Helmeczy Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Királyhelmec






„Ballag már a vén diák…”

Búcsúztunk kilencedikeseinktől





Június 22-én 29 ballagó diákunktól vettünk búcsút. Az előző évekhez képest idén kissé korábbi időpontban került erre sor, mivel néhány kilencedikes tanuló, akik versenyeken, vagy tanulmányi eredményeikben jeleskedtek, június 25- től jutalomüdülésre utaztak a Balatonra.

Végzős tanulóink először az iskola tantestületétől búcsúztak, ahol Eszenyi Adrianna a szülők nevében megköszönte a pedagógusok munkáját. A ballagás hivatalos részére az iskolaudvaron került sor. Meghívott vendégként jelen volt városunk polgármestere, Pataky Károly, a Regionális Tanügyi Hivatal vezetője, Leczo Bernadett, valamint Vígh Katalin, a Szülői Szövetség elnöke. A hagyományokhoz híven először a kis elsősök búcsúztak a kilencedikesektől, majd a nyolcadikosok ünnepi műsora következett. Az iskola vezetősége nevében Szabó Ferdinánd igazgató, majd Pataky Károly és Vígh Katalin is köszöntötte a ballagó diákokat. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége minden végzős tanulót gyönyörű jutalomkönyvvel lepett meg. A ballagó diákok nevében Balla Fanni búcsúzott a pedagógusoktól, mondott köszönetet a szülőknek. Az osztálytermeken végigballagva a 29 diák osztályfőnökeik, Balog Adél és Leczo Kornélia kíséretében elbúcsúzott az iskolától és diáktársaiktól is. A ballagás az iskola éttermében ünnepi ebéddel fejeződött be.

Kívánjuk ballagó diákjainknak, hogy teljesüljenek vágyaik, legyenek sikeresek további tanulmányaikban és később a nagybetűs ÉLETben is.



Vízverseny – „Kísérletek a konyhában”

Háromfős csapatunké lett a 2. hely





Az idei „VÍZVERSENY”, ami 2017. június 8-án került megrendezésre a kassai Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium épületében, nagyon pozitív élmény marad számunkra. Háromfős csapatunk – Asszonyi Gergő, Fazekas Mihály, Liska Nikolas – a verseny során a környék legjobb iskolái, köztük a Márai Gimnázium és Alapiskola kilencedikes és nyolcadikos diákjai ellen „szállt ringbe”. Rengeteg sikeres és sikertelenül elvégzett kísérlet közül a mi munkánkat találták az egyik legjobban elkészítettnek. A verseny legnehezebb részének a kérdőív kitöltését éreztük, de sikerült ügyesen és különösebb nehézségek nélkül megoldani. Az iskola biológia és fizika termében láthattunk egy gyors bemutatót, de már nagyon vártuk az eredményhirdetést és természetesen nagyon izgultunk. Nagy öröm volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy egyedül a vajáni iskola csapatának sikerült minket megelőzni, és hogy nekünk ítélték a nagyon előkelő 2. helyet. Köszönjük Godzsák Renáta tanító néninek a lelkiismeretes felkészítést a versenyre, természetesen ő is nagyon büszke volt ránk!

Liska Nikolas, VIII.B

Mint ahogyan mi is nagyon büszkék vagyunk rájuk! Gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk!



Újra „tekert a suli”





Idén, akárcsak az előző években is, sor került a „Teker a suli” iskolai akcióra, melynek során iskolánk diákjai kerékpárral látogatták meg a környező falvakat, városokat. Ezen az éven Dobra, Bély, Tiszacsernyő, Ágcsernyő, Battyán és Bacska útjain haladtunk át. A kísérőtanárok, akik szerepét Berta István tanító bácsi, illetve Géczi Aranka és Leczo Kornélia tanító nénik töltötték be, minden nehézségre felkészülve indították el a lelkes csapatot Királyhelmecről. Az időjárás is nekünk kedvezett, hiszen gyönyörű napsütésben tekerhettünk. Közben természetesen pihenőket is beiktattunk. Kipróbáltuk a bélyi játszóteret, a következő pihenő az ágcsernyői vasúti hídnál volt, majd a battyáni halastónál is megpihentettük vasparipáinkat. Bicajozás közben sem unatkoztunk, mert a társaság nagyon szuper volt. Reméljük, a legközelebbi alkalommal többen is bekapcsolódnak majd ebbe a nagyszerű, formában tartó programba, ami többek között a környék megismerésére is kiváló alkalom.
Nagyon jó szórakozás volt, amit köszönünk a tanító bácsinak és a tanító néniknek is!

Ténai Lúcia, VIII.B



Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Országos forduló



Június 4-5- én Rozsnyó adott otthont az Ipolyi Arnold Népmesemondó verseny országos fordulójának, ahol iskolánkat Blanár Ábel V.A osztályos tanuló képviselte. A megmérettetésen 80 mesemondó vett részt.

Ábel a 3. kategóriában versenyzett, és ezüst sávos minősítésben részesült.

Felkészítője Pandi Zsuzsa tanító volt.



V. Dobó István emlékverseny

Nagyszelmencen





Nagyszelmenc az idén kétszer is helyszíne és rendezője volt történelmi versenyeknek. Feladat: két különböző korszak jeles és meghatározó személyiségének, Szent lászló királynak és Dobó Istvánnak, az egri várkapitánynak élete és kora.

Az V. Dobó István emlékversenyre május 29-én került sor, ahol iskolánkat egy 4 fős csapat – Balla Bíborka, Majer Noémi (VI.B), Tomori Viktória (VII.B), Dako Fanni (VIII.B) - képviselte. Felkészítőjük Pandi Zsuzsa tanító néni és Dobos András tanító bácsi voltak.

Soha ilyen nagy számban ( 13 csapat) nem vettek részt a környék iskolái ezen a versenyen. Még a Kassai Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium is képviseltette magát, sőt Magyarországról is érkeztek csapatok. Az írásbeli fordulók összetettek voltak: szövegkiegészítés, évszámok, térképismeret, képfelismerés, puzzle, az Egri csillagok részletes tartalma, Szarvaskő várának történelme, Bornemissza Gergely élete és találmányai.

Tanulóink derekasan helytálltak, és a 6. helyen végeztek a versenyen.

Pandi Zsuzsa



Történelmi versenyek





Iskolánk tanulói rendszeresen bekapcsolódnak a határon inneni és túli versenyekbe. Idén 5 alkalommal vettünk részt történelmi emlékversenyeken.

Az „Árpád népe…” címen meghirdetett, 3 fordulóból álló vetélkedő döntőjére 2017. június 1-jén került sor Karoson. A 3 fős csapatot – Dako Fanni, Nagy Evelin, Liska Nikolas (VIII.B)- felkészítőjük, Pandi Zsuzsa tanító néni és Dobos András tanító bácsi kísérte el. A megmérettetést egy írásbeli és egy szóbeli forduló előzte meg Sárospatakon, március 30-án. A verseny előtt a Panoptikumban meghallgattunk egy 20 perces előadást a honfoglalók életéről, harcmodoráról, fegyvereikről. Ezekből aztán kérdéseket is kaptak a versenyzők. Tájékozottságukat és emlékezőtehetségüket a Sírkertben lévő feltárásokkal kapcsolatos feladatok vették igénybe. A 3. írásbeli fordulót íjászkodás követte. Ezután alakult ki a döntő sorrend:

1. Karos, 2. Királyhelmec, 3. Sátoraljaújhely

A legnagyobb meglepetést a 2. helyezéssel járó értékes ajándék jelentette. Minden versenyző kapott egy honfoglalók által hordott, bőrből és prémből készült süveget, amit azon nyomban fel is próbáltak. A jó hangulatú, sok felkészüléssel járó verseny örök emlék marad!

Pandi Zsuzsa

Gratulálunk a lelkes kis csapatnak, és Pandi Zsuzsa tanító néninek! Méltán lehet rájuk büszke iskolánk!



Helmeczy Mihály Anyanyelvi Vetélkedő





2017. június 7-én első ízben rendeztük meg a Helmeczy Mihály Anyanyelvi Vetélkedőt, amelyet iskolánk igazgatója, Szabó Ferdinánd nyitott meg. Városunk polgármestere, Pataky Károly is megtisztelt bennünket jelenlétével. Kifejezte abbéli örömét, hogy újra felfedeztük városunk híres szülöttjét, a nyelvújító és műfordító Helmeczy Mihályt, akiről a jövőben szeretnénk elnevezni intézményünket. Ezt követően Tóth Antónia (VIII.B) szavalatát hallhattuk, majd Dako Fanni (VIII.B) és Nagy Evelin (VIII.B) kommentálta a nyelvújításról, Helmeczy Mihály életéről és kortársairól készített prezentációt.

Maga a vetélkedő négy fordulóból állt. A csapatok játékos nyelvtani feladatokat oldottak meg, fogalmazást írtak a Helmeczy Mihály által létrehozott szavak felhasználásával, Helmeczy kortársainak arcképét ábrázoló puzzlet raktak ki, valamint Activity játék keretében körülírtak néhány a nyelvújítás során keletkezett összetett szót. A verseny lebonyolításában a IX.B osztály tanulói segítettek. Ők fogadták és kínálták frissítővel a vendégeket, kiosztották a versenyfeladatokat, összeszámolták a csapatok által elért pontszámokat. A vetélkedőn hét iskola vett részt háromfős csapatokkal. 1. helyen a Királyhelmeci Gimnázium végzett, 2. helyezettek a szerdahelyi tanulók lettek, a 3. helyet iskolánk csapata szerezte meg. Ezúton is gratulálunk a helyezetteknek: Ténai Luciának (VIII.B), Tomori Viktóriának (VII.B), Majer Noéminak (VI.B).

Az anyanyelvi vetélkedővel párhuzamosan rajzverseny is zajlott két kategóriában, külön az alsó és a felső tagozat számára. A tanulóknak a Helmeczy Mihály által alkotott szavakat kellett ábrázolniuk. A nyertesek oklevelet és puzzlet kaptak ajándékba.

A díjakat, a tízórait és frissítőt a Pázmány Péter Alapítvány támogatásából az iskolánk mellett működő szülői szövetség biztosította. Reméljük, hogy minden résztvevő jól érezte magát a rendezvényen, és hogy jövőre újra megrendezhetjük anyanyelvi vetélkedőnket.



Városi gyermeknap a ligetben





Június 3-án a Géresi út végén található Liget adott otthont a városi Gyermeknapnak. A tavalyi sikeres rendezvény után idén is nagyon sokan látogattak el a gazdag programot kínáló játékos napra. Rengeteg érdekes játék, kreatív foglalkozás, verseny, arcfestés, és gazdag kultúrműsor szerepelt a programkínálatban. Iskolánk standján Szentpétery Éva, Gáspár Kornélia tanító nénik, valamint Berta István és Pandi Csaba tanító bácsik kézműves foglakozással és kreatív játékokkal várták a gyerekeket. A színpadon fellépett Géczi Aranka tanító néni aerobic csoportja, valamint énekeseink, Dubík Sonja Antoinette és Dako Fanni. Köszönet minden pedagógusnak, akik részt vettek még ezen a szombat délutáni, vidám gyermeknapon.


Osztálykirándulás a középkorba, Boldogkő Várába





Május 2- án az 1-5. évfolyam 86 tanulója 9 pedagógus kíséretében tematikus osztálykirándulásra indult a Zemplén kapujában fekvő Boldogkő romantikus lovagvárába. A gyerekek jelmezes udvarhölgyek kíséretében rendhagyó történelemórán járhatták be a várat. Bizony nem volt egyszerű a mai fül számára a korabeli nyelvezetet használó udvarhölgyek megértése. A jól szervezett, csoportváltásban zajló foglalkozásokon régi kézműves mesterségek fortélyait lehetett kipróbálni, majd néptánc foglakozáson rophattuk a táncot, de ízelítőt kaptunk a középkori lovagi életből is. A bátrabbak kipróbálhattak néhány harci fegyvert, még páncélruhát is ölthettek magukra. A rendhagyó történelemóra honfoglalás - kori lovasíjász bemutatóval zárult. Az időjárásra sem lehetett panaszunk, a zavartalan napsütésben a kilátóról csodálatos panoráma tárult elénk. Azt hiszem, aki eljött és részese volt ennek a remek napnak, egyhamar nem felejti el.


