket, felejthetetlen emlékeket és olyan élményeket, melyek ha eszembe jutnak, mosolyra görbül a szám. Köszönöm, hogy résztvevője lehettem ennek a csodálatos,egy hétig tartó Erzsébet tábornak.

Loksa Melinda IX.B



Ünnepélyes tanévnyitó

2015/2016





Szeptember 2-án újra megtelt az iskolaudvar. Új tanévet kezdünk. Ki szorongással, ki örömmel, ki várakozással tekint az új év elé.
361 diákunk hallgatta végig Novella Ivett igazgatónő tanévnyitó beszédét. Közülük is külön figyelmet kapott az a 41 kisdiák, akik idén ülnek először az iskolapadba.
A tanévnyitó ünnepséget Tóth Antónia szavalata nyitotta. Az igazgatónő ünnepi beszéde után a kilencedikesek nevében Loksa Melinda köszöntötte a kis elsősöket. Ezután az alsó és felső tagozat igazgatóhelyettesei bemutatták az osztályfőnököket, nevelő tanító néniket, pedagógusokat, asszisztenseket. Az első és ötödikes tanulók megismerkedtek az új osztályteremmel és osztályfőnökeikkel, a többiek pedig igyekeztek haza, hogy még kiélvezhessék a szünidőből megmaradt néhány órát.

Az iskolai weboldal szerkesztői nevében kívánunk mindenki számára „fájdalommentes”, sikeres, inkább mozgalmas, mint unalmas tanévet!

Kísérjétek figyelemmel az oldalt, hogy mindig naprakészek lehessetek iskolaügyekben!


Illésné Popália Irén, Dobos András