Nemzeti Összetartozás Napja, Budapest





Királyhelmecen, Bodrogköz legnagyobb magyar ajkú településén a kisgyermekes édesanyáknak és édesapáknak sajnos csak a negyede dönt a magyar nyelvű oktatási intézmények mellett. Ezért ránk, magyar iskolában tanító tanárokra, a magyar szülők mellett, különösen fontos és felelősségteljes munka hárul, hogy a termőföldbe hullott magyar magot megfelelően gondozzuk, ápoljuk és tápláljuk, hogy a picinyke magból kisarjadt növénykéink majdan egészséges termést hozzanak. Ebben az asszimiláció elleni harcban nagyon szívesen fogadunk mindenfajta segítséget az anyaország részéről is.

Június 3-án és 4-én a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola egy autóbusznyi tanulójával együtt, a Rákóczi Szövetség támogatásának jóvoltából iskolánk 16 diákja Balog Adél és Majer Tímea kíséretében közösen vehetett részt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett budapesti rendezvénysorozaton.

Szombaton a Rákóczi hajóról csodálhattuk meg a Duna Pestre és Budára néző partjainak nevezetes épületeit, kedves kis történeteket hallgathattunk meg történetükről idegenvezetőnk tolmácsolásában. Az esti, vacsora előtti séta során a Citadelláról gyönyörű kilátás tárult elénk. A gyerekek buzgón fényképezték Budapest szépségeit, hogy az itt szerzett élményekre később is visszaemlékezhessenek. Vasárnap a Parlament előtti Kossuth téren együtt róhattuk le tiszteletünket az ünnepélyesen felvont nemzeti lobogónk előtt, majd a Magyar Rádió Gyermekkórusával, valamint 600 felvidéki, délvidéki, vajdasági, kárpátaljai gyerekkel együtt énekelhettük el az Országház lépcsőjén a Himnuszt és a Tavaszi szél vizet áraszt népdalunkat. Megnézhettük koronánkat, meghallgathattuk a Parlamet 30 évnyi építésének történetét, majd az ott elfogyasztott ebéd után a Várkertbazárban Pápai Joci, a Dal 2017 győztes előadójának koncertjével zárult programsorozatunk.

A Rákóczi Szövetség magára vállalta a program idején a belépődíjak, az étkezések, az útiköltség, valamint a programok költségeinek fedezését. Hála és köszönet érte az összes szervezőnek, és a szövetség bőkezű anyaországi támogatóinak!

Majer Tímea



Tó–túra kerékpárverseny

Szabolcsveresmart



Nagyon szeretek biciklizni, ezért jelentkeztem a kerékpárversenyre. Május 15-én iskolánkból Bányácski Ákos, Loksa Dávid, Hornyák Sándor, Kiss Mátyás, Kosztyu Szilveszter és én (Fekete Ádám) pattantunk bringára, hogy teljesítsük a 13,5 km-es távot. Jómagam 41 perc alatt értem célba, ezzel saját korcsoportomban a 12. lettem. A fáradtság ellenére is nagyon jó élményekkel tértünk haza. Gyönyörű volt a tó, és az egész környezet. Köszönjük a segítséget a kísérő pedagógusoknak, Géczi Arankának és Berta Istvánnak. Fekete Ádám, VI.A


„KUKKANTS BE HOZZÁNK”



Májusban is folytatódott ismerkedési programsorozatunk. 11-én az angol nyelv világával, valamint ügyességi akadálypályával ismerkedhettek az ovisok, 29-én pedig a számítógépes játékok világába kukkanthattak be.

Május 11-én kicsit komolyabb, „iskolásabb” foglalkozás várta kis barátainkat. Az angol nyelv világával ismerkedhettek. Bemutatkozás, mondókák, dalok, színek – angolul. A foglalkozás végén az elsajátított ismereteket egy feladatlapon is bemutathatták. A foglalkozás második része már lazítósabb, játékosabb volt. A tornateremben ügyességi akadálypálya és felhőtlen móka és kacagás várta az apróságokat.

Május 29-én az informatika szaktanterem adott otthont a „Titokszoba – Kattints a billentyűre” foglalkozásnak, amelynek keretén belül érekesebbnél érdekesebb számítógépes játékokkal lehetett ismerkedni, játszani Az apró kezek olyan fürgén és ügyesen dolgoztak a billentyűzeten, hogy mi, felnőttek csak kapkodtuk a fejünket.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az alsó tagozat és a napközi otthon minden pedagógusának, hogy elindították és megszervezték ezt a valóban értékes programsorozatot:

Február 13.:

1. Szobrocskázzunk! – szórakoztató drámajátékok: Illésné Popália Irén, Bystránsky Klára

2. Ügyes az én kis kezem? – kézműves foglalkozás: Szentpétery Éva


Március 3.:

Fánksütés „Süssünk, süssünk valamit?“ – Igeeen! Farsangi fánkot! – Trosko Zita, Bosznay Izabella

Március 21.:

1. Hravo po slovensky - didaktikai játékok: Kovács Katalin
2. Tornaóra 1,2... – mozgásjátékok: Rigó Katalin

Április 2.:

Nyulam-bulam, hol a tojás? – húsvéti játszóház: Horosz Valéria, Balla Anita, Eszenyi Adrianna

Április 26.:

1. Domček, domček, kto v tebe býva? – mese dramatizálása: Szuperák Mária
2. Számolj, tapsolj, dobbants! – szórakoztató matematika: Dobos Tímea


Május 11. (csütörtök)

1. Who are you? – Ki vagy te? – mókás angolozás: Máté Adrianna, Trosko Zita
2. Perdülj, fordulj, csináld velünk! – gyermekjátékok: Eszenyi Adrianna


Május 29.:

„Titokszoba” – Kattints a billentyűre! Szabó Ferdinánd

S ami még hátravan:

2017. június 16. (péntek)
Családi nap – szalonnasütés, kötetlen szórakozás. Időpont: 16:00. A helyszín egyelőre meglepetés.



Természetiskola 2017.





Május 22- én újra nagy kalandra indult az alsó tagozat 40 diákja 4 kísérő pedagógus, és egy egészségügyi nővér kíséretében. Az idei természetiskola úti célja Nová Lesná, egy csodaszép falu a Magas-Tátra lábainál. Dél körül birtokba is vettük az elegáns, de mégis családias „Amália” hotelt, amelynek a kényelmes szobák mellett a kellemesen langyos vizű medencéje is nagy sikernek örvendett. Bár kicsivel napsütésesebb időjárást is el tudtunk volna fogadni, de a néha szemerkélő eső és a hegyre leszálló köd sem riasztott el minket a Tátra szépségeinek felfedezésétől. Igyekeztünk minél intenzívebben kihasználni a rendelkezésünkre álló öt napot. Tátralomnicról kabinos libegővel jutottunk fel a Kő-pataki-tóhoz, ahol számunkra ritka természeti jelenségnek lehettünk szemtanúi. Pillanatok alatt borult ködbe körülöttünk a táj az 1754 méteres tengerszint feletti magasságban, de leérkezve már újra napsütés fogadott minket. Csütörtökön a Bélai Cseppkőbarlang (Belianská jaskyna) csodaszép képződményeiben gyönyörködhettünk, majd körbesétáltunk a Csorba-tó partján. Utaztunk a Tátrai Villamosvasúton, ami főleg azoknak a gyerekeknek volt nagy élmény, akik életükben először ültek vonaton. Pénteken a haza utat is kihasználtuk az ismeretgyűjtésre. Tátralomnicon meglátogattuk a TANAP Múzeumot, majd Lőcsén is tettünk egy rövid sétát. Fáradtan bár, de élményekkel bőven gazdagodva érkeztünk haza.

Az idei természetiskola 29 résztvevője használta ki a 150 eurós állami támogatást, a többi gyerek a teljes árat fizette, mivel ők már tavaly kihasználták ezt a lehetőséget. Köszönet a kísérő pedagógusoknak – Máté Adrianna, Rigó Katalin, Bosznay Izabella, Illésné Popália Irén) és a nővérkének (Györky Szilvia), hogy igyekeztek minél élvezetesebbé tenni 40 gyerek 5 napját.

Illésné Popália Irén



A világ kenyere

Teremtésmese Écsi Gyöngyivel





„Mesemondónak nevezi magát, pedig ha színpadra lép, Écsi Gyöngyi igazi varázslóvá válik: szempillantás alatt bűvkörébe vonja közönségét, ízes palóc beszédével, egyéniségének utánozhatatlan bájával, történeteinek játékosságával hamar megnyeri szívünket.”

Május 19-én A világ kenyere című interaktív meseelőadásával érkezett hozzánk, és bűvölt el mindenkit, gyereket, felnőttet egyaránt. Előadásmódját már ismertük, hiszen az előző tanévben is elkápráztatott minket Az élet és a halál vize című meséjével. Előadásaiban ötvöződik a bábjátékos-népdalénekes-mesemondó szerep. Kísérője, Kováts Marcell a népi hangszerek széles skáláját szólaltatta meg, a tekerőlanttól kezdve a furulyákon túl a dudáig. A gyerekek lelkesen, egymást túllicitálva jelentkeztek katonáknak, tündéreknek, királyfinak, királylánynak. Az előadás végén jutalmul minden gyerek kóstolót is kapott a világ kenyeréből.



TIT – Kalmár László Matematika Verseny

Budapest





Május 19-én és 20-án került sor Budapesten a 46. TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) – Kalmár László Matematika Verseny országos döntőjére, melynek megyei fordulóját iskolánk rendezte március közepén. Két diákunk jutott tovább az országos döntőre, Kiss Máté IV.B (felkészítő Illésné Popália Irén), valamint Tarcali Sándor Domonkos, V.B (felkészítő Berta István). Domonkos már az előző iskolai évben is döntős volt, de Kiss Máté, aki ezen a versenyen a Határon túli negyedik osztályosok különdíját szerezte meg, először vehetett részt az országos megmérettetésen.

Lelkesen mesélte el élményeit:

„A versenyre a Szent István Gimnáziumban került sor, én a Zrínyi Miklós osztályterembe kerültem. Az első versenynapon nagyon nehéz feladatokat kaptunk, ezeket nem sikerült igazán jól megoldanom, viszont a második nap feladatai nagyon jól sikerültek. Nagy meglepetés volt számomra, amikor az eredményhirdetésen meghallottam a nevemet, hogy a határon túli negyedikes versenyzők közül én kapom a különdíjat.”

A versenyre Berta István tanító bácsi kísérte el a fiúkat, és ő volt az, aki a felkészítésben is a legtöbbet segített nekik.

Mindannyiuknak gratulálunk, és természetesen nagyon büszkék vagyunk a kitűnő eredményekre!



Tűzoltónap





Május 11-én a Millenium téren került sor az idei Tűzoltónapra. Reggel fél kilenckor még kissé borongós időjárás fogadott minket, de a bemutatók és a különböző érdekességek hamar feledtették, hogy akár eső is zúdulhat a nyakunkba.

„Amikor megláttuk a sok tűzoltóautót, a különféle ruhákat és mentőeszközöket, mindjárt ki akartuk próbálni mindegyiket. Először beülhettünk a legnagyobb autóba, majd a mentőcsónakba, ki lehetett próbálni a nagyon nehéz és nagyon meleg tűzoltóruhát, végül felemelkedhettünk a magasba a tűzoltóautó emelőkosarában. Ezután a tűzoltók bemutatták, hogyan mentenek ki egy balesetet szenvedett autóba szorult utast, majd az autó kigyulladt, amit a szirénázva érkező autó percek alatt eloltott. Érdemes volt megnézni ezt a bemutatót, mert láttuk, milyen fontos és veszélyes a tűzoltók munkája.”

Berta Fruzsina, Rigó Antónia IV.B osztály



Úszótanfolyam - alsó tagozat



Április 24-27. között az alsó tagozat 33 tanulója úszótanfolyamon vehetett részt a zempléni Széles - tó (Zemplínska Sírava) fedett uszodájában. A tanfolyamon Trosko Zita, Géczi Aranka és Vargovcík Róbert oktatta az úszás alapjaira a gyerekeket. A negyedikes tanulók már másodszor vehettek részt a tanfolyamon, így élményekben is gazdagabbak lettek ez alatt a pár nap alatt.

Élménybeszámoló:
Amikor Trosko tanító néni szólt, hogy újra lesz üszótanfolyam, nagyon megörültünk. Alig vártuk az indulás időpontját. Minden reggel autóbuszba szálltunk, és kb. egy órás utazás után érkeztünk meg az uszodába. A napot tornával kezdtük. Először a gyorsúszás alapjait tanultuk, majd jött a mell- és a hátúszás. A kezdőkkel Trosko Zita és Géczi Aranka tanító nénik, a haladókkal. Vargovcík tanító bácsi foglalkozott. Az utolsó nap nagyon izgalmas volt, ez volt ugyanis a versenynap. Sokan nyertek érmet, vagy oklevelet. Számunkra ez az úszótanfolyam tele volt élményekkel, örülünk, hogy idén is részt vehettünk rajta.

IV.B osztály



Anyák napja

Városi ünnepség



Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. A Művelődési Központ május 5-én ez alkalomból ünnepi műsorra hívta az anyukákat, nagymamákat, ahol iskolások, óvodások köszöntötték őket.

Sok éves hagyomány már, hogy ezen a szép ünnepen a negyedik osztályosok készítenek műsort az édesanyáknak. Idén a negyedikesekhez az alsó tagozat kis éneklőcsoportja is csatlakozott. A IV.B osztály tanulói verses – dalos összeállítással készültek az ünnepi délutánra. A kis énekkar Halász Judit egy dalát adta elő zongorakísérettel. A műsor végén közösen énekelték az Örökségünk című dalt, amely az édesanyáktól kapott legszebb ajándékról, az anyanyelvről szól, melyet soha, semmilyen körülmények között sem lenne szabad elfelejteni. A negyedikesek ünnepi műsorukat Illésné Popália Irén osztályfőnök irányításával készítették, az énekkart Dobos Tímea tanító néni készítette fel, zongorán kísérte őket Eszenyi Adrianna napközis tanító néni.

A színvonalas és szívet melengető műsort az anyukák, nagymamák meghatódva fogadták, és persze lelkes tapssal jutalmazták.



Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

elődöntője Kisgéresen





Május 3-án a kisgéresi kultúrház adott otthont az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny elődöntőjének. Iskolánkat népes mesemondó csapat képviselte.

II. kategória:

Tonté József Izmael I.B osztály (felkészítő Máté Adrianna)

Sivák Lucia I.A osztály

Pogány Zsófia II.B osztály

Lengyel Tíria II.B osztály
(felkészítő Bosznay Izabella)

II. kategória:

Dubík Sonja Antoinette IV. B osztály

Balog Máté IV.B osztály

Kozsár Zsombor IV.B osztály

Kulcsár Norbert IV.B osztály ( felkészítő Illésné Popália Irén)

Blanár Ábel V.A osztály (felkészítő Pandi Zsuzsa)

Tóth Dávid János V.B osztály (felkészítő Leczo Kornélia)

Blanár Ábel és Dubík Sonja Antoinette arany sávos minősítést kaptak, közülük az országos versenyen Blanár Ábel képviseli majd iskolánkat.

Tóth Dávid János ezüst sávos lett.

A többi versenyző bronz sávos minősítésben részesült.


A színvonalasan megrendezett versenyen minden mesemondó oklevelet és értékes könyvjutalmat kapott. A versenyzőknek és felkészítőiknek gratulálunk, Ábelnek pedig szorítunk, hogy sikeresen szerepeljen majd az országos megmérettetésen is.



Szent László Tanulmányi – és Rajzverseny





A Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület Szent László tanulmányi-és rajzversenyt hirdetett a lovagkirály trónra lépésének 940., trónra lépésének 825. évfordulója alkalmából.

A versenysorozat elődöntője 8 helyszínen 5 országban zajlott. Ezeken a próbákon 7 országban élő magyarság gyermekei mérik össze tudásukat. A kelet-szlovákiai régió elődöntőjének helyszíne Nagyszelmenc volt. A versenyre 2017. április 28-án került sor.

Iskolánkat a VI.B osztály 4 főből álló lelkes kis csapata képviselte: Balla Bíborka, Lakatos Cynthia, Pcsolinszky Chiara és Kiss Mátyás.

A felkészülésben Pandi Zsuzsa tanító néni és Dobos András tanító bácsi segítette a zömmel 8. és 9.évfolyam tanulói közt is derekasan helytálló hatodikosokat, aki első történelmi versenyükön sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodva a 6. helyen végeztek.

Pandi Zsuzsa



Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny

országos döntő – Rimaszombat





2017. április 27-29. között zajlott Rimaszombatban a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny országos döntője, melyen hosszú idő után iskolánk is képviseltette magát.

Dobos Emma II.B osztályos tanuló az I. kategória prózamondójaként jutott el az országos megmérettetésre, ahol a zsűri ezüst sávos besorolással jutalmazta.

Emma nagyon büszkén és lelkesen mesélte el élményeit:

A versenyre anyukámmal, Dobos Tímea tanító nénivel utaztam. A prózámat az ő javaslatára választottuk ki közösen. Főként vele gyakoroltam, de az osztályfőnököm, Bosznay Izabella tanító néni is sokat segített. Amikor a rimaszombati kultúrház Gömbtermében a színpadra szólítottak, nagyon izgultam, de úgy gondolom, jól adtam elő a prózámat. A zsűri megdicsérte a kiejtésemet, a hangsúlyozást. Eredményhirdetés előtt már csak a lépcsőre tudtunk leülni, mert olyan sokan voltunk. Mindenkit felhívtak a színpadra, én nagyon - nagyon örültem, amikor az ezüst sávot nyert versenyzők között meghallottam a nevemet. Nagyon jól éreztem magam, a programok is érdekesek voltak, és nagyon szeretnék jövőre is eljutni az országos versenyre.

Emmának és a felkészítő tanító néniknek gratulálunk, és reméljük, az álom jövőre is valóra válik!



„Bekukkantás” egy vidám délutánra





Április 26-án újabb állomásához érkezett foglalkoztató programsorozatunk. Délután 15.00 órától már gyülekeztek az ovisok és szüleik, hogy részt vegyenek az utolsó áprilisi „Kukkants be…” programon. Ezen a délutánon az előzőekhez hasonlóan szintén két foglalkozás várta a gyerekeket. A „Domček, domček, kto v tebe býva?” című mesét minden gyerek ismerte, így szívesen kapcsolódtak be a mesedramatizálásba. Ügyesen nevezték meg a virágok színeit és neveit szlovákul, megtanulták a meséhez kapcsolódó dalocskát. A szlovák után jöhetett egy kis szórakoztató matematika „Számolj, tapsolj, dobbants” címmel, ahol különböző logikai és ügyességi feladatokat kellett megoldani. Ahhoz képest, hogy már jócskán benne voltunk a délutánban, szívesen törték a fejüket a feladványokon. A „kemény munka” után jöhetett a finom süti, ami most is a szorgos tanító néniknek köszönhetően került az asztalra, és persze az ízletes tea, amit a szakács nénik és bácsik készítettek nagy szeretettel. A legtöbb gyereket és szülőt már ismerősként üdvözöltük, de olyanok is voltak, akik először kukkantottak be hozzánk. Sok szeretettel várjuk őket is május 11-én egy kis mókás angolozásra és vidám gyermekjátékokra.


Április 11. - A költészet napja

Rendhagyó irodalom óra az alsó tagozaton





Rohanó és mindent „gyorsan elintézni, letudni” jelmondatú világunkban egyre kisebb az igény a szépirodalomra, olvasásra. Hatványozottan érvényes ez a versekre. Az iskolában tanult költeményeken kívül kevés embernek jut eszébe szabad idejében fellapozni egy-egy verskötetet, legyen az klasszikus, vagy kortárs költő könyve, és elolvasni, netán meg is tanulni belőle egy szívünknek, lelkünknek tetszőt. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy gyerekeink ismerjék, jó esetben meg is szeressék a verseket, és ne csupán megtanulandó kötelességként tekintsenek rájuk.

Az alsó tagozaton éppen ezért emlékezünk meg évente A költészet napjáról, amit 1964 óta József Attila születésnapján ünneplünk. Április 11-én összegyűltünk hát iskolánk kisszínpadánál, ahol a gyerekek megismerkedhettek nagy költőnk életútjának fontosabb állomásaival, gyermekverseivel. A IV.B osztályosok éppen aznap olvasták József Attila Mama című versét, így adta magát a lehetőség, hogy az ünnepi megemlékezésen közösen olvassák azt fel. Majd jöttek a jól ismert gyermekversek: De szeretnék…, Kertész leszek, Altató. Ez utóbbit a másodikosok adták elő, hiszen ők ezt nemrég tanulták. A rendhagyó irodalomóra végén rövid kvízjátékot rendeztünk, ahol az elhangzottakból összeállított kérdésekre vártuk a választ, persze apró jutalom ellenében. Annyi kéz lendült a magasba egy-egy kérdés után, hogy nehéz volt kiválasztani a válaszadókat. Reméljük, sikerült egy újabb adag „versszérummal” beoltani a gyerekeket, ami tovább táplálja majd bennük a versek iránti érdeklődést, szeretetet.



KOSSUTH STAFÉTA futóverseny – Sátoraljaújhely





2017.április 8-án került megrendezésre a 26. Kossuth Staféta futóverseny Sátoraljaújhely és Sárospatak között. Bár a versenyzőket hűvös, borongós időjárás fogadta, ez senkinek nem szegte kedvét. A résztvevő versenyzők száma az idei versenyen kimagasló volt.

Iskolánkat 6 csapat és egy egyéni versenyző képviselte, közülük a Szélvész tanárok csapata az első helyet szerezte meg.

Ferrari csapat: 12 km-t futottak 3 km-es váltásban

Loksa Dávid (3 km), Liska Nikolas (3 km), Wéber László Botond (3 km), Körmöndi Ákos (3 km)

Kislányok: 12 km

Halász Viktória (3 km), Kovács Lilla (3 km), Lakatos Dominika (3 km), Liszkai Eszter (3 km)

Nagylányok: 12 km

Eszenyi Lilla (3 km), Nagy Miriam (3 km), Majer Noémi (3 km), Ténai Lúcia (3 km)

Helmeci kisrakéták: 12 km

Kiss Mátyás (6 km), Miklós Ádám (3 km), Fekete Ádám (3 km)

Váltótársak: 12 km

Loksa Sándor- szülő(6km), Leczo Kornélia- pedagógus (3 km), Miklós Klára – pedagógus (3 km)

Szélvész tanárok: 12 km - a tanárok csapata az I. helyet szerezte meg!!!!!!!!!!!

Eszenyi Adrianna (3 km), Géczi Aranka (3 km), Berta István (3 km), Gáspár Sándor (3 km)


Répási Judit – egyéni futó: 12 km

Mindannyiuknak gratulálunk, büszkék vagyunk a teljesítményükre!



Beiratkozás 2017/2018





Április 4-én került sor a jövő tanév elsőseinek ünnepélyes beiratkozására. Délután 15:00 órakor iskolánk kisszínpadánál Szabó Ferdinánd igazgató köszöntötte a szülőket, jövendő kis elsőseinket, valamint Pataky Károly polgármester urat, Leczo Bernadettet, a Városi Tanügyi Hivatal vezetőjét és Balog Csaba hivatalvezetőt.

Ezután az I.B osztály tanulói mutatták be ünnepi műsorukat Máté Adrianna osztályfőnök irányításával. Dobos Tímea igazgatóhelyettes az ünnepélyes bevezető után tájékoztatta a szülőket, hogy amíg ők hivatalosan is beíratják gyerekeiket az első osztályba, Szegedi Edina, a tőketerebesi pedagógiai-pszichológiai központ gyermekpszichológusa játékos iskolaérettségi tesztek kitöltésére várja a gyerekeket. A tesztek kitöltése természetesen nem volt kötelező jellegű, de szinte minden jövendőbeli elsős vállalkozott rá. Néhányan már otthonosan mozogtak nálunk, hiszen a február óta zajló „Kukkants be…” programsorozatunk foglalkozásainak rendszeres résztvevői. A munka után természetesen járt a jutalom, a finom süti, tea, és egy kis ajándékcsomag az iskolakezdéshez.

Nagy izgalommal vártuk a beiratkozás eredményét, ami javulást mutat az előző tanévhez képest. A következő tanévre ezidáig 31 kis elsőst írattak be, és reméljük, ez a szám még növekedni fog, hiszen a beíratás még nem zárult le.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden kedves szülőnek, hogy fontosnak tartják az anyanyelvi oktatást, köszönjük iskolánk iránti bizalmukat!



Húsvéti játszóház





Április 2-án csodaszép napsütéses délután volt, ami sok gyereket kicsalogatott a négy fal közül. Játékos programsorozatunk húsvéti állomása egy jókedvű, kreatív délután volt. Lehetett hímes tojásokat díszíteni, ám ezeket előbb meg kellett keresni, ugyanis jól el voltak rejtve a földszinti folyosón.

Miután minden tojás előkerült, indulhatott a kézügyeskedés. A tojásdíszítés mellett a gyerekek megismerkedhettek a decoupage (dekupázs), azaz szalvétatechnikával is. Szuperák Eszter, a Mailáth József Regionális Múzeum munkatársa mutatta be ezt az érdekes díszítési technikát. Készültek is a szebbnél szebb alátétek, húsvéti díszek. Ezúttal a kedves szülőknek is külön programmal készültünk. Bajusz Réka gyermekpszichológus tartott előadást iskolaérettségről, az iskolából óvodába való átmenet problémáiról.

Április 26-án játékos szlovák és matematika foglalkozással várjuk az ovisokat és a kedves szülőket.



Honfoglalók



Iskolánk tanulói minden évben bekapcsolódnak a határon inneni – Dobó István és kora – valamint a határon túli – II. Rákóczi Ferenc élete és a szabadságharc története, valamint a Fényes Zemplén, Fényes Újhely – történelmi versenyekbe.

Idén új kihívás elé állított bennünket a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium által meghirdetett „Árpád népe” történelemverseny, melyet a honfoglalás 1121. és a pozsonyi csata 1110. évfordulója alkalmából szerveztek.

A terjedelmes szakirodalom nem szegte kedvét a 3 fős csapatoknak. A VII.B osztályból Tomori Viktória, Pandi Ádám és Tóth Balázs, a VIII.B- ből Dako Fanni, Nagy Evelin és Liska Nikolas vett részt március 30 – án ezen a játékos, de nagy ismerethalmazt felölelő vetélkedőn. Felkészítőik Icsó Edit és Pandi Zsuzsa tanító nénik voltak. A sok tanulás, felkészülés meghozta eredményét. A hetedikesek a 4., a nyolcadikosok a 2. helyen végeztek. Ők júniusban részt vesznek a harci döntőben, ahol az 1. helyezett Sátoraljaújhely és a 3. helyezést elért Karos csapatával mérik össze tudásukat.

Pandi Zsuzsa



Továbbjutóink az országos versenyekre



Tompa Mihály Vers, és Prózamondó Verseny kerületi fordulójára. Hosszú évek után végre van továbbjutónk az országos versenyre. Március 31-én a Nagykaposon rendezett kerületi versenyről továbbjutó:

Dobos Emma, II. B osztályos tanuló, aki prózamondásban remekelt és április végén részt vehet a Rimaszombatban megrendezésre kerülő döntőn. (Felkészítő Bosznay Izabella)

Kalmár László Matematikaverseny – iskolánk idén második alkalommal adott otthont a verseny megyei fordulójának, amelyen magyarországi és határon túli, matematikát kedvelő diákok mérik össze tudásukat. Az iskolánkat képviselő versenyzők közül ketten jutottak el a május 19-én és 20-án Budapesten tartandó döntőre:

Kiss Máté, IV.B osztályos tanuló

Tarcali Sándor Domonkos, V. B osztályos tanuló


(felkészítők Illésné Popália Irén, Berta István)

Mindhármuknak gratulálunk, és a döntőkben sikeres versenyzést kívánunk!



Nyitott nap a felső tagozaton





Március 20-án 13:30-tól nyitott napra vártuk a jövő tanév ötödikeseit, hatodikosait és szüleiket. A környező kisiskolákból és a mi iskolánkból is érkeztek szép számmal érdeklődők. Az interaktív jellegű foglalkozások kilenc helyszínen zajlottak. A kisszínpadnál Szabó Ferdinánd igazgató úr köszöntötte a gyerekeket és a szülőket, majd a könyvtár melletti előadóteremben Balog Adél tanító néni várta játékos angolórára a gyerekeket. A szlovák óra szintén játékos formában zajlott, interaktív feladatok és Miklós Klára tanító néni várta a tanulókat. Berta István tanító bácsival érdekes kombinatorikai feladatokat lehetett megoldani. A fizikalaborban néhány ügyes kis tudóspalánta mutatott be különböző kísérleteket. A rajz szaktanteremben Leczo Kornélia tanító nénivel lehetett festeni, az informatika osztályban pedig kedvenc sztárokkal lehetett fotózkodni Dobos András tanító bácsi irányításával. Lazításképpen Vargovcík Róbert tanító bácsi társastánc csoportja tartott bemutatót az első emeleti folyosón, ugyanitt a zsibongóban asztalitenisz meccset lehetett nyomon követni, amit Nádasdi János tanító bácsi vezetett. A tornateremben az üléstől elgémberedett izmokat mozgathatták meg a bátrabbak (inkább a lányok voltak aktívak) egy jó kis aerobic bemutatón Géczi Aranka tanító nénivel.

A csoportok váltották egymást az egyes helyszíneken. A szünetekben, a tanári szobában finom süteményt és teát lehetett kóstolni.

Reméljük, a gyerekek elégedettek voltak a látottakkal, mert mi bizony nagy szeretettel várjuk őket szeptemberben az ötödik és hatodik osztályban.



Játékos szlovák- és tornaóra





Játékos szlovák- és tornaóra Március 21-én játékos szlovák- és tornaórával folytatódott „Kukkants be hozzánk!” programsorozatunk. A „Hravo po slovensky” didaktikai játékok és a Tornaóra 1,2… játékos mozgás óra ismét sok óvodást vonzott. A kisszínpadnál Szabó Ferdinánd igazgató úr üdvözlő szavai után indulhatott a móka. Játékos bemutatkozás, számolás, színekkel való ismerkedés, tavaszi virágok –ezekkel ismerkedtek szlovák nyelven, didaktikai játékok közben a gyerekek. A „komoly” témát egy jó kis táncos foglalkozáson vezethették le, mozogtak is az apró lábacskák szaporán. Nagyon sok volt az ismerős arc, megérkezéskor már ismerősként üdvözöltük egymást a szülőkkel és a gyerekekkel is. Hál´istennek, új arcok is voltak, és reméljük, ők sem bánták meg, hogy velünk töltötték ezt a vidám délutánt.

A támogatóknak és a tanító néniknek köszönjük a finom sütiket, a szakács néniknek pedig az ízletes teát.

Legközelebb április 2-án – kivételesen vasárnap délután – várjuk az óvodásokat nagy szeretettel egy jó kis húsvéti játszóházba. A szülőkről sem feledkezünk meg, őket Bajusz Réka pszichológus előadására várjuk, aki az óvodából iskolába való átlépésről, iskolaérettségről tart előadást.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!



Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny

Járási forduló





Március 16-én tartották a Városi Művelődési Központban a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny újabb fordulóját. Iskolánkat 14 tanuló képviselte.

Továbbjutók a kerületi fordulóra:

I.katergória

Próza:

Dobos Emma II.B

II.kategória

Vers:

Sipos Anita V.A

Tóth Dávid János V.B


Énekelt vers kategória:

Dako Fanni VIII.B

A továbbjutó diákoknak és felkészítőiknek gratulálunk, és nagyon szorítunk nekik március 31-én, akkor kerül sor ugyanis Nagykaposon a kerületi fordulóra.



Pytagoriada – matematikaverseny

Járási forduló



2017. március 14-én és 15-én került sor Tőketerebesen a Pytagoriada matematikaverseny járási fordulójára. Iskolánkat a következő tanulók képviselték:

3. évfolyam:

Bűti Angelika 30. hely
Katkó Kira 31. hely - felkészítő Szentpétery Éva

4. évfolyam:

Balog Máté 15. hely
Kiss Máté 20. hely - felkészítő Illésné Popália Irén

5. évfolyam:

Tarcali Sándor Domonkos 3. hely

Cseh Fanni 11. hely - felkészítő Berta István

6. évfolyam:

Cseh Kristóf 10. hely
Majer Noémi 31. hely - felkészítő Berta István

7. évfolyam:

Tóth Balázs 23. hely - felkészítő Majer Tímea

8. évfolyam

Tóth Antónia 16. hely - felkészítő Majer Tímea



1848/49-es forradalom, és szabadságharc

Megemlékezés, ünnepi műsor





„Föltámadott a tenger, a népek tengere,

ijesztve eget, földet, szilaj hullámokat vet rémítő ereje…”


Március 15-én mi is megemlékeztünk egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkről. A kisszínpadnál tartott ünnepi műsort előbb az alsó, majd a felső tagozat tanulói tekinthették meg. Leczo Kornélia tanító néni irodalmi kisszínpadának versekkel, népdalokkal tarkított összeállítását Dubík Sonja Antoinette citeraszólója, valamint a Vargovčík Róbert tanító bácsi által koreografált verbunkos tette még színesebbé és ünnepibbé.

Tanulóink március 15-én a Városi Művelődési Központban rendezett városi ünnepségen, majd március 17-én a Magyar Közösségi Házban tartott megemlékezésen is felléptek. Köszönet a fellépő diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak, hogy ezzel a valóban színvonalas műsorral is öregbítették iskolánk hírnevét.



I. iskolai horgászverseny





2017. március 7-én a Bély melletti halastónál került sor az I. Iskolai Horgászversenyre. A versenynek nem volt nevezési díja, minden horgászatot kedvelő diák ingyen vehetett részt rajta. Az ötlet Vargovčík Róbert fejéből pattant ki, aki egyben a verseny főszervezője is volt. A kissé hűvös reggelen 8 vállalkozó szellemű „nagy ho-ho-ho horgász” ragadta meg a pecabot végét, és rémítette halálra a tóban békésen úszkáló halállományt.
A hideg idő nem szegte kedvét az ifjú horgászpalántáknak, a nagy munka közben pedig finom gulyásleves növelte az erejüket, ami Nádasdi János tanító bácsi és Nádasdi Hilda tanító néni jóvoltából rotyogott a bográcsban.

Mint minden versenyen, végül itt is győzteseket hirdettek:

1. helyezett Kanda Bence V.B osztály 370 g súlyú hal

2. helyzett Asszonyi Gergő VIII.B osztály

3. helyezett Stefan Gyula V.B osztály

A verseny szponzorai a következő szervezetek és magánszemélyek voltak:

Lov-Sport ( Nagykapos), Šport ( Nagykapos), Szülői Munkaközösség, Petőcz Károly, Petőcz Tamás

Köszönet a szervezőknek és a a szponzoroknak, hogy támogatták ezt a nagyszerű kezdeményezést, és reméljük, jövő ilyenkor már a II. Horgászversenyről tudósíthatunk majd!



Kukkants be hozzánk!

FÁNKSÜTÉS





Március 3-án ismét vártuk az ovisokat és szüleiket a „Kukkants be hozzánk!” foglalkoztató programsorozatunk következő eseményére. Bár a farsangi időszak pár nappal korábban már véget ért, a fánksütés nagyon sok érdeklődőt vonzott. Csakúgy, mint előző alkalommal, most is nagy izgalommal vártuk a kis kuktákat. Volt, aki még kis kötényt is hozott magával. Iskolánk gyakorlókonyhájában szorgos kicsi kezek dagasztották, formázták a fánkokat. Amíg a finomságok kisültek a forró olajban, addig a gyerekek a konyha melletti kis tornateremben játszhattak körjátékokat a tanító nénikkel. Miután minden fánk tányérra került, a tanári szobában jóízű beszélgetés mellett el is fogyott szinte valamennyi. Majd jöhetett a jól megérdemelt csúszda és a trambulin. Az ovisok a tanító néniktől és a szülőktől is kiérdemelték a „fáradhatatlanok” minősítést.

Köszönjük minden résztvevő ovisnak, szülőnek, és persze a fánkot sütő tanító néniknek is ezt a vidám délutánt! Legközelebb március 21-én várjuk újra az óvodásokat játékos szlovák és torna foglakozásra.



Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny

Iskolai és körzeti forduló





2017. február 27-én iskolánk vers-és prózamondói számára is beindult a „versenyszezon”. Február 27-én délután került sor az I., II. és III. kategória versenyére. A legnépesebb mezőny a II. kategóriában volt - 26 tanuló, őket követték a legkisebbek, az I. kategória versenyzői - 13 tanuló. A III. kategóriában 10 tanuló mérte össze tehetségét.

Az iskolai fordulóból továbbjutott versenyzők március 1-jén, a körzeti fordulón folytatták tovább a versenyzést.


A körzeti fordulóból továbbjutott tanulók:

I. kategória

Vers:


Büti Angelika III.B

Próza:

Dobos Emma II.B
Lengyel Tíria II.B
Vígh Gyula II.B

II. kategória

Vers:


Kozsár Zombor IV.B
Tóth Dávid János V.B
Sipos Anita V.B

Próza:

Dubík Sonja Antoinette IV.B
Blanár Ábel V.B
Majer Noémi VI.B

III. kategória

Vers:


Tóth Balázs VII.B

Énekelt vers kategória:

Dako Fanni VIII.B

Próza:

Kása Krisztina VII.B

Bodzás Zsolt VII.B

Iskolai forduló:


I. kategória

Vers:


Bányácski Orsolya I.B
Gáspár Noémi I.B
Kállai Ildikó I.B
Sivák Luca II.A
Pogány Zsófia II.B
Balog Cyntia III.A
Eszenyi Réka III.B
Büti Angelika III.B

Próza:

Andrej Jaroslav I.B
Dobos Emma II.B
Lengyel Tíria II.B
Vígh Gyula II.B
Kendi Ákos III.B

Felkészítők: Máté Adrianna (I.B), Rigó Katalin (II.A), Bosznay Izabella (II.B), Gáspár Kornélia (III.A), Szentpétery Éva (III.B)

Továbbjutók:

Vers:


Bányácski Orsolya I.B
Gáspár Noémi I.B
Eszenyi Réka III.B
Büti Angelika III.B

Próza:
Dobos Emma II.B
Lengyel Tíria II.B
Vígh Gyula II.B

II. kategória

Vers:


Pandi Antónia IV.B
Kállai Jenifer IV.B
Kozsár Zsombor IV.B
Balog Máté IV.B
Magyar Gábor V.A
Magyar Gergő V.A
Majoros Olívia V.A
Sipos Anita V.A
Fekete Ádám V.A
Liszkai Eszter V.B
Tóth Dávid János V.B
Benyák Eugénia V.B
Abaházi Eszter V.B
Lakatos Dominika V.B
Bodok Balázs V.B
Lakatos Cynthia VI.A
Kiss Mátyás VI.B
Balla Bíborka VI.B
Murincsák Bettina VI.B

Továbbjutók:

Vers:


Kozsár Zsombor IV.B
Tóth Dávid János V.B
Sipos Anita V.A

Próza:

Dubík Sonja Antoinette IV.B
Blanár Ábel V.B
Majer Noémi VI.B

Felkészítők: Illés Irén (IV.B), Pandi Zsuzsanna (V.A, VI.B), Leczo Kornélia (V.B)

III. kategória

Vers:


Balog Emese VII.B
Tóth Balázs VII.B
Tóth Antónia VIII.B
Ténai Lúcia VIII.B
Balla Fanni IX.B
Eszenyi Lilla IX.B

Próza:

Kása Krisztina VII.B
Tomori Viktória VII.B
Bodzás Zsolt VII.B

Továbbjutók:

Vers:


Balog Emese VII.B
Tóth Balázs VII.B
Tóth Antónia VIII.B

Próza:

Kása Krisztina VII.B
Bodzás Zsolt VII.B

Felkészítők: Leczo Kornélia (VIII.B) Icsó Edit (VII.B), Balog Adél (IX.B)

Énekelt vers kategória:

Dako Fanni VIII.B

Felkészítő: Dobos András



Rendhagyó irodalomóra a felső tagozaton





Rendhagyó irodalomóra a felső tagozaton 2017. február 23-án Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából rendhagyó irodalomórát tartott az 5-9. évfolyamos diákoknak a kassai Thália színház két kiváló színésze Kövesdi Szabó Mária valamint Pólos Árpád. Az óra keretén belül Arany János életéről hallhattak történeteket a tanulók és a költő leghíresebb műveit szavalták el az előadók.


Drogprevenciós előadás Gáspár Károllyal





2017. február 21-én a FEMIT (Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás) szervezésében köszönthettük újra iskolánkban Gáspár Károlyt, aki drogprevenciós előadást tartott a felső tagozat tanulói számára. Gáspár Károly egy háromgyerekes édesapa, akinek 21 éves fia 16 hónap alatt vált a drog áldozatává. Fia halála után családi videofelvételek felhasználásával készítette el a Karesz végakarata című filmet. Előadásain bemutatja a fiáról készült megrázó videót annak a korosztálynak, amely leginkább ki van téve a drogok csábításának.


Próbabál





Február 18-án került sor a nyolcadik és kilencedik évfolyam próbabáljára, melynek a kisgéresi kultúrház adott otthont. A tánciskola vezetője Vargovčík Róbert volt. 21 párnak tanította meg a legnépszerűbb társastáncok és ezzel együtt a társasági viselkedés szabályait. A kötelező táncok után különböző versenyek színesítették az amúgy is jó hangulatú estét: almatánc (győztesek Balla Fanni, Bojti Bence) Lufi tánc: (Balla Fanni, Loksa Dávid) Táncveseny: (Juhász Dominik- Nagy Miriam, Bányácski Ákos-Ténai Lúcia, Fazekas Mihály-Nagy Evelin). Az egyes versenyeket a meghívott pedagógusok zsűrizték. Mivel a fiúk kevesebben voltak, öt kisegítő vett részt a bálon: Nagy Richárd, Szepesi Vendel, Körmöndi Krisztián, Dargó Kristóf, Bodzás Zsolt.

Az első bál hangulatát természetesen csak egy résztvevő élménybeszámolója tudja igazán visszaadni.

Ténai Lúcia, VIII. B:

Nagy készülődés, hosszú táncpróbák, sok gyakorlás után eljött a várva várt próbabál napja. A lányok csodás fehér báli ruhákkal, gyönyörű frizurákkal és sminkkel kápráztatták el a meghívott vendégeket. A fiúk egy szál rózsával kedveskedtek partnernőjüknek. Az összes fiú öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben jelent meg a kisgéresi kultúrházban. Mindenki kihozta magából a legjobb tánctudását. A szülők nagyon büszkék voltak gyermekükre, hogy ilyen nagy kitartással el tudták sajátítani és bemutatni nekik a megtanult 15 különféle táncot, amit Vargovčík Róbert tánctanár úr türelmesen tanított meg nekünk. Ő is nagyon izgult, mivel neki is ez volt az első alkalom, amikor tánctanárként vett részt egy próbabálon. A kötelező műsorrész után következett a szülői tánc, amit a tanári tánc követett. Ezek után következtek az olyan táncok, amelyekben az első bálozók összemérhették tánctudásukat. Ilyen volt az almatánc, a lufitánc és a táncverseny. A bokrétatánc során a lányok kiválasztották a bálkirályt, Loksa Dávidot, 9. B osztályos tanulót. A bálkirálynő Bacskai Bernadett, 8. B osztályos tanuló lett, akit a közönség szavazott meg. Bár már nagyon fájt a lábunk, még hajnalig roptuk a táncot, mert ez az első bál nem fog megismétlődni. A jó hangulatról DJ Bányácski gondoskodott. Nagyon jó élményeket szerezhettünk, amiket soha nem felejtünk majd el.



Zrínyi Ilona Matematikaverseny

Megyei forduló – Kassa



2017. február 17-én zajlott Kassán a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulója. Iskolánkat 28 fős csapat képviselte. A március 20-i eredményhirdetésre két tanulónkat hívták meg, ők lettek ugyanis „dobogósok”:

DOBOS EMMA , 2. hely 2. évfolyam – felkészítő Dobos Tímea

TARCALI SÁNDOR DOMONKOS, 3. hely 3. évfolyam – felkészítő Berta István

Az első 10-ben végzett versenyzők:


Vígh Gyula, 9. hely 2. évfolyam, felkészítő Bosznay Izabella
Kozsár Zsombor , 6. hely 4. évfolyam
Kiss Máté, 9. hely 4. évfolyam - felkészítő Illésné Popália Irén
Csomó Márton, 9. hely 5. évfolyam
Hecko Maximilián, 8. hely 6. évfolyam, felkészítő Berta István
Tóth Balázs, 6. hely 7. évfolyam, felkészítő Majer Tímea

További versenyzők:

Pogány Zsófia – 2. évfolyam
Balog Máté, Eszenyi Levente, Veres Botond – 4. évfolyam

Miklós Ádám, Stefan Gyula, Cseh Fanni, Fekete Ádám, Sipos Anita, Pongó Jennifer, Kosztyu Szilveszter, Kovács Lilla, Szabó Bence, Tóth Dávid János, Géresi Fanni, Hornyák Gábor – 5. évfolyam.

Lakatos Cynthia, Pčolinsky Chiara,Tóth Filip, Cseh Kristóf – 6. évfolyam

Tóth Balázs, Pandi Ádám – 7. évfolyam



Szép magyar beszéd – járási forduló





2017. február 9-én és 10-én a nagykaposi Szabadidőközpontban került megrendezésre a „Szép magyar beszéd” verseny járási fordulója.

Február 9-én az I. kategória ( 4. évfolyam), február 10-én pedig a II.kategória (8. és 9.évfolyam) versenyzői mérhették össze olvasási, szövegértési és fogalmazási tehetségüket a zsűri és versenyzőtársaik előtt.

Iskolánkat az I. kategóriában Dubík Sonja Antoinette és Kozsár Zsombor IV.B osztályos tanulók képviselték. Felkészítőjük Illés Irén.

A II. kategóriában Nagy Evelin és Dako Fanni, a VIII.B osztály tanulói vettek részt a versenyen.

Nagy Evelin a 2. helyen, Dako Fanni a 4. helyen végzett. Felkészítőjük Leczo Kornélia.

Iskolánkat Nagy Evelin képviseli majd a kerületi fordulón.




„Itt a farsang, áll a bál…”





Hatalmas farsangi bulit csaptunk február 15-én, az alsó tagozaton. Már reggel nagy volt az izgalom, nevetgélés, kérdezősködés. „ Te mi leszel? Juj, de ijesztő vagy! Hű, de szép a ruhád! Nahát, ez a jelmez szuper!” Majd felcsendült a zene a tornateremben, és vonultak be szépen sorban a hercegnők, szuperhősök, Zorrók, ördögök, cicák, angyalkák, mesefigurák és még sokáig sorolhatnám. De nem csak a gyerekek voltak ám jelmezben, hanem a tanító nénik is, ami roppantul tetszett a gyermekseregnek. A bemutatkozás után jöhetett a nyitó tánc, majd a játékos feladatok: széktánc, lufitánc, szobortánc, limbózás. A falak megrepedésére a legnagyobb esély a tanító nénik széktáncánál mutatkozott, hiszen minden osztály a saját osztályfőnökének szurkolt, ahogy csak a torkán kifért. Majd jött a meglepetés, a finom süti, és mellé a még finomabb tea. A díjak teljesen egyformák voltak, mivel úgy gondoltuk, ez a legigazságosabb módja annak, hogy senki kedvét ne szegjük ezen a vidám délelőttön. Köszönjük a kiváló zenét Berta DJ István tanító bácsinak, és a finom sütit a szakács néniknek!


„SZOBROCSKÁZÁS” és „ÜGYES KEZEK”

délutánja





Nagy izgalommal vártuk február 13-át, mivel ekkor került sor az első igazi foglalkoztató délutánunkra. Minden új dolog új kihívást is jelent egyben. Lesznek-e érdeklődő szülők és ovisok, és ha igen, érdekesnek találják-e a délutáni programot?

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szép számban megjelent szülőknek és a kis ovisoknak, hogy ellátogattak hozzánk. A gyerekek bátran kapcsolódtak be a játékokba, magabiztosan vettek részt a szórakoztató drámajátékokban, majd alkottak Valentin-napi macit ügyes kis kezeikkel. Szüleik közben finom sütemény és tea, kávé mellett beszélgethettek a pedagógusokkal, ismerkedhettek az iskolával. A foglalkozások után a gyerkőcök hamar birtokba vették a játéksarok csúszdáját és a trambulint is.

Reméljük, akik eljöttek, nem bánták meg és a következő foglalkoztató délutánokon szintén a vendégeink lesznek. Mi várjuk őket nagy-nagy szeretettel, remélve, hogy sokan csatlakoznak még hozzájuk.



Nyitott nap az alsó tagozaton





Február 8-án az alsó tagozat nyitott napjával folytatódott „Kukkants be hozzánk!” programsorozatunk. A szülőket és gyerekeket Szabó Ferdinánd igazgató és Dobos Tímea, az alsó tagozat igazgatóhelyettese köszöntötte.

A rövid megnyitó és tájékoztató után a szülők és gyerekek bármelyik osztályba bemehettek, és megnézhették az ott folyó munkát. A legtöbben természetesen az első osztályra voltak kíváncsiak, de azért a többi osztályba is „bekukkantottak”. A szülőkön és a gyerekeken kívül vendégünk volt Mgr. Leczo Bernadett, a Regionális Tanügyi Hivatal vezetője is.

Bízunk benne, hogy akik eljöttek, kedvet kaptak ahhoz, hogy ellátogassanak soron következő rendezvényeinkre is.



Korcsolyáztunk





Február 11-én 42 gyerek és 5 pedagógus töltött egy nagyszerű délutánt Sátoraljaújhely Kalandparkjában. Idén először a IV.B osztály tanulói is csatlakozhattak a nagyobbakhoz, és biztosan nem bánták meg, hogy a szombat délutánjukat nem a számítógép előtt, hanem ezzel a jó kis téli sporttal töltötték. Nagyszerű élmény volt diáknak, tanárnak egyaránt!


MATEMATIKAI OLIMPIA

fölényes győzelem!



2017. január 24-én került sor Tőketerebesen az 5. osztályos tanulók Matematikai Olimpia járási versenyére.

Iskolánkat két tanuló, Tarcali Sándor Domonkos és Csomós Márton, V. B osztályos tanuló képviselték ezen a könnyűnek egyáltalán nem mondható megmérettetésen.

Tarcali Sándor Domonkos már az alsó tagozaton is kitűnt különlegesen kiemelkedő képességével, hiszen sorra hozta a jobbnál-jobb eredményeket a versenyekről. A járási versenyen most is maga mögé utasította a teljes mezőnyt, méghozzá nem kis fölénnyel. A maximálisan elérhető 18 pontból 18 pontot szerzett!

Persze ne feledkezzünk meg a másik versenyzőről, Csomós Mártonról sem, aki szintén derekasan vette az akadályokat. Mindkettőjüknek gratulálunk, nemkülönben felkészítőjüknek, Berta István tanító bácsinak is. Már csak azért is kimagaslóak ezek az eredmények, mert a mi diákjainkon kívül csak egy magyar iskola vett részt a versenyen.

Büszkék vagyunk rátok!!!!

Az eredmények ide kattintva is megtekinthetők!



Sítanfolyam





2017. január 16-20. között sítanfolyamon vett részt a felső tagozat 41 tanulója 4 pedagógus és egy egészségügyi felelős kíséretében. Az előző évekhez hasonlóan ismét Tátralomnicon volt a szálláshelyük, innen indultak naponta meghódítani a havas lesiklópályát.

Idén is nagy segítséget jelentett, hogy Pandi Attila díjmentesen szállította oda és vissza a síléceket és sícipőket, hiszen ennyi „kellék” az autóbuszban nem fért volna el. Köszönjük, hogy ismét önzetlenül támogatta iskolánkat!

Cseh Fanni, weboldalunk aktív kis tudósítója szintén résztvevője volt a tanfolyamnak. Élménybeszámolója is bizonyítja, hogy valóban felejthetetlen napokat töltöttek a Magas-Tátrában:

Ötödikes lettem! Végre! Én is mehetek sítanfolyamra! El is érkezett a várva-várt január 16-a, amikor autóbuszunk végre elindult Tátralomnic felé. Négy éjszakát és öt felejthetetlen napot töltöttünk ott. Már a megérkezésünk délutánján felcsatoltuk a síléceket. Olyan izgatott voltam, hogy majd kiugrottam a bőrömből, akárcsak a többi gyerek. Elkezdődött a síoktatás. Sok vicces pillanatban, de jó néhány kimerítő feladatban is részünk volt az öt nap alatt. Mindannyian sikeresen vettük az akadályokat, és megtanultunk síelni. Hál´istennek kéz és lábtörés nélkül. Hazaérkezésünkkor a szüleink úgy vártak minket, mintha egy világversenyről érkeztünk volna haza. Minden szülő büszkén nézett kis bajnokára, és örült, hogy épségben visszakapta csemetéjét. Fantasztikus hét volt csodás környezetben és szuper társasággal. Köszönjük szépen, hogy részesei lehettünk ennek a csodás hétnek! Állíthatom, hogy örökre megszerettem a síelést!

Cseh Fanni, V.B



Angol nyelvű olimpia



2017. január 17-én került megrendezésre Tőketerebesen az ANGOL NYELVŰ OLIMPIA járási fordulója. A versenyen iskolánkat Nagy Evelin VIII. B osztályos tanuló képviselte, aki az 5. helyen végzett.

Felkészítője Balog Adél volt. Az igényes verseny írásbeli és szóbeli részből állt. Az írásbeli feladatok esetében a zsűri a tanulók szókincsét, nyelvtani tudását és a szövegértést pontozta. A szóbeli rész során egy képről kellett fogalmazást készíteni, valamint párbeszédet folytatni a zsűritagokkal az adott témáról.

Evelinnek gratulálunk kitűnő teljesítményéhez, és további sok sikert kívánunk!



PAPÍRSZÍNHÁZ – azaz a KAMISHIBAI





Első hallásra talán furcsának tűnik a cím, és hirtelen el sem tudjuk képzelni, mit is takar. Nos, a papírszínház egy különleges mesélési technika. A japán kamishibai szó szószerinti fordítása színházi játék papírból, Egy fa keret az asztalra helyezve. Vajon mit rejthet ez a varázslatos doboz? Rejtély. Egyik ajtó, másik ajtó, harmadik, sorra kinyílnak és feltárul előttünk egy keretbe foglalt szép kép. Csoda. A kép lassan csúszik, miközben a mesélő hangját halljuk, majd egy újabb kép következik és egy újabb.

2017. január 11-én iskolánk „Kukkants be hozzánk!” elnevezésű programsorozatának első állomása volt ez az előadás, melyre a kis- és nagycsoportos óvodásokat hívtuk meg. Ők voltak tehát az elsők, akik megnézhették Dankó Alíz papírszínház technikával bemutatott meséit. Alíz néni elmondta, hogy ő Sátoraljaújhelyen él, és a Rongykutya nevű könyvesbolt tulajdonosa, ahol szívesen látja az óvodás és iskolás gyerekeket, felolvasásokat tart, meséket mutat be.

A kis fadoboz segítségével megelevenedtek a mesék, és igazi színházi élményt nyújtottak. A gyerekek közelről is megnézhették a papírszínház elemeit. Kezűkbe vehették a különböző mesék képekben megjelenített lapjait. Alíz néni két mesét adott elő, majd a végén kérdéseket tett fel a gyerekeknek az elhangzottakkal kapcsolatban. Az óvodások ügyesen válaszolták meg a kérdéseket, így bizonyos, hogy figyeltek előadás közben.

Az előadás azon túl, hogy szórakoztatott, mesélési technikájával fejlesztette a gyerekek szövegértő, megfigyelő képességét, vizuális memóriájukat, esztétikai érzéküket, figyelmüket.

Programsorozatunk következő állomásán drámajátékokkal és kézműves foglalkozással várjuk az ovisokat.



Mozgalmas december





Általában a december az első félév legmozgalmasabb hónapja. Várjuk a Mikulást, a karácsonyt, közben készülődünk az ünnepre mézeskalácssütéssel, karácsonyi díszek készítésével, készülnek a karácsonyi műsorok. Nem volt ez másként most sem.

December 6-án hozzánk is megérkezett a Mikulás, és végre a felső tagozatot is meglátogatta, nem csak a kicsiket. Osztályról osztályra járva osztotta szét ajándékait, hallgatta meg a neki készült kis műsorokat, és dicsért az angyallal, vagy rendre utasított az ördöggel.

December 11-én az alsó tagozat mellett működő Apróka Színjátszók a Városi Művelődési Központban rendezett Adventi koncerten lépetek fel, amelyet a Csemadok helyi alapszervezete rendezett.

December 14-én újra volt Suli-Buli, csak most Mikulás – Buli néven várta a bulizni vágyókat. A nagyobbak szerint jól sikerült, de mivel a kisebbek nem nagyon táncoltak, általában csak a folyosón álldogáltak, így ők voltak a buli szíve-lelke. Dicsérték viszont Berta tanító bácsit, iskolánk DJ-jét aki a lehető legjobb zenéket válogatta össze számukra.

December 16-án nyitotta kapuit a Karácsonyi vásár a város Főterén. Az ünnepi műsorban fellépők között a mieink is ott voltak és nagyon színvonalas műsorral képviselték iskolánkat. Leczo Kornélia tanító néni irodalmi összeállítása, Vargovčík Róbert tánccsoportja, valamint Dubík Sonja Antoinette és Dako Fanni szólóéneke nagy tetszést aratott a közönség köreiben.

December 19-én immár sokadik alkalommal látogattak el hozzánk így karácsony előtt a Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium diákjai Kassáról, hogy bemutassák iskolájukat és egy gyönyörű karácsonyi műsorral kívánjanak boldog ünnepeket. Az iskola igazgatónőjét, Csurkó Évát, Szabó Ferdinánd igazgató köszöntötte, majd a Csengettyű kórus karácsonyi műsorát tekinthették meg a felső tagozat diákjai és pedagógusai.

December 19-én délelőtt és délután is nagy volt a nyüzsgés az iskola gyakorlókonyhájában. Délelőtt Dako Henrietta osztályfőnökkel a VI.B osztályosok, délután pedig a napközisek II. csoportja Horosz Valika napközis tanító nénivel sütötték és díszítették a szebbnél szebb mézeskalácsokat.

Közben délutánonként a kisszínpad nézőtere telt meg szülőkkel, nagyszülőkkel, rokonokkal, akik az egyes osztályok karácsonyi műsoraira kaptak meghívást.

Nem csak az iskola falai között volt ünnepi a hangulat, hiszen néhány diákunk Leczo Kornélia tanító néni vezetésével fellépett a Vakok és Gyengén Látók Szövetsége számára rendezett karácsonyi műsoron, ellátogattak az óvodásokhoz, és a helyi öregotthon lakói számára is elvitték karácsonyi műsorukat.

December 21-én végre elérkezett a 2016-os év utolsó iskolai napja. Délelőtt fél 9-től gyülekeztek az iskola kisszínpadánál az alsó és felső tagozat diákjai, valamint a szülők, hogy együtt köszöntsék az ünnepi műsor fellépőivel a karácsonyt és búcsúztassák el a 2016-os évet.

Az ünnepi műsort Dubík Sonja Antoinette szavalata nyitotta, majd a kis Mikulások tánca után az Apróka Színjátszók egy Márai Sándor történetet játszottak el. Tóth Dávid János szavalata után Dako Fanni egy gyönyörű karácsonyi dalt adott elő. Géczi Aranka tanító néni aerobikos csoportja szintén tánccal köszöntötte a karácsonyt, majd a Leczo Kornélia tanító néni által készített irodalmi összeállítás következett. Az ünnepi műsort a „tánciskolások”, vagyis az első báljukra készülő hetedik és nyolcadikos tanulók táncbemutatója zárta. Ezután Szabó Ferdinánd igazgató és Géczi Tímea igazgatóhelyettes kívánt békés ünnepeket a közönségnek, és jöhetett a jól megérdemelt pihenés, a kéthetes téli szünet.

Köszönet a fellépőknek és a felkészítő pedagógusoknak – Kovács Katalin, Illésné Popália Irén, Leczo Kornélia, Géczi Aranka, Vargovčík Róbert – hogy valóban sikerült ünnepivé varázsolni az utolsó tanítási napot!

Ezúton kívánunk mindenki számára békés ünnepeket és sikeres, boldog újévet!



„AZÖRDÖGBE !!!”

Csavar Színház





„A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész, és egy közös szenvedély” Vallják magukról a Csavar színház tagjai. Gál Tamás neve ismerősen cseng valamennyiünk számára, hiszen számtalan remek előadást láthattunk már tőlük.

November 28-án Gál Tamás, Kiss Szilvia és Mester László az „AZÖRDÖGBE!!!” című mesét hozták el, és szereztek vele felejthetetlen másfél órát diáknak, tanárnak egyaránt.

„Ki az, aki fél az ördögtől? Mindenki! Csak a szegény ember nem… Mert neki már nincs sok vesztenivalója. Sok furfanggal, sok játékkal és persze csavaros észjárásával még a pokolbéli legfelsőbb hatalmak eszén is túl jár.” - olvasható a meséről a Csavar színház weboldalán.

Csak kapkodtuk a fejünket a viccesebbnél viccesebb jelenetek láttán, amelyek egy pillanatra sem hagyták lankadni a nézők figyelmét. Közben élveztük az ütőgardonon, gitáron és hegedűn játszott gyönyörű hajdúsági és mezőségi dallamokat. Az interaktív előadás a gyerekeket is bevonta a játszásba, hiszen a nyuszit (Ténai Lúcia), az ácsmestert (Kulcsár Kristóf Márk), a medvét (Csopák Roland) és a menyasszonyt (Kállai Miriam) a nézőtérről választotta a mesebeli szegény ember. Külön élmény volt az ördög figurája, aki a pokol őrzőit játszotta egyre félelmetesebb külsővel, közben hol népdalt énekelt, hol rappelt, hol meg bokszkesztyűben hadonászott.

Köszönjük az élményt, Csavar Színház!



Téli virágkötészeti verseny

Tőketerebes – szabadidőközpont





2016.november 24-én a tőketerebesi szabadidőközpont „Karácsonyi csillag” címen újra versenyre hívta a környező iskolák diákjait.

A téli virágkötészeti verseny témája „KARÁCSONYI CSILLAG” készítése volt. A versenyfelhívásban meghatározott szabály szerint a versenyzőknek az eddig elsajátított virágkötészeti módok szabad felhasználásával kellett a munkát elkészíteni. Feltétel volt még, hogy csak természetes anyagokat használhatnak a díszítéshez, a csillag alakzat is saját készítésű kellett legyen.

Iskolánkat újra az ügyes kezeiről, és kivételes esztétikai képességéről ismert Eszenyi Lilla, IX. B osztályos tanuló képviselte, aki már évek óta rendszeres résztvevője a versenynek. Külön dicséret illeti azért is, mert az összes résztvevő közül egyedül ő képviselte a járás magyar iskoláit. Gyönyörű kompozíciót állított össze, amire nemcsak ő, de felkészítője – ugyan ki más is lehetne, mint a nem kevésbé ügyes kezű anyukája – Eszenyi Adrianna napközis tanító néni is méltán lehet büszke. Meg persze mi, mindannyian! Gratulálunk, Lilla!



Erdélyi János Népdalgála – Nagykapos





November 22-én került sor Nagykaposon az Erdélyi János-emlékév zárórendvezvényére, a Kárpát-medence alapiskolás tanulói számára meghirdetett Erdélyi János Népdalgálára.

A rendezvényen közel 50, népviseletbe öltözött gyerek mutatta be a tájegységükre jellemző népdalokat. Iskolánkat Eszenyi Réka és Balog Viktoria III. B, valamint Dobos Emma II. B osztályos tanulók képviselték. A lányok bodrogközi népdalokat énekeltek. A versenyre Horosz Valéria nevelőnő készítette fel a kis énekeseket, a dalok kiválasztásában Nádasdi János nyugdíjas pedagógus volt a segítségére.

A népdalgála résztvevői emléklappal, ajándékbögrével térhettek haza. Természetesen nem hiányozhatott a közös daltanulás sem, a résztvevők egy szirénfalvi népdallal ismerkedhettek meg és vihették azt magukkal.

A résztvevőknek és felkészítőknek köszönjük, hogy méltóképpen képviselték iskolánkat ezen a rendezvényen.



Csibeavató





November 16-a nagy nap volt a kis elsőseink számára. Újra „Csibeavatásra” került sor, ahol játékos feladatok elvégzésével kellett bebizonyítaniuk, hogy méltók az „iskolás” névre.

A kiscsibék nagy izgalommal készültek a bevonulásra, ahol már vártak rájuk a „nagyok” - a másodikos, harmadikos és negyedikes társaik, na meg a tanító nénik, az igazgató bácsi és az igazgatóhelyettesek. A tornaterem feldíszítve, Berta DJ István tanító bácsi a keverőpult mögött, szóval minden készen állt a szórakoztató délután nyitányához.

Megilletődve, és nagyon komolyan véve az esemény fontosságát masíroztak be az elsősök, ahol a Diáktanács tagjai irányították őket. Dobos Tímea igazgatóhelyettes köszöntő szavai után jöhettek a feladatok, a móka és a kacagás.

A bemutatkozás után széktáncban, almatáncban, lekváros kenyér evésben, szörpivásban, kérdezz-felelek játékban, pingpong labda fújásban, hullahopp karika forgatásban kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. Miután mindenki sikeresen, és lekváros arccal befejezte a versenyeket, jöhetett a fogadalomtétel és a beavatás. Ténai Lúcia megbízott Tyúkanyó és Loksa Dávid, megbízott Kakasapó szólították egyesével az elsősöket, akik a fogadalomtétel szövegét, valamint nyakba akasztható kiscsibét kaptak. Végezetül jöhetett a hagyományos Csibe helyett Kacsatánc, amit már mindenki együtt táncolt.

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindannyian, kicsik és nagyok is remekül szórakoztunk ezen a délutánon. Külön köszönet illeti a Diáktanács tagjait, akik kitalálták és levezényelték a játékokat, valamint köszönet Berta tanító bácsinak a kitűnő zenéért!



Ténai Lúcia és Széchenyi





A IX. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat díjazotta, Ténai Lucia, 8.B osztályos tanuló 2016. 10. 27-én vehette át a megérdemelt jutalmat Széchenyi és kora című rajzáért Pozsonyban.

Rövid élménybeszámolója a díj átvételéről és a pozsonyi élményekről:

„Az elmúlt iskolai évben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovák Nemzeti Múzeum, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, valamint a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület meghirdette a IX. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázatot. Én Széchenyi és kora címmel pályáztam. Már el is feledtem, így nagy meglepetés ért, amikor októberben meghívást kaptam Pozsonyba, ahol 956 beküldött rajzból az én alkotásom bekerült az első ötvenbe. A díjkiosztóra Leczo Kornélia rajztanárnőm kísért el. A négy kategóriából én a harmadikban szerepeltem. A kiállítóteremben átvettük az oklevelet és egy nagyon szép könyvet. Bár nem először jártam Pozsonyban, sok szépet láttam, sok kellemes élménnyel tértem haza.”

Gratulálunk Lucinak és nagyon büszkék vagyunk rá!



Október 24. – egy rendhagyó hétfő délelőtt

Nyitott nap az iskolai könyvtárban és

tökfaragás



Október 24-e három szempontból is különleges nap volt.

1. Nem volt „hagyományos” tanulós nap!
2. Sok érdekes dolgot megtudtunk a könyvek birodalmáról, a könyvtárról!
3. Rengeteg, szebbnél szebb töklámpás készült!



Október negyedik hétfője 1999 óta az „Iskolai könyvtárak világnapja”. Idén sem hagytuk ki a megemlékezést erről a jeles napról. Répási Judit, iskolánk könyvtárának vezetője az előző évekhez hasonlóan most is érdekes dolgokkal várta az alsó tagozatos tanulókat. Elmesélte a gyerekeknek, mi a könyvtárak küldetése, miért fontos az olvasás (ami sajnos a mai digitális világban jócskán háttérbe szorul), miben különbözik a könyvtár a könyvesboltoktól. Ezután Jékely Zoltán: A három pillangó című meséjét olvasta fel a gyerekeknek. A meséhez gyönyörű illusztrációként két hatalmas pillangó készült az apró kezekből, amelyet a gyerekek saját kézformájuk alapján rajzoltak, nyírtak ki, és ragasztottak fel az előre elkészített formára.



Ha már amúgy is benne voltunk a kézművesedésben, a könyvtári naphoz kapcsolódva elolvastuk a közelgő ünnepek, a mindenszentek, a halottak napja és halloween történetét. A töklámpás története sem maradhatott ki, és azon nyomban kötöttük is össze a kellemest a hasznossal, és hozzáláttunk a töklámpások készítéséhez. A kisebbek rajzokkal díszítették a tököket, míg a nagyobbak már bátran faragták. Szerencsére mindenki annyi ujjal ment haza, ahánnyal reggel iskolába jött. Az elkészített töklámpások a bejárathoz kerültek, és a világító mécsesekkel csodaszép látványt nyújtottak. A munka végére elkészült a sült tök is, így nem csak a látvány, de az iskolában terjengő ínycsiklandó illat is különlegessé tette ezt az élményekben gazdag délelőttöt.



A „HAZA”járók Kisvárdán





Október 23-án újra útra kelt a „HAZA”járók lelkes csapata. A teljesen megtelt busz Kisvárda felé vette az irányt. Az előzetesen megbeszélt terv az volt, hogy fürdőzünk a Várfürdőben, valamint nagyon-nagyon jól érezzük magunkat, jelentem, ez teljes mértékben sikerült. 


„Márton-napi Libagaliba”





Iskolánk pedagógusai is reszt vettek a nagytárkányi libagalibán. A főzőversenybe benevezett specialitásukkal (sült liba gránátalmás, vörösboros mártással, rukkolás tört krumplival tálalva) a Laci bácsi (Benke László) által odaítélt, 2. helyért járó érmet sikerült elhozniuk.


„XIV. Jednota Futbal Cup” - továbbjutók





A Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola labdarúgócsapata második helyen végzett a Jednota Futbal Cup elnevezésű focitorna helyi selejtezőjén, s ezzel továbbjutott a járási fordulóra, mely 2017 tavaszán lesz Tőketerebesen. Gratulálunk diákjainknak!


3. Diákolimpia - Dunaszerdahely





Idén harmadik alkalommal, október 7-én rendezték meg a szlovákiai magyar alapiskolák országos diákolimpiáját, melyen csapataink négytusában és labdarúgásban képviseltették iskolánkat. A rendezvénynek ismét Dunaszerdahely adott otthont, és közel háromszáz dél-szlovákiai felső tagozatos alapiskolás vett részt rajta. Diákjaink mindent beleadva az erős középmezőnyben végeztek. Gratulálunk nekik.


Szülői értekezlet





Október 5-én került sor az idei év első szülői értekezletére. Az összejövetelen fontos kérdések kerültek megvitatásra. A programpontok egyik lényeges része volt az iskolai rendtartás ismertetése a szülőkkel.

Mivel a szülők sok esetben nincsenek tisztában azzal a kérdéssel, mi a megengedett és mi nem a tanítási idő alatt, valamint milyen kötelességei és jogai vannak a tanulóknak az iskolában eltöltött idő alatt, az iskola pedagógusai és vezetősége fontosnak tartották ezt ismertetni a szülőkkel. (Az iskolai rendtartás a weboldalon is megtalálható lesz.) Az esetleges, szülői értekezletek közötti időszakban felmerülő problémák megoldása érdekében minden pedagógusnak lesz heti egy fogadóórája, ezek időpontja szintén megtalálható lesz iskolánk weboldalán.

Idén is kihasználhatjuk az alsó tagozatosok természeti iskolára, valamint a felső tagozatosok sítanfolyamára igényelhető 100 eurós állami támogatást. Az erre vonatkozó tudnivalók ismertetésére került sor az értekezlet további részében.

Bányácski Hajnalka, a Szülői Szövetség és az Iskolatanács elnöke beszámolója után a szülők jóváhagyták az idei tanév szülői tagdíjának összegét. A tavalyi évhez hasonlóan 7 euró maradt a tagdíj, testvérek esetében 3 euró.

A szülői értekezlet ezután az osztálytermekben folytatódott.



A magyar népmese napja





Szeptember 30-a, Benedek Elek, a nagy székely mesemondó születésnapja egyben A Magyar Népmese Napja is. 2005-ben a Magyar Olvasástársaság javaslatára nyilvánították ezt a napot hivatalosan is a Magyar Népmese Napjává. Célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

Az alsó tagozatos gyerekek és pedagógusok rendhagyó irodalomórával köszöntötték ezt a jeles napot. A kisszínpadnál összegyűlve egy Benedek Elek életét és munkásságát, valamint a népmese napja történetét bemutató rövid prezentáció megtekintése után közös meseolvasás, majd mesenézés következett. A gyerekek lelkesen kapcsolódtak be a rendhagyó óra menetébe, mindenki szeretett volna mesét olvasni, majd az összefoglaló kérdésekre is nagy buzgalommal lendültek a kezek a magasba. A béka az egér és a kolbász című magyar népmese nagy tetszést aratott a gyerekek körében, amelyet az osztályba visszatérve le is rajzolhattak.



Újra tekert a suli!





Juhé! Végre eljött! Szeptember 24-én újra tekert a suli, és velük együtt most már én is tekerhettem, mert ötödikes lettem. A túra Királyhelmecről indult. Boly irányába mentünk, majd a földúton a Latorcához. Ott megebédeltünk. A pedálozás után jólesett a meleg étel, mivel az idő picit hűvös volt.

Ebéd után folytattuk az utat, és hamarosan újra rátértünk a főútra és Királyhelmec felé haladtunk. A leleszi kereszteződésnél a csapat két részre oszlott. Mi hazafelé, tehát Bacska felé tekertünk tovább. A többiek Helmec irányába folytatták az utat. A túra alatt kb. 30 kilométert tekertünk le.

Nagyon-nagyon jó éreztem magam! Köszönöm a kísérőknek – Leczo Kornélia, Géczi Aranka, Berta István, Loksa Dávid apukája, Hornyák Gábor apukája – a kicsit kimerítő, de szuper napot! Már most biztosan állítom, hogy a következő biciklitúrán is ott leszek!!!!!

Cseh Fanni V.B



FUTÓVERSENYEK

MOZDULJ HELMEC! – Városi és Családi Sportnap

2016.szeptember 18.

Nemzetközi Békemaraton – KASSA

2016. OKTÓBER 2.






Szeptember 18-án, a Bodrogközi Kulturális Fesztivál zárónapján került sor az I. Városi és Családi Sportnapra, melynek része volt a futóverseny is, amelyből mi sem maradhattunk ki. Iskolánkat a következő csapat képviselte:

Loksa Dávid, Cseh Fanni, Ténai Lúcia, Rácz Anita, Veres Zsófia, Tóth Dávid János, Fekete Ádám, Eszenyi Réka, Miklós Ádám, valamint Miklós Klára, Géczi Aranka, Eszenyi Adrianna és Répási Judit.

A csapatból néhányan már a kassai maratonra is készültek ezzel a versennyel.

Október 2. Nemzetközi Békemaraton - Kassa

Kassán van Európa legrégebbi és a világ második legrégebbi maratonja! A verseny útvonala átszeli a várost, a kitartó futók a Fő utcán, Kassa sétálóutcáján állnak rajthoz és ide is érkeznek célba. A verseny már 1924 óta igazi kihívást jelent a futók számára. Aki nem érez elég elszántságot magában az egész távhoz, akár a minimaratont is lefuthatja (4,2 km) vagy egyszerűen csak élvezheti a remek hangulatot és csatlakozhat a szurkolók népes táborához.

Iskolánkat idén is képviselte egy kitartó csapat, akikre méltán lehetünk büszkék. Két versenyben léptek rajtvonalhoz a mieink. A tanári csapat váltóversenyben futotta a teljes maratoni távot (42 km), a tanulók csapata pedig a minimaraton távját teljesítette.

A tanári csapatot Eszenyi Adrianna ,Géczi Aranka, Leczo Kornélia és Répási Judit ( titkárnő) alkották.

Ők a teljes maratoni távot futották váltófutásban:

Eszenyi Adrianna – 12 km, Géczi Aranka – 12 km, Leczo Kornélia – 9 km, Répási Judit – 9 km.

A tanulók csapata:

1. Bodok Balázs – V.B
2. Halász Viktória – V.B
3. Hornyák Gábor – V.B
4. Kovács Lilla – V.B
5. Lakatos Dominika – V.B
6. Miklós Ádám – V.B
7. Tóth Dávid János – V.B
8. Fekete Ádám – V.A
9. Kiss Mátyás – VI.B
10. Majer Noémi – VI.B
11. Eszenyi Lilla – IX.B

Ők a 4,2 km-es távot teljesítették sikeresen.
Velük futottak a kísérő pedagógusok, Miklós Klára és Berta István is.


Mindenkinek gratulálunk a kitartáshoz és köszönjük, hogy képviselték iskolánkat ezen a versenyen!



Bodrogközi Kulturális Fesztivál





Alig kezdtük el az új tanévet, szinte még észrevenni is alig volt időnk, hogy elkezdődött az iskola, máris izgalmas hétvége elé néztünk. Az idén a megszokottnál kissé korábban, szeptember második hétvégéjén került megrendezésre a Bodrogközi Kulturális Fesztivál, közismert nevén a Szüreti Ünnepség. Mivel kevés idő állt rendelkezésünkre, megpróbáltunk játékosan, vidáman, az előző évekhez képest kicsit lazább hangulatban felkészülni a már hagyományos játszóházra és a szüreti felvonulásra. Majer Tímea és Kovács Katalin tanító nénik pár nap alatt összehoztak egy vidám énekes csoportot, akikkel délutánonként megtanultak jónéhány szüreti dalt, amivel a szüreti felvonulást színesítették. Nem volt napokig tartó „menetelés” az iskolaudvaron, volt viszont délutánonként vidám énekszó a kisszínpadon. Szeptember 16-án, pénteken az alsó tagozat játékos délelőttöt tartott. Lehetett tököt talicskázni, társasjátszani, kincset rabolni, kézműveskedni a napközis tanító nénikkel. A nagyok sem unat koztak, hiszen a focitorna, és a különböző játékok eléggé izgalmassá tették a délelőttöt. Tíz óra körül az ovisok is megérkeztek, és a sok kicsi kéz alkotta a szebbnél szebb őszi díszeket.

A szombati felvonuláson a népviseletbe öltözött énekes csapat, és a tantestület tagjai (akik vállalták, hogy a felvonuláson képviselik iskolánkat) vidám énekszóval csatlakozott a szüreti menethez.
A városháza előtti színpadon Dubík Sonja Antoinette (IV.B), Fényes Barbara (VIII.A), valamint Vargovčík Róbert táncosai mutatkoztak be iskolánkat képviselve.
A zöldség- és gyümölcskiállításra a napközis tanító nénik (Bystránsky Klára és Horosz Valéria) alkottak újra szemet gyönyörködtető kompozíciót, amire idén is méltán lehettünk büszkék.
Hatalmas köszönet mindenkinek – diáknak, pedagógusnak, szülőnek – egyaránt, akik bármilyen módon is kivették részüket a felkészítésből, megvalósításból!



Erzsébet tábor – Zánka



A Rákóczi Szövetség az idei évben is felkérést és lehetőséget kapott az „Erzsébet a Kárpát – medencei Gyermekekért Alapítványtól” arra, hogy 142 felvidéki alapiskolás diák és kísérőik nyári balatoni táboroztatását megszervezze a Zánkán megrendezésre kerülő Erzsébet Táborban.
Iskolánkról 11 diák (Pandi Antónia, Dubík Sonja Antoinette, Eszenyi Levente, Veres Botond, Cseh Fanni, Tarcali Sándor Domonkos, Tóth Dávid János, Petruska Orsolya, Kosztyu Szilveszter, Fekete Ádám, Miklós Ádám) és 1 kísérő pedagógus (Máté Adrianna) vett részt 2016. augusztus 13 – 19. között ezen a táborozáson. A tanulók kiválasztásánál, amellett, hogy magyar nyelven tanulnak, fontos szempont volt a kiváló tanulmányi előmenetel. Ezek a tanulók ingyenesen vehettek részt a kiránduláson. A táborban színes program - vetélkedők, versenyek, kalandpark – várta a gyerekeket. Ezek a Balaton partján kerültek megrendezésre. Ha már Balaton part, akkor a fürdés, strandolás sem maradhatott ki a programból. Két kirándulást is szervezett számukra a Rákóczi Szövetség. Egyiket Szigligetre, a várba, a másikat pedig a csodálatos Tihanyba. A gyerekek rengeteg új élménnyel gazdagodva térhettek haza.

Máté Adrianna

Cseh Fanni, V.B osztályos tanuló élménybeszámolója:

Ez az utazás egy jutalomkirándulás volt. Mi a Balaton közelében, Zánkán, az Erzsébet Táborban voltunk elszállásolva. Az egy hét alatt sok érdekes helyen jártunk. Meglátogattuk Szigligeten a várat és megcsodáltuk a tihanyi apátságot is. Amikor jó volt az idő, nagyokat fürödtünk a Balatonban, de sokat játszottunk és szórakoztunk is. Köszönjük a szervezőknek a sok-sok élményt, és ha újra elmehetnék, akkor bizony elmennék.



Ünnepélyes tanévnyitó

2016/2017



2016. szeptember 5-én az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Esős nappal indítottuk az új tanévet, ezért „beszorultunk” az iskolai étkezdébe, ami kicsinek bizonyult a létszámhoz képest, de mivel „sok jó ember kis helyen is elfér”, gond nélkül zajlott le a tanévnyitó ünnepség.

Az idei tanévet néhány újdonsággal kezdtük az előzőhöz képest. Ezek leginkább az iskola vezetőségében lezajlott személycseréknek köszönhetőek. Az új arcok (és reméljük új arculat is) valójában régiek, hiszen hazai pályáról érkeztek, jó néhány éve tantestületünk oszlopos tagjai.

Iskolánk új vezetősége:

Szabó Ferdinánd – igazgató
Mgr. Dobos Tímea – igazgatóhelyettes, alsó tagozat
PaedDr. Godzsák Renáta – igazgatóhelyettes, felső tagozat


Ezúton is kívánunk számukra kitartást, munkakedvet, kellő energiát a rájuk váró feladatok megoldásához és nem utolsó sorban sikeres tanévet!

Balla Fanni, IX.B osztályos tanuló szavalata után Szabó Ferdinánd igazgató úr tanévnyitó beszédében köszöntötte az egybegyűlteket, elsősorban a kis elsősöket, majd a városi hivatal képviseletében Balogh Csaba hivatalvezető tartott rövid köszöntőt. Kilencedikeseink nevében Bodnár Nikoletta üdvözölte az elsősöket.

Az igazgatóhelyettesek bemutatták a tantestület tagjait, majd az első és ötödik évfolyam tanulói osztálytermeikben megismerkedtek az osztályfőnökökkel.

Csakúgy, mint tavaly, mi, az iskolai weboldal szerkesztői, kívánunk számotokra sikeres, mozgalmas, (kellemes) eseményekben bővelkedő 2016/2017-es tanévet! Kísérjétek figyelemmel az oldalt, ígérjük, igyekszünk naprakészek lenni iskolaügyekben!

Illésné Popália Irén, Dobos András